A rovat kizárólagos támogatója

Nyugat-Magyarország fészkelő madarainak elterjedési atlasza – könyvbemutató

Dátum: 2013. február 02.

Helyszín: Kőszeg, Aradi vértanúk parkja

A Nyugat-magyarországi Egyetem és a Chernel István Madártani és Természetvédelmi Egyesület szeretettel meghívja Önt NYUGAT-MAGYARORSZÁG FÉSZKELŐ MADARAINAK ELTERJEDÉSI ATLASZA című kötet bemutatójára.

A rendezvény időpontja és helyszíne: 2013. február 2. (szombat) de. 11 óra
Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont, Kőszeg, Aradi vértanúk parkja

A kötetet bemutatja: PROF.DR. FARAGÓ SÁNDOR rektor, a kötet szerkesztője

Faragó Sándor szerk. Nyugat-Magyarország fészkelő madarainak elterjedési atlasza

Az állattani kutatásoknak minden időben fontos célja volt az egyes állatfajok elterjedésének megismerése. Ennek az állatföldrajzi alapvetésen túl, napjainkra kiterjedt alkalmazásbeli indítékai is vannak, hogy csak a természetvédelem, vadvédelem, növényvédelem stb. szempontjait említsük.
A TÁMOP 4.2.1. B. pályázat lehetségessé tette, hogy 2011-ben a Nyugat-magyarországi Egyetem Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézetének vezetésével Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyék egész területén megvalósuljanak a fészkelő madarak elterjedési ponttérképének terepi munkálatai, valamint az adatok feldolgozása, elemzése. Az intézet munkatársai mellett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Soproni, Kisalföldi és Vas Megyei Csoportjai, valamint a Domberdő Természetvédelmi Egyesület tagjai vettek részt a munkában.
A vizsgálat célja a fészkelési jelenlét vagy hiány kimutatása volt egy adott területen és ponttérkép készítése a felmérés során észlelt madárfajok fészkeléséről, azok fészkelési kategóriákba sorolásával. A vizsgálat alapegységeit a 10×10 km-es ún. UTM-négyzetek (kvadrátok) jelentették. A felmérés a szaporodási időszakban – március 1. és augusztus 22. között – zajlott, összesen 150 db négyzetben. 54 felmérő végezte el a vizsgálatokat e kvadrátokban.
A vizsgálatok alapján 2011-ben 185 faj fészkelését feltételezhették Nyugat-Magyarországon. A legutóbb kiadott Magyarország madarainak névjegyzékében a hazánkban kimutatott és elfogadott madarak listája 398 fajt tartalmaz. Közülük 212 fajt lehetett fészkelőnek minősíteni, ami az összes fajszám 53,3%-a. A vizsgálatok 2011-ben Nyugat-Magyarországon 185 faj fészkelését valószínűsítették, ami a teljes magyarországi fajlista 46,5%-a, a hazai fészkelő fajoknak pedig 87,3%-a. Mindössze 27 olyan faj van tehát a magyar madárfaunában, amelyet nem találtak meg fészkelőként a három nyugat-magyarországi megyében. A tíz legelterjedtebb faj a barátposzáta, a széncinege, a citromsármány, a fekete rigó, a csilpcsalpfüzike, a tövisszúró gébics, az erdei pinty, az egerészölyv, a barázdabillegető, a sárgarigó és a seregély voltak.
A bemutatásra kerülő, 13 szerző által írt könyv részletesen tartalmazza a fajokra vonatkozó térképeket és információkat és elemzi a nyugat-magyarországi régió fészkelő madárfaunáját.

További információ: Dr. Gyurácz József, gyjozsi@ttk.nyme.hu, +36 20 327 3471

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás