Elvitathatatlan tény, hogy a fogyasztóvédelmi gondolat kiterjesztő értelmezése világjelenség, ami a globális környezetszennyezés, a génkezelt élelmiszerek és a kerge marhakór korszakában tökéletesen érthető, s tény az is, hogy nem sok szerencsénk volt a XX. század során azokban a kérdésekben, amikor nem akartunk tudomást szerezni a világjelenségekről. Érdemes lehet tehát a címbeli összefüggésről elmélkedni, kérdezni.
Maga a fogyasztóvédelem, mint gondolat, egyidős az árucserével, nem véletlenül az idevágó első gondolatok egyike is a Bibliából származik. Már az Ószövetségben olvashatjuk az Úr parancsát, hogy ” ne kövessetek el igazságtalanságot hosszmértékben, súlymértékben és az űrmértékben!” (3. Móz. 19,35.) Ez az Írás több helyén ismétlődik, tiltva hamis súlyok alkalmazását is.
Később az állam is törvényeket alkotott a fogyasztók védelmében, de jogi szempontból modern fogyasztóvédelemről, mint rendszerről csak a XX. század második felétől beszélhetünk. Történeti érdekességként lehet említeni John F. Kennedy elnök 1962-es Kongresszusi Üzenetét, melyben a fogyasztóvédelmi gondolat minden korábbinál erőteljesebben jelenik meg, de az sem véletlen, hogy a 2000. évi amerikai választásokon
a harmadik elnökjelölt lényegében apolitikus, fogyasztóvédelmi programmal indult.
Európában az áhított Unió – az “Ígéret Földje” – is nagyon komolyan veszi e gondolatot,
S csatlakozási előfeltételként e jogterületet mi is harmonizáltuk, több mint három éve hatályos az uniós irányelvekkel harmonizált fogyasztóvédelmi törvényünk. A fogyasztóvédelem egyszerre állami és civil feladat is, s talán nem véletlen, hogy alapelveit is egy nemzetközi civil szervezet fogalmazta meg, ,mégpedig nyolc pontban, illetve parancsolatban.
Ezek közül több is közvetlen összefüggésben áll a témánkkal. Fogyasztói alapjog a jog az egészséges és biztonságos környezethez, amely minden más alapjog felett álló, hisz amikor savas eső hullik a fejünkre, vagy a nagyvárosok
egyike másika tulajdonképpen csak gázálarcban sétálható, akkor a részletek már nem fognak sokat számítani. Ez egyébként olyan alapjog aminek a biztosítása meghaladja a civil szféra lehetőségeit, nemzeti, illetve nemzetközi szintű állami feladatot is jelent, illetve a potenciálisan környezetszennyező termelő és szolgáltató vállalatok odafigyelését. A civil szféra fő feladata a mozgósítás, a figyelemfelhívás, s ha kell a kritika, a vészharangok kongatása!
Megfigyelhető az, hogy a hagyományos környezetszennyezésre a multinacionális nagyvállalatok egy igen jelentős része nem érzékeny, fel sem merül bennük a szolidaritás gondolata, pedig még a látszólag ártalmatlan tevékenységeik is veszélyesek lehetnek.
Egy átlag amerikai nagyváros levegőjébe például naponta több száz tonna (!) ártalmas hulladék kerül, pusztán a hamburgerek olajban történő sütése miatt. A nukleáris ipar kivétel, itt kiemelt figyelem övezi a környezetvédelem és a biztonság kérdését, s bár a témában laikus vagyok, egy korábbi Látogató Központbeli emlékem arról győzött meg, hogy Paks a pozitív példák közé sorolandó. Nyugtalanító viszont a harmadik világ egyik másik helyiérdekű Napóleonjának kacérkodása az atomenergia főleg háborús felhasználásáról, Irakot, Pakisztánt és az Iszlám bombát lehetne itt említeni. Szaddam Husszeint nem lelkesíti a Látogató Központok létesítése.
További, a téma szempontjából releváns alapjog a tájékoztatásé, azaz, a fogyasztót
olyan helyzetbe kell hozni, hogy az áru minden (!) lényeges tulajdonságáról tudhasson.
Ez nyilván alaposan sérült hazánkban is 1986. tavaszán, bár akik emlékeznek rá, a magánszektor rugalmasan reagált, hisz az események bejelentése utáni napon már atommentes salátát kínáltak a kofák Budapesten. A Paksi Atomerőmű Internetes honlapját böngészgetve viszont nem maradt hiányérzetem, nem éreztem tájékoztatás iránti igényemet kielégítetlennek, sőt a dózis egyszerre soknak is bizonyult. Szerencsére csak információból és adatból.
Dr. Tóth Tivadar
