Összefogás egy tisztább Duna-partért

A rovat kizárólagos támogatója

Dátum: 2019. május 09. - 2019. május 09.

Helyszín: Budapest Duna Szabadság és Petőfi híd által határolt partszakasza

Május 9-én lesz a Hankook és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói Önkormányzatának közös hulladékgyűjtő akciója 

A KÖSZ, Hankook! (Közösségi Összefogás a Szebbért) kezdeményezés május 9-én fővárosunk budai oldalára látogat és a tavaszi nagytakarítás jegyében a Duna Szabadság és Petőfi híd által határolt partszakaszának megszépítését tűzi ki céljául. A hulladékgyűjtő akcióban a BME Hallgatói Önkormányzata és az egyetem hallgatói lesznek az abroncsgyártó vállalat önkénteseinek partnerei. A Hankook továbbá 500 000 forintos támogatással segíti a Hallgatói Önkormányzat eszközbeszerzését. A hulladékgyűjtő esemény minden érdeklődő számára nyitott. 

A Hankooknál komoly hagyománya van a közösségi szerepvállalásnak és az összefogással megvalósuló kezdeményezéseknek. A vállalat önkéntesei munkaidejükön kívül például óvoda-, iskola- és bölcsődefelújításokban, mezítlábas ösvény és öntözőrendszer megvalósításában, bútorok és gyerekjátékok beszerzésében/megszépítésében, sportegyesületi dojo és iskolai menza karbantartásában, valamint önkéntes tűzoltói bázis és mentőállomás felújításában is részt vesznek 2019 során. A KÖSZ, Hankook! program legújabb állomására most Budapesten kerül sor.

A SZERVEZŐK KÖZLÉSE SZERINT A ROSSZ IDŐ MIATT ELHALASZTVA!!!

Hamarosan teljes pompájában megérkezik a tavasz, így mindenki egyre több időt fog tölteni a szabad ég alatt. A Szabadság és a Petőfi híd közötti budai partszakaszokon is egyre több egyetemista ücsörög majd barátai vagy egy könyv társaságában. A Hankook ezért úgy döntött, hogy a BME Hallgatói Önkormányzata segítségével a lehető legtöbb hallgatót bevonja a partszakasz megszépítését célzó akcióba. Így azok is tehetnek a környezetükért, akik nap mint nap a Duna-part közvetlen közelében tartózkodnak.

A hulladékgyűjtő akció május 9-én (csütörtökön) 12:30-kor kezdődik a BME központi épülete előtt (1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.). Az esemény minden érdeklődő számára nyitott.

A hallgatók toborzásában, a szervezésben és a helyszíni koordinációban a BME Hallgatói Önkormányzata nyújt értékes segítséget. Az akcióhoz szükséges védőkesztyűkről, szemeteszsákokról és a konténerről a Hankook gondoskodik, ahogy a résztvevők számára biztosított szendvicseket és 1,5 literes ásványvizeket is a vállalat finanszírozza. A Hankook továbbá 500 000 forintos támogatással segíti a Hallgatói Önkormányzat eszközbeszerzését.

A hulladékgyűjtő akcióval kapcsolatos Facebook-esemény az alábbi linken érhető el:

https://www.facebook.com/events/254111705522929/

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás