Az év tanyája díj 2017 pályázat

A rovat kizárólagos támogatója

Dátum: 2017. augusztus 01. - 2017. augusztus 31.

Helyszín: országos pályázat

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) "Az év tanyája" díj elnyerésére pályázatot hirdetett, amelyre augusztus 31-éig lehet jelentkezni – jelentette be V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár. Az idén indított díjjal a minisztérium a természeti környezettel összhangban lévő, a tájba és az adott térségbe illeszkedő, mások számára is mintául szolgáló tanyát kíván magas szintű elismerésben részesíteni.
A kormány az elmúlt hat évben a Tanyafejlesztési programban hazai forrásból 8,1 milliárd forint támogatást adott 1691 pályázatnak tanyafejlesztésre. V. Németh Zsolt kiemelte, hogy Az év tanyája fődíj mellett odaítélik a közönség díjat is a legtöbb szavazatot elnyert pályázatnak, voksolni az erre a célra létrehozott Facebook oldalon lehet majd.

Az év tanyája pályázat bírálati szempontjai között szerepel a tanyajelleg megléte, az adott térségre jellemző tájjelleg, a környezetkímélő gazdálkodás, a más tanyákon is alkalmazható fenntarthatóságra törekvés, a nyitott porta, az őshonos és tájjellegű állat- és növényfajták jelenléte. V. Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy ezzel a címmel is szeretnék népszerűsíteni a tanyai életet, amely a XXI. században is vonzó lehet a fiatal gazdálkodóknak, vállalkozóknak.

A pályázatot a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztési és vidékstratégiai főosztályára kell beadni nyomtatott formában vagy elektronikusan az erre a célra létrehozott azevtanyaja@fm.gov.hu email címen, ahol választ lehet kapni a pályázattal kapcsolatos kérdésekre.

A részletes pályázati felhívás itt található>>>

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás