Hirdetés

Több mint 150 tudós írta alá az EU döntéshozóinak, köztük az Európai Bizottságnak, az Európai Parlamentnek és a magyar EU-elnökségnek címzett levelet, amelyben felszólítják őket, hogy teljesítsék az EU-ban az erdők állapotának javítására tett vállalásaikat a még érintetlen és öreg erdők sürgős, azonnali védelme érdekében.

Az erdei ökoszisztémák az ökoszisztéma-szolgáltatások széles skálájának biztosításával az egész társadalom javát szolgálják. A 24 ország – köztük 19 uniós tagállam – tudósai levelükben kiemelték, hogy a nagyfokú természetességgel rendelkező erdei ökoszisztémák ellenálló- és alkalmazkodóképességet biztosítanak az éghajlat és a környezet változásával szemben. Az EU 2030-ig szóló biológiai sokféleséggel kapcsolatos stratégiájához igazodva az október 7-én közzétett levél szerint az erdei ökoszisztémák egyes szolgáltatásai – például az idős erdők által biztosított szén-dioxid-tárolás, a vízellátás szabályozása és tiszta víz biztosítása – fontosabbak, mint az erdőkből származó elsődleges faanyag és egyéb biomassza kitermelése.

Az aláírók azt javasolják, hogy az EU ismerje el a következő elveket az uniós erdőkkel kapcsolatban
– Az éghajlatváltozás mérséklése és a biológiai sokféleség védelme összekapcsolódnak.
– Az erdei ökoszisztémák, mint természetes élőhelyek önfenntartóak, és nem igényelnek aktív emberi beavatkozást és fakitermelést.
– Minél magasabb egy erdő ökoszisztéma integritásának szintje, annál nagyobb az ellenálló képessége és a zavarokkal szembeni ellenállóképessége, és annál nagyobb az éghajlatváltozás mérséklésére gyakorolt hatása és az alkalmazkodóképessége.

A kolumbiai Caliban megrendezésre kerülő CBD COP16 konferenciát megelőzően az aláírók felszólítják az Európai Uniót, hogy a konferenciára vonatkozó álláspontjába foglalja bele a következőket:
1) Az EU elismeri, hogy a biológiai sokféleség és az éghajlatváltozás összefüggő válsága összehangolt fellépést igényel, és különösen elismeri az elsődleges és idős erdők fontosságát ebben a folyamatban.
2) Az EU garantálja az EU természetvédelmi törvényének gyors végrehajtását, amely segíti a tagállamokat a biológiai sokféleséggel védelméhez kapcsolodó globális keretrendszer 2030-ra kitűzött 2. célkitűzésének (a leromlott ökoszisztémák 30%-ának helyreállítása) elérésében.
3) Az EU biztosítja, hogy 2030-ra a degradált erdei ökoszisztémák hatékony helyreállítása a természetesség és az ökológiai integritás javítása érdekében, a biológiai sokféleség, az ökoszisztémafunkciók és -szolgáltatások, és az ökológiai integritás javítása érdekében.
4) Az erdőirtásmentes termékekről szóló uniós rendelet haladéktalan végrehajtásának biztosításával az EU megfelelően hozzájárul az erdőkre világszerte nehezedő nyomás csökkentéséhez.

„Az uniós döntéshozóknak szóló üzenet egyértelmű: a glasgow-i erdőkről szóló vezetői nyilatkozatban tett erdészeti kötelezettségvállalások teljesítése érdekében az EU-nak és a tagállamoknak garantálniuk kell a megmaradt idős erdők szigorú védelmét, amelyet az EU természet helyreállítási jogszabályának haladéktalan végrehajtásának kell követnie. Emellett az EU-nak nem szabad elhalasztania az erdőirtásról szóló uniós rendelet végrehajtását, ahogyan azt az Európai Bizottság nemrégiben javasolta. A magyar elnökségnek támogatnia kell az EU erdőirtási rendelet sürgős, további késlekedés nélküli végrehajtását a Tanácsban” – teszi hozzá Kun Zoltán, a levél egyik aláírója, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének elnöke

A nyílt levél az aláírók listájával itt érhető el.

Nyitókép: depositphotos

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás