A rovat kizárólagos támogatója

Feltárulnak a Balaton titkai

Dátum: 2013. július 05.

Helyszín: Balatoni Limnológiai Intézet, Tihany

Forrás: http://Balatoni Limnológiai Intézet

 Tisztelt Újságíró, Szerkesztő!

Érdekli a Balaton vízminősége? Szeretné megtekinteni a vízben élő mikroszkopikus állatokat és növényeket? Kíváncsi a Balatonnal kapcsolatos tudományos tévedésekre? Látogasson el Tihanyba július 5-én, pénteken!

A Balatoni Limnológiai Intézet minden turisztikai szezon kezdetén nyílt napot rendez. A rendezvény során az érdeklődők hiteles forrásból tájékozódhatnak a tó vízminőségéről, illetve ökológiai állapotáról, valamint betekintést nyerhetnek az Intézetben folyó kutatásokba.

A nyílt nap során a látogatók a Balaton partján kialakított bemutatóhelyeken ismerhetik meg a tó makroszkopikus élővilágát (a tóban élő vízinövényeket, illetve a parti öv gerinctelen állatait és halait) és a vizsgálatokhoz használt terepi műszereket. Az Intézet munkatársai laboratóriumokban mutatják be a tóban élő mikroszkopikus növényi és állati szervezeteket, illetve az Intézetben alkalmazott vízkémiai és kísérletes állattani módszereket.

A látogatók két ismeretterjesztő előadást is meghallgathatnak. A kutatóintézet igazgatója, G. Tóth László a Balatonnal kapcsolatos tudományos tévedésekről és áltudományos közlésekről tart előadást „Hitek és tévhitek a Balatonról” címmel. Emellett Vörös Lajos és Somogyi Boglárka is előadást tartanak „Mit köszönhetünk a Balatonnak?” címmel a tó ökoszisztéma szolgáltatásairól. Az érdeklődők „A Balaton-kutatás eredményei képekben” c. kiállítást, és a „80 éves a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet” című, az Intézet történetét és főbb kutatási területeit bemutató 30 perces dokumentumfilmet is megtekinthetik.

A rendezvény helyszíne: Klebelsberg Kuno utca 3., Tihany H-8237.
Időpont: 2013. július 5., péntek, 9:00-16:00. A két előadás 11:00-kor, illetve 14:00-kor kezdődik.

A rendezvényen a részvétel ingyenes.
Ha részt kíván venni a rendezvényen, kérem regisztráljon a balint.bajomi@gmail.com e-mail címen július 3., szerda 16h-ig, a sajtóorgánum és a tudósító nevének feltüntetésével!
 

További információ:

Bajomi Bálint
sajtófelelős
Mobil: +36 30 90 59 249
E-mail: balint.bajomi@gmail.com

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás