A rovat kizárólagos támogatója

Küszöbön a Víziközmű Törvény – rendkívüli konferencia

Dátum: 2011. szeptember 06.

Helyszín: Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c

A Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. felelős vízgazdálkodó szervként rendhagyó konferenciát szervez a közép- és dél-dunántúli régió területén működő, a DRV-hez és más szolgáltatókhoz tartózó önkormányzatok számára. Az eseményre több mint háromszáz önkormányzatot vár a DRV.

Az eseményen résztvevők az új víziközmű törvénnyel kapcsolatosan kaphatnak tájékoztatást, az alábbi kiemelt témakörökben:

• Tulajdonviszonyok és tulajdoni formák
• Az önkormányzati tulajdonba kerülő / visszakerülő víziközmű vagyon adóterhei
• Az állami és az önkormányzati feladat- és a hatáskörök elválása
• A díjhatósági jogkörök változása
• Víz- és csatornadíj képzés
• Keresztfinanszírozások tilalma
A rendezvény célja, hogy segítsük a Tisztelt Önkormányzatok tájékozódását, felkészülését az új víziközmű törvény elfogadása után az ivóvíz- és csatornaszolgáltatás területén várható változásokra. A konferencián több mint háromszáz önkormányzat képviselője jelezte részvételi szándékát. Az eseményre szeretettel várjuk szerkesztőségük munkatársait is.

A rendezvény időpontja: 2011. szeptember 6. (kedd) 10:00 – 14:00

A rendezvény helyszíne: Siófok, Hotel Azúr 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c

Program
09:30 – 10:00 Érkezés, sajtóregisztráció
09:55 – 10:00 Köszöntő és programismertetés: Winkler Tamás, a DRV Zrt. vezérigazgatója
10:00 – 10:30 A házigazda bemutatkozása: Kollár József, értékesítési és marketing osztályvezető, DRV Zrt.
10:30 – 12:00 Tájékoztató a víziközmű törvényről: Dr. Szabó Iván, a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) jogi bizottságának elnöke
12:00 – 12:45 Sajtótájékoztató – kérdések és válaszok
12:45 – 14:00 Svédasztalos ebéd

Vendégeinket svédasztalos ebéddel várjuk!

Minden résztvevő újságíró számára sajtóanyagot biztosítunk.

A sajtótájékoztatón természetesen lehetőség nyílik kép- és hangfelvételek készítésére.

IGÉNY ESETÉN A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ HELYSZÍNÉRE BUDAPESTRŐL TRANSZFERT BIZTOSÍTUNK!
A parkolás a hotel parkolójában, vagy teltház esetén a környező utcákban lehetséges, kérem, ezt vegyék figyelembe az érkezéskor.

A buszhoz gyülekező 07:45-kor a Novotel Hotel (Cím: 1123 BUDAPEST, Alkotás utca 63-67.) parkolójában. Buszindulás 08:00-kor. A visszaindulás várható időpontja: 14:00.

A rendezvény zártkörű, részvételi szándékát kérem, jelezze Szinovszki Magdolnánál a 06 20 927 4310-es telefonszámon vagy a magdolna.szinovszki@youngandpartners.hu e-mail címen.

Megjelenésére számítunk!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás