Sziget született a Dunakanyarban
Valamikor, nagyon régen az Ősduna délnek fordult és a mai Belső-Somogy területén folyt bele a Thetisz tengerbe. De aztán fokozatosan felgyűrődtek a hegyek, egyre magasabbak lettek és az Ősduna tanácstalanul kereste az utat dél felé. A Dunántúli-Középhegység (Bakony, Vértes, Budai-hegység, Pilis–Visegrádi-hegység) között kereste az utat, de sokáig nem találta. Amikor már hatalmas mennyiségű víztömeg gyűlt össze, a haragos Ősduna nekivágott a nagy feladatnak, áttörte magát a Pilis-Visegrádi-hegység és a Börzsöny-hegység sziklás hegyormai között. Sodort magával mindent: sziklákat, homokot, kavicsokat, fatörzseket. Egyre mélyebbre vágódott be medre, de amikor elérte a mai Visegrád magasságát, a folyam elfáradt és kiszélesedő völgyében négy kis sziklapadra lerakta a hordalékát. A szigetmagok mellett rengeteg kavics- és homokzátony is keletkezett. A Duna ugyan megszabadult hordalékától, de cserébe nagy árat fizetett: több ágra kellett bomlania és körülölelnie a szigeteket. Így született meg a mai Szentendrei-sziget őse, a dunakanyari szigetcsoport.
A történeti korokban is tovább épített és rombolt a Duna, a szigetek közötti ágak egyre jobban feltöltődtek és fokozatosan kialakult a sziget mai alakja.
Ezeknek az ágaknak az egykori létezését megőrizték a térképek és a dűlőnevek is. Így például Kisoroszi határában széles árok nyomaira bukkanhatunk, amely azonban ma már vizet nem láthat, olykor elszántják egy-egy szakaszát, hiányzik a kisoroszi útnál és végül eltűnik az egykori Kecske-sziget északi részén, a Szurdokban, a Szentendrei-Dunaág közelében. A Szurdok (Szurduk) név a 18-ik században bukkan fel, a középkorban Lagan-berek a neve. Az egykori Dunaág neve ma Csereklyés-árok.
Kutak, gátak, szivattyútelepek, csővezetékek
A Fővárosi Vízművek Zrt. zárt világa a szigeten
Amikor az autós vagy a távolsági busz utasa átmegy a Megyeri-hídon, felsóhajt: jaj de gyönyörű érintetlen természet ez! Kevesen tudják, hogy valójában egy, nagyrészt tájidegen fafajjal beültetett ipari területet látnak, amelyet átszőnek a kutak közötti csővezetékek, a kutakat és szivattyútelepeket összekötő, a gát tetején végigfutó aszfaltos úttal.
Aki vadevezősként próbálkozott kikötéssel, az tapasztalhatta, hogy vagy az ipari őrség emberei a partok felől, vagy a vízirendőrség a Dunáról felszólítja, hogy hagyja el a tiltott területet. Ha valaki nem törődik a táblákkal és bemegy a kutak közelébe, az számíthat rá, hogy rövid időn belül megjelenik az iparőrség és igazoltatja, ha nincs belépési engedélye, vissza is küldi. Nem legenda a „mindent látnak a kamerákon keresztül”.
Mit rejtenek ezek a mindkét Dunaág mentén, sok kilométer hosszan kialakított zárt területek? Védett értékeket? Csak a kutakat vagy mást is? Miért ez a nagy szigorúság?
Az első, legrégebbi kutak (felújítva és átépítve) ma is működnek Káposztásmegyerrel szemben, a déli szigetcsúcson. Miért éppen ide telepítették ezeket?
Nagy jelentőségű, hogy a sziget alapja homok és kavics, mely kavicsréteg természetes szűrőként működik. A főváros 70%-ban az Északi Vízbázisról, azaz a Szentendrei-szigetről kapja a kiváló minőségű ivóvízet.
Valamikor, az 1960-as évek végén, amikor sorra épültek a nagy panel lakótelepek és a gyárak is nagy mennyiségű vizet igényeltek, nyáron sokszor hetekig tartott a vízkorlátozás Budapesten. Reggel és este volt csak víz, a kertes házakban pedig szigorúan ellenőrizték, hogy betartja-e mindenki a locsolási tilalmat.
Ebben az időszakban a kertvárosokban még sok helyen volt saját kút, melyek megfelelő minőségű ivóvíze nagy kincsnek számított. Tavasztól őszig a fővárosi strandok vizét is hasznosították, a kíméletlen szivattyúzás következtében végleg elapadt például a Rómaifürdő természetes feltörésű termálvize is, évekkel később mélyfúrással sikerült vizet találni, ez azonban lényegesen hidegebb, mint az eredeti volt.
Ekkor megjelentek a szigeten a geológusok, közel négyszáz mélyfúrással megállapították, hová építsék ki az ivóvíztermelő kutak rendszerét. Nem törődtek semmiféle engedéllyel, a kisajátítás a lakosság sérelmére megtörtént.
És jöttek a nagy gépek…
Volt, ahol fel kellett tölteni a partot több tíz- vagy száz méter szélességben, volt, ahol homokdombokat dózeroltak le, elsődleges szempont a gyorsaság volt. Aztán a csővezetékek lefektetése, a kút- és szivattyúházak megépítése után a gerincvezeték pásztáját is kialakították, az utakat a gátak tetején leaszfaltozták. Végül a táblák és a sorompók is kikerültek.
A teljes vagy részleges átalakítás annyi előnnyel azonban járt a helyi lakosság és az üdülők számára, hogy a vízműkutak védelme érdekében kiépített gátak és a fő védvonali védmű szorosan kapcsolódik egymáshoz. (A nagy árvizek után így is szükséges az iszappal szennyezett kutak kitisztítása, felújításuk is rendszeresen folyik). De még így is évtizedekig tartott, mire sikerült úgy kiépíteni a gátakat, hogy legalább a települések belterületei ne károsodjanak árvizek idején. A fő védvonali védmű kiépítése sajnos azzal járt együtt, hogy az ártéri ligeterdők (kivéve a szigetek belső ágait és a holtágakat) helyenként csak 5-10 méteres sávokban maradtak fenn. A gátak rendszerint a fehérnyár ligetek helyére épültek
A csigolya bokorfüzesek, fűzligetek az emberi beavatkozás után másodlagosan újra kialakultak, és néhány idős feketenyár is megmaradt. Alattuk sok helyen a nagy gépek nyomai a mai napig is jól láthatóak, ráadásul idegenhonos és nitrogénkedvelő növények alkotják az aljnövényzetet, kivéve néhány kisebb foltot. A földben rejtőző kis hagymákból koratavasszal főleg a gátak hullámtéri oldala ölt kék színt, ugyanis a védett ligeti vagy dunai csillagvirág még az ilyen kíméletlen természetátalakításokat is túléli. Azt azonban nem, ha kitúrják és feleszik a túlszaporodott vaddisznók. Sajnos azóta is sok gondot okoznak a nagy árvizek, amelyek vagy a gáton buknak át, vagy meggyengítik azt. Legutóbb 2013-ban okozott ilyen módon károkat a megáradt folyam.
Hiába szorítjuk egyre magasabb és még magasabb gátak közé a Dunát, mert azt a helyet, amit elvett tőle az ember, arra mindenképpen szüksége lenne. Ezek a hullámterek azonban sajnos nem adhatók vissza teljes egészében, mert időközben beépültek, üdülőterületek vagy ritkábban lakóházak épültek rájuk. De az egykor félig vagy egészében lezárt belső ágakat, holtágakat meg kellene nyitni, hadd legyenek újra szigetek az egykori szigetek, ahol ez lehetséges.
