Budai Ökofilmklub #13 Levél Ferenc pápától

Dátum: 2025. május 22. - 2025. május 22.

Helyszín: Habitat (Margit krt. 26.)

URL: esemény FB oldala >>>

Email cím: hegyvidekizoldkor@gmail.com

A dokumentumfilm Ferenc pápa 2015-ös Laudato Si’ – „Áldott légy” kezdetű enciklikájára épül, mely a környezeti krízisről és „a közös otthon gondozásának” felelősségéről szól. Megismerhetjük négy, a világ különböző pontjairól érkezett szereplő – Szenegálból, az Amazonas vidékéről, Indiából és Hawaiiról – szemszögéből a klímaváltozás hatásait, akik Ferenc pápa meghívására Rómába utaztak, hogy párbeszédet folytassanak vele a klíma-menekültek, őslakos közösségek, fiatalok és a természet képviseletében. A film megindító személyes történeteken keresztül mutatja be bolygónk válságát, és azt is, hogyan lehet közösen, felelősen cselekedni. A Kétker Közösségi Alapítvény szervezi az alkalmat.

A vetítés után beszélgetés következik dr. Ujlaky Eszter jogásszal, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület és a Szentimrevárosi Egyesület koordinátorával és beszélgetőtársaival.

Időpont: Május 22. csütörtök 17.30 – 21.00 

Jelentkezés: https://forms.gle/3JhFYC7s2uABZdJ18

Ha esetleg mégsem tudsz majd jönni, kérlek, mindenképp jelezd a hello@ketker.com címre!