A politikai érdekekkel szemben előnyt adna a környezetvédelmi szakmai szempontoknak
Az Európai Unió tagjelöltjeinél sarkalatos kérdés a környezetvédelem ügye. A rendkívül szigorú követelmények teljesítésén múlhat a felvétele a tagságért folyamodó országoknak. A környezetvédelmi tárcához a közelmúltban megérkezett uniós összegző tanulmány elmarasztalja Magyarországot. Megállapítja: több területen szinte behozhatatlan a hátrányunk és az utóbbi időben szembetűnően romlott a környezetvédelem terén végzett munkánk. Illés Zoltán, a parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke lapunknak elemezte a jelenlegi helyzetet.
– Az Európai Unió és Magyarország között folyó csatlakozási tárgyalások alkalmával a szakemberek részletesen elemzik többek között a magyar környezetvédelem helyzetét és az általunk eddig végzett munka minőségét. Összehasonlítják az uniós elvárásokat a ténylegesen végrehajtott feladatokkal. Az unió összegzéséből világosan kitűnik: a magyar környezetvédelmi törvények jogharmonizációjában jelentős mértékű a lemaradás. Félszáznál is több törvény, kormány- és miniszteri rendelet hiányzik a követelmények teljesítéséhez. Az összegzésként készült vizsgálati dokumentum végkicsengése a magyar környezetvédelemre nézve elmarasztaló. Kivétel ez alól a természetvédelem, amely leszögezi: “Magyarország kincseket visz az unióba”.
Milyen terhekkel jár számunkra az uniós követelmények teljesítése?
– Hatalmas anyagi tehertétellel, hiszen a szakértők szerint közel háromezer milliárd forint kellene a megvalósításukhoz. Az alapfeltételként számon tartott beruházások megteremtésével talán elérhetnénk a közepesen fejlett tagországok színvonalát. Idénre a GDP (bruttó nemzeti össztermék) tervezett mértéke 12 ezer 500 milliárd forint. A feladatok végrehajtásához szükséges háromezer milliárd forint ennek az egynegyede volna. A költségvetésben természetesen erre nincs fedezet. A kormány évente átlagosan százhatvanmilliárd forintot szán környezetvédelmi célokra, amelyet a Belügyminisztérium, a környezetvédelmi, illetve a közlekedési tárca kap megosztva. A Környezetvédelmi Minisztériumot idén ötvenkilencmilliárd forint illeti meg. Ebből harmincötmilliárdot fordítanak fejlesztésre. A valóságos helyzet és az uniós követelmények közötti óriási különbség ledolgozásához legalább tíz évre volna szükség, ám az unió szakemberei szerint erre legfeljebb 5-6 év haladékot kapunk. E tény egyenes következménye, hogy az általunk remélt néhány éven belüli csatlakozáskor valószínűleg majd a pillanatnyi politikai helyzet, az aktuális uniós érdekek döntik el a felvételünk sorsát. Ha számunkra akkor éppen kedvező lesz a helyzet, eltekintenek a tetemes mértékű hiányoktól, ám ha kedvezőtlen, ez jó indok lesz az elutasításra.
– Óriási a lemaradás a hulladékgazdálkodás területén. Az unió a környezetvédelmi feladatok sorában első helyen a hulladékgazdálkodást, mint megoldandó feladatot tartja nyilván és ennek teljesítése érdekében anyagi támogatást, illetve döntéshozatali elsőbbséget is hajlandó nyújtani. Az követelmények szerint a hulladékkezelés sorrendjében elsőbbséget élvez az újrahasznosítás. Ezt követi a fizikai vagy kémiai megsemmisítés, az égetés. A legkevésbé ajánlott az égetés, a hulladéktemető létesítése pedig szinte elfogadhatatlan. A felsorolt fontossági sorrendet Magyarországon egyáltalán nem veszik figyelembe. A hulladékok eltűntetésének lehetőségeként áltálában csak a szabadtéri tárolást, lerakást alkalmazzák nálunk. Mindkettő primitív és a legkevésbé ajánlott módszer, de olcsó. Persze, csak pillanatnyilag, mert később, tíz-húsz év múlva igencsak drágán fizet érte a társadalom.
A csatornázás, a szennyvíztisztítás területén sem büszkélkedhetünk az uniós követelményeknek megfelelő hálózattal.
– A hazai lakások 95 százalékában van már vezetékes víz, de ezeknek még ötven százalékát sem kapcsolták rá a csatornahálózatra. Következménye az állandó és agresszív szennyvízáramlás a talajba, az élővizekbe. Az ember a saját élőhelye alatt mérgezi az ivóvíztartalékot, a földet.
Köszönhetően az ipar szerkezetváltásának némileg javult a levegő tisztasága. Sok korszerűtlen, légszennyező üzemet bezártak, valamelyest javult az energiaszolgáltatók technológiai fegyelme is. Ez a tény azonban keveset javíthatott a hazai levegő minőségén, mert néhány év alatt megsokszorozódott a közúti forgalom. Évente több mint egymillió kamion dübörög át az országon. A környező országokban, Svájcban, Németországban már hosszú évek óta törvény tiltja a mellékutakon a kamionok közlekedését. Kizárólag az autópályát használhatják és azt is csak az előírt napszakokban. Emellett egyre inkább szorgalmazzák a kamionok vasútra terelését: a teherautók határállomástól határállomásig vonaton teszik meg az utat. A hazai magas autópályai díjak szinte ösztönzik a külföldi teherfuvarozókat a mellékutak használatára. Árát később a lakosság fizeti meg. Adójából javítják a tönkretett utakat, hidakat, építik újjá a megrepedt, kárt szenvedett házakat. Az emberek egészségkárosodásáról nem is beszélve, a gyógyítás költsége tetemes összegű lehet.
Hírlik: az utóbbi években valamelyest javult a hazai folyók és állóvizek minősége. E területen talán megközelítjük már az uniós követelményeket?
– Némileg kedvezőbbek a víztisztasági mérések eredményei, de ez elsősorban a kedvező, csapadékos időjárásnak köszönhető. Jelentős és tartós javulásra csak akkor számíthatunk, ha a tavaink partján és a távolabbi környezetükben minden településen lesz szennyvíztisztító rendszer. Ez azonban a távoli jövő. Jelenleg számottevő e téren is a lemaradásunk. Folyóvizeink minősége döntő mértékben függ szomszédainktól, hiszen a folyók más országok területeiről, a környező államok szennyezésével együtt érkeznek Magyarországra. Az utóbbi években számtalan kisebb-nagyobb kárt okozó folyóvízszennyezést tapasztaltunk. Romániából például többször is érkezett olajszennyeződés.
Mivel magyarázható, hogy a fokozott veszély ellenére a kormányfő és a tárca szakemberei egybehangzóan azt állítják: nem tudtak arról, hogy az államközi szerződések nem tartalmazzák a szomszédaink által nekünk okozott környezeti károk megtérítésének kérdéskörét?
– Az előző parlament környezetvédelmi bizottsága 1995 októberében írásban kérte az akkori kormányt: “…kétoldalú tárgyalásokon kezdeményezze, hogy a Finnországban 1992. március 17-én aláírt ipari balesetekkel kapcsolatos nemzetközi egyezményt a környező országok (Románia, Szlovénia, Szlovákia, Horvátország és Jugoszlávia) mielőbb írják alá. A kormány tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a szerződés aláírásáig kétoldalú környezetvédelmi és katasztrófa megelőzési együttműködés keretében a szomszédos országokkal ideiglenes megállapodásra kerüljön sor, amely feltétlenül tartalmazza a partnerek azonnali értesítési kötelezettségét, valamint a kártérítési felelősség megállapítását.” Az ügyben 1995 óta semmi nem történt, sem az előző kormány idején, sem 1998 óta. Olyannyira nem, hogy az általam vezetett környezetvédelmi bizottság a megalakulásakor döntést hozott arról, hogy átnéz minden, a feladataival összefüggő nemzetközi szerződést. Rendszeresen és folyamatosan tájékoztattuk a minisztérium szakembereit az általunk tapasztalt hiányosságokról, többek között a kártérítési lehetőség szabályozatlanságáról is. Ennek ellenére semmilyen intézkedést nem tettek.
Mivel magyarázza, hogy a tiszai ciánszennyezésnél a környezetvédelmi miniszter és a tárca szakemberei többnapos késéssel kezdtek hozzá a környezeti csapás enyhítéséhez?
– A tragédiáról a román fél eleve későn értesítette a magyar szakembereket. A katasztrófa január 30-án történt, február elsején informáltak róla. Január 4-én, a magyar politikusok közül elsőként, napirend előtti felszólalásban hívtam fel a parlament figyelmét a fenyegető veszélyekre és igyekeztem felrázni a magyar közvéleményt. A tárca miniszterének még ekkor sem volt közölnivalója az ügyről.
Pepó Pál miniszter tevékenységét sokan kifogásolják, megkérdőjelezik az alkalmasságát. Nem csak az ellenzékiek, de a kormánypárti oldalon is egyre többen javasolják a leváltását. A sorozatos botrányok ellenére politikai megfontolásból mégis a helyén marad.
– A tárcák vezetőinek kinevezője a miniszterelnök. Feltételezhető, hogy döntéseinél a szakmai szempontokon kívül más tényezőket is latba vet. Ennek ismeretében kijelenthetem: szerintem Pepó Pál 2002-ig lesz a környezetvédelmi tárca vezetője. Számtalan, bizottságunk által kidolgozott parlamenti módosító indítványt nyújtottam be, melyek hatékonyabbá, ellenőrizhetőbbé tennék a hazai környezetvédelmet, a tárcától ezekhez egyetlen alkalommal sem kaptam szakmai támogatást. Javaslataimat, indítványaimat sorra nem vették figyelembe, illetve elutasították. Helyette más szakmai javaslatot soha nem tettek.
Mégis minden alkalmat megragadok arra, hogy felemeljem a hangom egy-egy hibás döntés, intézkedés ellen. Ilyen terület például a természetvédelemé. Mostanában arra törekszik a tárca, hogy a nemzeti parkok jelentős szakmai múlttal, nemzetközileg elismert tudással rendelkező igazgatói közül jó néhányat különféle indokkal elmozdítsanak a helyéről és székükbe szakmailag képzetlen, ám politikailag valószínűleg igen megfelelő embereket ültessenek. A Kiskunsági Nemzeti Park vezetői posztjára kiírt pályázaton például a tárca a lakitelki jegyző személyét favorizálja, akinek ez idáig semmilyen kapcsolata nem volt nemhogy a nemzeti parkokkal, de a környezetvédelemmel sem. Történt már kísérlet arra is, hogy igazgatói posztra festékipari vállalkozót vagy kereskedőt szerettek volna kinevezni. Úgy gondolom, elfogadhatatlan az a gyakorlat, amelyben a szakmai kérdést háttérbe szorítja a politikai érdek.
Az uniós jelentés elismerően szólt az eddig végzett hazai természetvédelmi munkáról. Megtörténhet, hogy az új vezetők kárt tesznek majd a nemzeti parkok felbecsülhetetlen kincseiben?
– A szakértelem nélküli vezetők kinevezése ellen nemcsak környezetvédőként, de politikusként is tiltakozom. Minden nyilvános fórumon nyomatékosan hangsúlyozom: “el a kezekkel a nemzeti parkoktól!” A természetvédelmi területek a nemzeti vagyon részei és nemcsak a ma emberéé, hanem a jövő nemzedékeké is.
Lóránth Ida Vasárnapi Hírek 2000. február 27.
