Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság eseménynaptára 2012

A rovat kizárólagos támogatója

Dátum: 2012. január 03. - 2012. december 17.

Helyszín: Duna-Dráva Nemzeti Park

URL: Duna-Dráva Nemzeti Park

Munkatársaink a 2012. évben is szakvezetéses túrákkal, aktív természetvédelmi programokkal, előadásokkal, a gyerekeknek szóló Kis Természetbúvárok Szakkörével és pecsétgyűjtő programsorozattal, valamint érdekes újdonságokkal – többek között a biológia úttörőiről szóló előadássorozattal – várják az érdeklődőket.

2012-ben is megszervezzük a már hagyományosnak mondható jelvénygyűjtő túráinkat, melyekre szeretettel várjuk minden régi és új túratársunkat! A legtöbb jelvényt összegyűjtő túrázókat az új esztendőben is értékes ajándékokkal lepjük meg a fotóvetítéssel egybekötött évzáró rendezvényünkön. Honlapunkon már elérhető a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság 2012. évi eseménynaptára, amely a már hagyományosnak tekinthető túraprogramok mellett számos újdonságot is tartalmaz. Az új esztendőben is szeretettel várjuk a természetkedvelőket programjainkra!

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás