Vizeink krónikája – a magyar vízgazdálkodás története
Hulladékgazdálkodás és szennyvízkezelés az uniós elvárások tükrében
Mi lett a borsodi higany sorsa ?
Szerkesztő: Mangel Gyöngyi:
A magyar vízgazdálkodás ezer éves történetét dolgozza fel a Vizeink krónikája című könyv. Egy idézet: ”A sárvizet és mocsarait Böhm Ferenc mérte fel az 1760-as évek derekán, Várpalota és Cece között. A felmérés alapján készített Sárvíz szabályozási térképet 1767-ben mutatta be megbízóinak. Később, 1772-ben Krieger Sámuellel és Deáky Józseffel együtt készített három térképet a Sárvíz Alsó-Tolnavármegyei szakaszairól. 1767 körül készítette egy ismeretlen mérnök azt az áttekintő térképet, amely a Sárvizet, a Kapost, a Siót és a Balaton együtt ábrázolja, mocsaraikat is feltüntetve.”
A rendkívül szép kiállítású, korabeli rajzokkal, festményekkel, térképekkel, valamint fényképekkel illusztrált könyv megszületéséről kérdeztem Fejér Lászlót, a könyv szerkesztőjét, a Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény igazgatóját:
Fejér László: Ez a könyv, A vizeink krónikája a maga keretei között összefoglalja mindazokat az eseményeket, amelyek a Kárpát-medencében, az elmúlt ezer évben történtek, és amelyeknek egyik főszereplője a víz, és másik főszereplője maga az ember.
Mangel Gyöngyi: A víz és az ember kapcsolata nagyon sok konfliktust és nagyon sok jót hozott a történelem folyamán.
Fejér László: Amikor itt, a Kárpát-medencében az első ember megtelepedett, akkor biztosan kihasználta azt a helyzetet, amelyet neki ez a földrajzi terület nyújtott, a vizeket használta, a területeken a vizek járásához alkalmazkodott, így tudott megélni. De az elmúlt évszázadokban, és most már közelítünk az utolsó, 1700-as, 1800-as évekhez, ez a vizekhez való alkalmazkodás immár kevés volt. A vizekkel folytatott gazdálkodás, a fokok segítségével történő gazdálkodás nem nyújtott elég lehetőséget arra, hogy a vizek partján élő népesség gyarapodjon, ennek a gazdálkodásnak elég kicsiny volt az eltartó-képessége Túléléshez elég volt, gyarapodáshoz nem volt elég. Ezért talán a legfontosabb állomása vizek és az ember kapcsolatának a vizek szabályozása volt, méghozzá egységes szempontok szerinti szabályozása. Hogy ez az elmúlt másfél évszázadban, két évszázadban, mennyiben járt sikerrel, és mik voltak a negatív következményei, ezt napjainkban is tapasztalhatjuk. De az is biztos, hogy annak idején a vizek szabályozásához hozzá kellett fogni, ez sürgető társadalmi igény volt. Az egy másik kérdés, hogy mai tudásunk szerint mit tudunk kezdeni az egykori művekkel, mennyiben tudjuk azokat úgy felhasználni, hogy a mai igényeket kielégítsék, hogy mennyiben kell kiegészíteni azt a rendszert, amely 150 év alatt létrejött, ezen dolgoznak a ma mérnökei.
Ha most napjaink problémáról ejtünk szót, elsősorban a vízgazdálkodásra gondolok, akkor azt látjuk, hogy új helyzet alakult ki, Magyarország uniós csatlakozása, a hazai gazdasági élet és a műszaki fejlesztés új igényeket teremt, és más hozzáállást kíván a vizekkel kapcsolatban. Sok terület kikerült a mezőgazdasági művelés alól, és meg kell nézni, hogy ezeknek a vizes hasznosítása mennyiben és hogyan lehetséges. Más ma a helyzet, és más volt ezelőtt húsz vagy harminc évvel ezelőtt.
Mangel Gyöngyi: Kinek szánják ezeket a könyveket, amelyeket a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium, valamint az Oktatási Minisztérium támogatásával sikerült megjelentetni, és ilyen szép formában kiadni?
Fejér László: A millennium adta természetesen az alapgondolatot, hogy próbáljuk meg összefoglalni, mi minden történt a vizekkel. A példa természetesen adott volt, hiszen A magyarok krónikája, A Technika krónikája, A művészetek krónikája, című kötetek már megjelentek. Ennek a szellemében próbáltuk a hazai vizek történetét feldolgozni, úgy, hogy az általános iskolai, középiskolai ismeretanyagra épülve, valami újat is mondjunk a hazai vizek történetéről. Új gondolatok, és új tudományos eredmények is találhatók ebben a kiadványban. Bízunk benne, hogy az oktatásban, a műszaki és természettudományos hallgatók eredményesen használják a könyvet. Egyébként a téma tárgyalása kikerülhetetlen volt az egész Kárpát-medence vizeinek vizsgálata és történeti feltárása nélkül.
Viszont kompromisszum volt az, hogy a Trianoni békeszerződés után már a szűkebben vett Magyarország területével és vizeivel foglalkoztunk, hiszen sajnos elég kevés történeti információnk van a határon túlról, arról, hogy mi minden történt az ottani vizek dolgában. Ezért volt fontos a Magyar Mérnökkamara gesztusa, hogy ezekből a könyvekből néhány példányt a határon túli magyar nyelvű oktatási intézményeknek ajándékoznak, hiszen talán ez a legjobb módja annak, hogy a történeti ismeretek kicserélődjenek.
További információk a könyvrről: a www.greenfo.hu/kiadványfigyelőjében
++++
Mangel Gyöngyi: Az Európai Uniós csatlakozás folyamatában a környezetvédelem kritikus terület volt, hiszen hazánk a múltból jó néhány nagy környezetszennyezést örökölt, amelyeknek a felszámolása még évekig fog tartani, és forint milliárdokat emészt fel. Bár az uniós csatlakozás környezetvédelmi fejezetét lezártuk, ugyancsak nagy az elmaradásunk a hulladékgazdálkodás és a szennyvízkezelés területén. Turi- Kovács Béla környezetvédelmi minisztert arról kérdeztem, hogyan lehet behozni a lemaradást.
Turi- Kovács Béla: Meg vagyok róla győződve, hogy 2008-ra a települési kommunális hulladék kezelés ügye megoldható. E pillanatban a regionális hulladéklerakók 1.900.000 embert érnek el, az épülőkkel együtt ez 3.5 milliót fog meghaladni, és úgy tűnik, hogy az ISPA program keretében megpályázott vagy már elnyert támogatásokkal együtt, rövidesen elérjük az ötmilliós határt. Vannak olyan szakemberek, akik azt mondják, hogy világosan alkalmazkodni kell a hulladéktörvényben foglaltakhoz, azaz arra kell törekedni, hogy kevesebb hulladék legyen, arra kell törekedni, hogy az újrahasznosítás működjön. Egyetértek azzal, hogy ez a hosszú távú cél, de először azt kell megoldani, hogy a meglévő hulladékot kezelni tudjuk, oly módon, hogy ez a hulladéktörvénnyel is összhangban legyen. Azaz, a nagy lerakókat úgy alakítjuk ki, olyan egységek lesznek, ahol lesz újra hasznosítás, szelektív hulladékgyűjtés, és ami a számomra nagyon fontos, az agrárium miatt is, hogy komposztáló egységeket is kialakítunk, hiszen az egyik legnagyobb tétel a mezőgazdasági hulladék. Ezekre a korszerű lerakókra az önkormányzatok részéről is nagy az igény, anyagi áldozatokat is hoznak ennek az érdekében, így a probléma megoldható.
A szennyvízkérdés: ha nem történik valamilyen paradigmaváltás az egész elképzelésünkben, komoly problémáink lehetnek. Arról van szó, hogy meg kell szüntetni a fölösleges csatornaépítéseket, azokat a nagy szennyvíz körbevezetgetéseket, apró települések összekötését, ahol még egy központot sem jelöltek ki, és 20-25-30 km-t vezetgetik a szennyvizet. Nincs olyan gazdag ország Európában, ami ezt anyagilag győzhetné. Itt a természet közeli szennyvíztisztításokat kell elterjeszteni, a támogatási rendszerünket is így kívánjuk átalakítani.
Mangel Gyöngyi: Ahogy hallották, a minisztérium a kis települések esetében az úgynevezett természetes szennyvíztisztítási módokat javasolja. A tegnapi Magyar Nemzetben jelent meg a pályázati felhívás a kistelepülések szennyvíztisztítására, KAC támogatással: faültetvényes, mezőgazdasági öntözéses, tavas és gyökérzónás szennyvízkezelésre. A részleteket a Környezetvédelmi Minisztérium közönségszolgálati irodájánál, illetve a szaktárca www.ktm.hu honlapjáról tudhatják meg.
++++
Mangel Gyöngyi: Az egyik múltból örökölt környezetszennyezésünk a korábbi Borsodi Vegyi Kombinát, a mai Borsodchem higanyszennyezése. Tizenkét évvel ezelőtt a miskolci Zöld Akció Egyesület rájött arra, hogy az üzem egyik csarnokának talajába nagy mennyiségű higany szivárgott le. Az ügy akkor nagy port vert fel, de nem tudjuk, hogy mi történt azóta. Hol van most a higany? – kérdeztem az akkori felfedezők egyikét, Gyulai Iván ökológust, a miskolci Ökológiai Intézet igazgatóját.
Gyulai Iván: Az utóbbi években gyökeresen átalakult a céggel való viszonyunk. A rendszerváltás utáni időszakban egy nagyvállalat már nem teheti meg azt, hogy a korábbi időszakra jellemző módon gondolkodjon a környezetről, ne törődjön a hírnevével: Egy vállalat, ami a tőzsdén van, annak rendkívül fontos, hogy a reputációja meglehetősen jó legyen. Amikor megismertem az elképzeléseiket, elfogadtam, hogy van egy sor olyan fontos feladat, amit nekik hamarabb kell megoldani. A higany ügyben az a megnyugtató, hogy az volt a tudományos vélemény, hogy ez a higanylencse ez nem mozdul el olyan könnyen onnan, jól izolált el van szigetelve a környezettől, és várhatóan nem fogja a karsztvizet vagy a talajvizet elszennyezni.
Mangel Gyöngyi: De a higany változatlanul ott van.
Gyulai Iván: Az is igaz, hogy ehhez a problémához azóta senki nem nyúlt, és a folyamatos feledés állapotában van. Annyit mindenféleképpen meg kellene tenni, hogy újra el kellene végezni azokat a vizsgálatokat, amiket annak idején a kényszer hatására elvégeztek, de azóta sem ismételtek meg. Azért lenne erre szükség, hogy megtudjuk azt, megnyugtató-e a helyzet, van-e időnk arra, hogy későbbre halasszuk ezt a nagyon költségesnek ígérkező cselekvést, avagy tényleges beavatkozásra lenne már szükség.
++++
Olvasnivaló:
„A Nyugati aluljáróban álldogálunk, nem mindennapi zenei élmény közepette: a lökött citerás és a minden kottától elrugaszkodott klarinétos koldus szólama valahol a mi álláspontunk körül fullad bele a dél-amerikai proletár muzsikusok mindent elsöprő harsogásába.
A bűz az aluljáróban elviselhetetlen. A város egyik legforgalmasabb csomópontját hosszú évek óta a sült olaj átható szagával árasztja el a metró kijáratával épp átellenben tanyázó lacikonyhás. Valószínűleg a cégalapítás óta ugyanabban az olajban sütögeti pecsenyéjét, még csak nem is szőkíti, nem az a típus. Az egyre agresszívebben terjedő bűz sikeres üzletmenetet sejtet.”
Mangel Gyöngyi: A Nyugati téri szagos vízió egy 1997-es emléke Lányi Andrásnak, A szag nyomában című könyv szerkesztőjének. A szerző környezeti konfliktusokat gyűjtött csokorba, és ezeknek az eseteknek a szociológiai elemzéséből áll a kötet.
A könyvet az Ökoszolgálat Zöld boltjában illetve a Védegylet irodájában szerezhetik be, az Ökoszolgálat telefonszáma: 311-7855, vagy az ingyenes 06-80- 269-446. Az Ökoszolgálat címe Budapest V. Vadász utca 29.
Lásd még kiadványfigyelő oldalunkat.
++++
A Kék Bolygó üzenetrögzítős telefonszáma: 328 – 7148.
