Paks2 300 millióból kábítja a fiatalokat

2017. június 22. 12:02

Paks2 300 millióból kábítja a fiatalokat

Az Euroshow Kft.-t bízta meg az MVM Paks II. Zrt., hogy nettó 299 millió forintból rodeózza körbe az országot egy, a bővítést népszerűsítő kamionnal. Olcsóbb, mint a drog, de annál is károsabb.

Az Mfor.hu szerint az "interaktív jármű" két turnét tart: idén a hazai nukleáris létesítmények környezetében lévő településekre látogat majd, Püspökszilágyra és környékére, valamint Bátaapátira és környékere, de elmennek a hulladéktároló-helyek kutatásában érintett vidékekre is, Bodára és környékére. Majd Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye következik. Jövőre áll meg a karaván Budapesten és Pest megye 5000 főnél nagyobb településein.

De a lényeg idén is és jövőre is a fesztiváloztatás: veretés után jól esik az informálódás. Nyolc-nyolc fesztiválon áll majd a kamion:

Volt fesztivál
Balaton Sound
EFOTT
East Fest
Campus Fesztivál
Sziget
Debreceni Virágkarnevál
Szegedi Ifjúsági Napok

A közbeszerzés kiírása szerint a megrendelők arra is ügyeltek, hogy a kamion tartalmazzon egy egy minimum 20 négyzetméteres, műfüves tető-, vagy sima teraszt is a VIP-vendégeknek. Via 444.hu

Ami a felszerelést illeti, a kivitelezőnek a felmatricázott jármű mellett biztosítania kell egy legalább 40 négyzetméter alapterületű, zárt, de természetes fényű kiállítóteret, ahol le lehet ültetni 30 embert, és mehetnek majd a prezentációk és filmvetítések atomtémában. Nyalánkságként bele kell rakni egy érmepréselő gépet és egy áramfejlesztő biciklit is. Mivel korgó gyomorral nem hogy a jóatomozás, de semmilyen üzenet nem megy át, a kiállítótérhez konyha is dukál, és mert VIP-vendégek bármikor beeshetnek, a fogadásukra vinni kell egy minimum 20 négyzetméteres, műfüves tető-, vagy sima teraszt is. A nyári fesztiválokon 50 négyzetméteres élménysátorral támadnak a kivitelezők az ilyenkor szokásos kis promóciós játékokkal és hülyeségekkel. Ami a fesztiválozóknak tényleg fontos: biztosítaniuk kell legalább nyolc dugajt telefontöltésre.

Az atomkamion egyébként nem új ötlet, az MVM Paks 2-es honlapja szerint már 2009 óta promózzák egy ilyen járművel az atomenergiát - tehát ezt a programot pörgetik most fel, kifejezetten az új blokkok fényezésére. A már bejáratott gép így néz ki (feltehetőleg ilyesmire számíthatunk most is):

Kisképünkön az atomkamion a 2015-ös SZIN fesztiválon (mvmpaks2.hu)




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés