A rovat kizárólagos támogatója

OEE évzáró ülés

Dátum: 2013. december 10.

Helyszín: Budapest, Budakeszi út 91

Országos Erdészeti Egyesület Közönségkapcsolatok szakosztály szokásos évzáró szakosztályülését december 10-én 10 óra 30 perckor tarta. A helyszín az Erdészeti Információs Központ (Budapest, Budakeszi út 91.)

Az esemény meghívottjai:

• Dr. Jung László, az MFB Zrt. Agrár és Turisztikai Befektetési Főigazgatóság ügyvezető igazgatója
Az ügyvezető igazgató úr új pozíciójának megfelelően tájékoztatja a szakosztály tagjait és az érdeklődő újságírókat a tulajdonos erdőgazdálkodásra vonatkozó terveiről, többek között a közjóléti beruházások alakulásáról, a hazai faanyag-feldolgozottság kérdésköréről, az erdőtörvény módosításról és az erdészeti kommunikációval kapcsolatos elképzelésekről.

• Takács Márta, a VojvodinaŠume (Vajdasági Erdőgazdasági Közvállalat) vezérigazgatója
Vezérigazgató asszony bemutatja a 120 ezer hektáron gazdálkodó erdészeti társaságot, és annak kommunikációs tevékenységét.

• Dr. Marosi György – dr. Schiberna Endre előadása „Az erdőtanúsítás, mint erdészeti kommunikációs eszköz” címmel

• Schweighardt Ottó, erdőmérnök, frissen megjelent, „Megemlékezés a MEVME-ről, a magyar erdészeti és vadászati műszaki segédszemélyzet országos egyesületének története” című könyvének bemutatása.

A szakosztályülés sajtónyilvános.

Az alkalomra szeretettel várunk.

Kérjük, szíveskedj jelezni részvételi szándékod, december 6-ig.
Kovácsevics Pál szakosztálytitkár – KovacsevicsP@nebih.gov.hu

 

Budapest, 2013. november 27.

Erdészüdvözlettel:

Zétényi Zoltán Kovácsevics Pál
szakosztályelnök szakosztálytitkár

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás