Rekordév a rétisasoknál – nemzetközi rétisas-védelmi konferencia
Az idei év kedvező időjárásának köszönhetően 2011-ben rendkívül sikeresek voltak a rétisas költések, hosszú évek után idén először több olyan fészek is volt a Duna-Dráva Nemzeti Park területén, amelyből 3 rétisas fióka repült ki. Többek között a fenti eredményekről is hallhatnak beszámolót azon a nemzetközi konferencián, melyet a Duna-Dráva Nemztei Pak Igazgatóság szervez Szekszárdon 2011. október 18-19-én, „Protection of White-Tailed-Eagle in the Danube-valley” címmel.
A konferencián nemcsak a pályázati partnerek foglalják össze az eddig elvégzett munkájukat, de más, külső szakemberek is előadást tartanak. A rendezvényre 8 országból várunk résztvevőket, akik szakmai kirándulás keretében megismerkedhetnek a Duna-Dráva Nemzeti Park gemenci területeivel is.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság részese a 2012 első negyedévében záruló nemzetközi „Danubeparks” pályázatnak, melynek célja a Duna menti védett területek összefogása Németországtól Romániáig. A több elemből álló pályázat egyik kiemelt célja a Duna menti rétisas állomány védelme. A hazánkban is fokozott védelmet élvező faj azért is lett a pályázat egyik kiemelt „zászlóshajója”, mert szinte végig megtalálható a Duna mentén és erősen kötődik az ártéri erdőkhöz valamint az ártér vizes élőhelyeihez.
A Duna menti rétisas állomány jelentős része költ a Szekszárd és Eszék közötti szakaszon, a Duna-Dráva Nemzeti Park, illetve a horvátországi Kopácsi Rét Természeti Park területén. A pályázaton belül ezért is vállat vezető szerepet a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság. Az elmúlt négy évben megerősítettük a monitoring tevékenységünket, internet alapú nemzetközi adatbázist hoztunk létre, ismeretterjesztő kiadványt szerkesztettünk és kísérleti jelleggel bekameráztunk sasfészket is.
A konferencia helyszíne: PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar, 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1.
Kezdési időpont: 9:00
Információ:
Parrag Tibor, természetmegőrzési osztályvezető
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Tel.: 30/377-3425