Körforgó – országos szelektív hulladékgyűjtést népszerüsítő kampány

A rovat kizárólagos támogatója

Dátum: 2012. szeptember 18. - 2012. október 12.

Helyszín: országos programok

URL: szelektivinfo.hu/korforgo

Körforgó – szelektív forgatag címmel, országjáró kampányt indít útjára az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ). A csaknem egy hónapon át, a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítésének jegyében zajló rendezvénysorozat első vidéki állomása, szeptember 18-án, Salgótarján. Majd hazánknak a Dunától keletre eső felében, szinte naponta más és más megyei „fővárosban”, nagyvárosban lesz Körforgó – szelektív forgatag. Októbertől pedig – ugyancsak napi „váltásban” – a teljes dunántúli országrész megyei központjaiban ismerkedhetnek meg az érdeklődők – játékos, szórakoztató formában – a szelektív hulladékgyűjtés fontosságával, hasznosságával. Az országos kampány „nulladik” napja szeptember 15-én, Budapesten az Ökonap rendezvény keretében volt.

A Körforgó – szelektív forgatag – mindegyik településen egésznapos programot kínálva – főleg az iskoláskorúaknak és a családoknak mutatja meg, hogyan lehet könnyen megismerni, gyorsan elsajátítatni a szelektív hulladékgyűjtés legfontosabb szempontjait. A gyerekeket – szinte mindenhol – mesejáték, ugrálóvár és bungee run, valamint kuka-célbadobó játék és a „szelektív” alkalomra különleges figurákkal játszható Ki nevet a végén? várja. Mindegyiknél pillanatok alatt megtanulható, hogy milyen könnyű és vidám dolog szelektíven gyűjteni a hulladékot.
A nagyobbak – s persze kisebbek – mobiltelefon csúszkaversenyen is összemérhetik ügyességüket, a legjobb eredményt elérők iPhone-t nyerhetnek.

A megyéről-megyére járó Körforgó – szelektív forgatag helyszínein – az Italos Karton Egyesülés jóvoltából – vándorkiállítás keretében, interaktív módon ismerhetik meg az érdeklődők az italos-kartondobozok „keletkezését” és hasznosításának módját. A „Hulladékból – termék” kiállítás pedig a hulladék „újjászületésének” főbb folyamatait mutatja meg. Ennek helyi megvalósítására is lesz lehetőség a kézműves foglalkozások keretében, hiszen játszi könnyedséggel lehet megtanulni, illetve elsajátítani, hogy mi minden hasznosulhat a hulladékból.
Lesz még hulladék csere-bere akció is, hiszen aki hasznosítható hulladékot visz a rendezvényre, azt beválthatja jelképes ajándékra. A nap záróeseménye pedig a legtöbb helyen az Alma zenekar koncertje lesz.
A Körforgó – szelektív forgatag rendezvénysorozattal egy időben útjára indul a rendezvénysorozat internetes oldala, amelyen a helyszínek, a részletese programok is megtalálhatók, akárcsak a szelektív hulladékgyűjtésre „invitálás”.

A Körforgó – szelektív forgatag helyszínei

Szeptember 15. Budapest
Szeptember 18. Salgótarján
Szeptember 19. Eger
Szeptember 20. Miskolc
Szeptember 21. Debrecen
Szeptember 22. Nyíregyháza
Szeptember 25. Kecskemét
Szeptember 26. Szeged
Szeptember 27. Békéscsaba
Szeptember 28. Szolnok
Szeptember 29. Karcag
Október 1. Tatabánya
Október 2. Győr
Október 3. Szombathely
Október 4. Veszprém
Október 8. Zalaegerszeg
Október 9. Kaposvár
Október 10. Pécs
Október 11. Szekszárd
Október 12. Székesfehérvár

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás