A rovat kizárólagos támogatója

Környezetbarát csatorna-felújítási bemutató

Dátum: 2014. szeptember 18.

Helyszín: Budapest Pozsonyi út – Jászai Mari tér sarka

A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. legkorszerűbb és leggyorsabb csatorna-felújítása zajlik le Budapesten, a XIII. kerületi Pozsonyi úton. Az alkalmazott technológiát a japán SEKISUI vállalatóriás fejlesztette ki.

Az eljárás újszerűsége abban rejlik, hogy a rekonstrukció során egyáltalán nincs szükség útfelbontásra. Ennek köszönhetően szinte teljesen zavartalan a közlekedés a környéken.
A felújításhoz szükséges gépet a csatornaakna fedlapján keresztül helyezik le darabokban, majd a föld alatt szerelik össze. Az önmagától futó tekercselő gép vízáramlás mellett is működtethető, vagyis üzemelő csatornaszakaszok felújítására is alkalmas. Ez a technológia nemcsak környezetkímélő azáltal, hogy nem kell utat lezárni és forgalmat elterelni, de ennek köszönhetően, a hagyományos technológiáknál jóval rövidebb idő alatt, akár fele annyi idő alatt is elvégezhető a felújítás.

Ezúton tisztelettel meghívjuk Önt  2014. szeptember 18-án 10 órakor,  a Budapest, XIII. ker. Pozsonyi út – Jászai Mari tér sarkánál
tartandó médiabemutatóra.

Az eseményen – előzetes információink alapján – Budapest Főváros Önkormányzata, a XIII. kerületi Polgármesteri Hivatal és a japán nagykövetség is képviselteti magát. Jelen lesznek a SEKISUI vezető képviselői is.

További információ:

Bátori Marianna
kommunikációs vezető
Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. 
tel.: 459-1697, 30/332-9617, e-mail: pr@fcsm.hu

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás