Nyílt Nap a Balatoni Limnológiai Intézetben

A rovat kizárólagos támogatója

Dátum: 2012. július 06.

Helyszín: Tihany, Klebelsberg Kuno u. 3.

Az MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézet ismét megrendezi az előző években nagy sikert aratott Nyílt Napját. A rendezvény lehetőséget nyújt, hogy az érdeklődők hiteles forrásból tájékozódjanak a tó vízminőségéről, illetve ökológiai állapotáról, valamint betekintést nyerjenek az Intézetünkben folyó kutatásokba.
Változatos programot kínálunk a résztvevőknek. Bemutatjuk az Intézetünkről készült dokumentumfilmet, a tó élővilágáról szóló képes vándorkiállítást, valamint a "BALATONI TERMÉSZETKALAUZ" című, Intézetünk gondozásában megjelent ismeretterjesztő könyvet.
Előadásokat tartunk a tóban megjelenő idegen állatfajokról, valamint a turizmust is érintő árvaszúnyog kutatásról.
Emellett a Balaton partján kialakított bemutatóhelyeken megismerhetik a tó makroszkopikus élővilágát (a tóban élő vízinövényeket, illetve a parti öv gerinctelen állatait és halait) és a vizsgálatokhoz használt terepi műszereket. Laboratóriumokban mutatjuk be a tóban élő mikroszkopikus növényi és állati szervezeteket, illetve az Intézetünkben alkalmazott vízkémiai és kísérletes állattani módszereket.

PROGRAMOK:

Terepi bemutatók az intézeti parkban:
– Vízinövények
– Makrogerinctelen szervezetek
– A parti öv halai
– Terepi műszerek

Laboratóriumi bemutatók:
– Vízkémiai mérések
– Zooplankton
– Fitoplankton
– Elektronmikroszkópos bemutató
– Ideg-, és izomélettani kísérletek
fénymikroszkópos bemutatók

Kiállítás: „A Balaton-kutatás eredményei képekben”
Filmvetítés: „80 éves a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet” Az intézet történetét és főbb kutatási területeit bemutató 2007-ben készült dokumentumfilm. (~30 perc)

Előadások:
10.50: A „BALATONI TERMÉSZETKALAUZ” c. ismeretterjesztő könyv bemutatása (előadó: Dr. Vörös Lajos)
11.00: „Idegen állatfajok inváziója a Balatonban” (előadó: Dr. Balogh Csilla)
14.00: „Barátok vagy ellenségek: mennyire árvák az árvaszúnyogok?” (előadó: Dr. Móra Arnold)

Kellemes ismerkedést a Balaton-kutatás eredményeivel és a tó élővilágával!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás