Ragadozók napja a Budakeszi Vadasparkban

A rovat kizárólagos támogatója

Dátum: 2017. január 07.

Helyszín: Budakeszi Vadaspark

A Budakeszi Vadaspark 2017 első kiemelt programját a ragadozóknak szenteli. A Ragadozók napja hagyományosan egy faj köré szerveződik: tavaly a hiúzt mutatták be, 2017. január 7-én pedig a kutyafélék képviselőiről, az aranysakálról, a rókáról, a nyestkutyáról és a farkasról esik majd szó.
A Budakeszi Vadasparkban számos Magyarországon őshonos, illetve a Kárpát-medencébe betelepült állatot lehet testközelből megtekinteni, legyen az háziállat, madár, vagy éppen kisemlős. Azonban mind közül a legkülönlegesebb élmény az lehet, mikor az ember egy valódi ragadozóval nézhet farkasszemet úgy, hogy nem kell rögtön felkötnie a nyúlcipőt.

A Ragadozók napján a hazai erdőkben is fel-felbukkanó kisebb ragadozóké, a rókáé, a nyestkutyáé, a farkasé, és az év elején Budapest környékére is visszatérő aranysakálé lesz a főszerep. Izgalmas állattréningeken, szakvezetéseken és látványetetéseken lehet közelebbről is megismerkedni velük a Budakeszi Vadaspark jóvoltából.

A január 7-i (szombati) programokon a normál belépő megvásárlása után ingyenesen lehet részt venni.
A Ragadozók napja részletes programja:
10.00 – Állat tréning (róka)
10.15 – Szárnyalj velünk! (madárrepítés és ismeretterjesztő beszélgetés a színpadon)
11.00 – Állat tréning (nyestkutya)
12.00 – Farkas látványetetés
12.00 – Szárnyalj velünk! (madárrepítés és ismeretterjesztő beszélgetés a színpadon)
13.00 – Állat tréning (aranysakál)
14.00 – Kisragadozó etetés, szakvezetéssel egybekötve

 

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás