Jószág kell a legelőkre
*KEP=84,*
Barátságos dombvidék szelíd erdőkkel, tavaszi tocsogós réteg, a dombok tetején zsúpfedeles házak kis csoportjai, tiszta vizű patakok, jégkori maradványnövények és az őrök vidékének ezeréves történelme. Március 8-án felavatták legújabb nemzeti parkunkat – a tizediket.
A tét végi, borongós időben csak időnként ragyog fel a nap, és a csípős szél, mintha irigy lenne, azonnal felhőt sodor elé. Mégis érezni, hogy közeledik a kikelet. Korábbi, őrségi kirándulások emléke villan fel, a nedves tavaszi réteken néha bokáig süppedt a lábunk, lágy erdők és kaszálók váltották egymást, míg szomjasan egy kis faluba értünk. Milyen csodálatos volt az első, kerekes kútból húzott, hűvös víz.
Az Őrség szívében a falvakat a szeres telepütések váltják fel. Őriszentpéteren áthaladva elérjük Siskaszert, ahol az új nemzeti park központja épült fel. Markovics Tibor, a park megbízott igazgatója fogad. A nemzeti park két nagyobb tájegységből áll, az Őrségből és a Vendvidékből, mutatja a térképen. Északon Európa talán legérintetlenebb folyója, a Rába és a Vasi-hegyhát övezi, keleten a Kemenesalja, délen Velemérig húzódik az új park területe, magába foglalva a korábbi Szentgyörgyvölgyi Tájvédelmi Körzetet is. Nyugaton, az osztrák-magyar-szlovén hármas határ szögletében terül el a szlovénok lakta Vendvidék, vagy régebbi nevén a Tótság, a park másik tájegysége.
Szalafő tóka ellenfény.jpg
A természeti ritkaságok és a népi építészet, a térség kultúrája együtt jelentik az Őrség és a Vendvidék értékeit. A két tájegység településszerkezete eltér egymástól, az Őrségre a szeres települések jellemzők. A nyugati határszélen élőknek hasonló, őrző feladatuk volt, mint Erdélyben a székelyeknek. Az Őrvidék lakóit az Árpád-korban telepítették ide, a be-betörő némettől védték az ország nyugati határait. A néphit úgy tartja, hogy száz Árpád-házi katona és családja települt ide, egymástól elkülönülve, egy-egy domb tetejére, és ahogy a családok erősödtek, újabb házak épültek a dombtetőn. Így jöttek létre a szerek – Siskaszer, Keserűszer, Pityerszer és a többi -, amelyek az egykor itt megtelepedett családfők nevét viselik. Az Árpád-kori királyi adománylevelek is őrzik a régi neveket. Az Őrségben nem jelenik meg a hagyományos magyar falukép, de ahogy nőttek a szerek, néha már falusias jelleget öltött a település. Így alakult ki Őriszentpéter is, a térség mai központja.
Az erdőben gazdag vidéken fából építkeztek, a vastag boronából épült házakat sárral tapasztották be, tetejüket hosszú szárú, kézzel kaszált rozsszalmával fedték. A zsúptetős házak mellé úgynevezett kástukat építettek, ezekben tárolták a gabonát, az élelmiszereket. A dombok tetején nem lehetett kutat ásni, 40-50 méteres mélységben sem érték el a talajvizet, így más megoldáshoz folyamodtak. A házak mellett apró tavakat, tókákat ástak, a bőven hulló csapadék megtöltötte őket vízzel, ezekből itatták az állatokat, mostak, ivóvízért pedig a völgyek forrásaihoz jártak.
Szalafő ház kutyával.jpg A Vendvidéken, ahol a magyarországi szlovének élnek, szórványtelepülések alakultak ki, egy-egy ház vagy néhány épület áll elkülönülten. Ez a településszerkezet az Alpokra, illetve Szlovénia magasabb hegyeire jellemző, s hazánkban csak errefelé található.
JÉGKORSZAKI NÖVÉNYEK
Ezen a vidéken nem volt olyan könnyű megélni, mint a gabonát bőven termő tájakon. Az Őrség krónikása, Nemesnépi Zakál György írja, hogy sokszor még a belé vetett magot sem adta vissza a föld. Ezért az itt élőknek az erdő, a mező és a rét együtt nyújtott megélhetést. A rosszul termő gabona mellett hajdinát termeltek, abból készítettek kását, ezenkívül kölest, lent termesztettek, az utóbbi 100-150 évben pedig egyre jellemzőbbé vált a tök, innen származik a híres tökmagolaj, amit a vendégek kapnak a saláta mellé, a korosodó férfiak pedig orvosságnak használják.
A jövedelmet az állattartás egészítette ki, az 1830-as években volt a legnagyobb az állatállomány. A korábban mindenfelé tartott magyar szürke marhából és a nyugat-európai szimentáliból kitenyésztették a magyar tarkát, amely ennek a vidéknek kétszáz éven át meghatározó fajtája volt. A gazdag őrségi réteken bőven találtak legelőt a kisparaszti gazdaságok jól tejelő, húsukért is kedvelt jószágai. Az Őrség belsejében nem jöttek Létre nagy tehenészetek, de a tájegység peremén uradalma volt a Batthyány és a Sigray családnak, s a szentgotthárdi apátság is nagybirtokon gazdálkodott.
A marháknak legelőterületre volt szükségük, emiatt az erdőket folyamatosan irtották az itt élők, így alakultak ki a gyepek és a szántók is. Télen szénát etettek, a szalma viszont nem volt elég az almozásra, így az erdei avart is összegyűjtötték, s ez nem tett jót az erdőnek. Ma kevés a legelő állat, számukat növelni kell, hogy a kaszálókat és a réteket fenn tudják tartani.
Az Őrségben szerencsére megmaradtak a magánerdők, a kisparaszti szálaló erdőművelés volt a jellemző, ez eltérő korösszetételű erdőt biztosított. Az őrségi erdők fafajban és lágyszárú növényekben is gazdagok. A most felavatott nemzeti parkhoz 44 település és közel 44 ezer hektár terület tartozik, s az itt lakóknak is érdekük, hogy fennmaradjon a sok lábon álló gazdálkodás. A Vendvidék már igazi Alpokalja, a magashegységek jellegzetes növényeivel és állataival, amelyek találkoznak a hazai flóra és fauna elemeivel. Olyan fajok élnek itt, amelyek jelentős része csak a Nyugat-Dunántúlon fordul elő. Az Őrség növényzete is hasonló, de kevesebb a hegyvidéki jelleg. Itt a kedves, vendégcsalogató rétek, a tiszta levegőjű erdők a jellemzők.
őrségi erdő kidőlt fákkal.jpg
Az Őrség és a Vendvidék az ország legcsapadékosabb része, ez különleges társulásokat őrzött meg. Ilyenek a tőzegmohalápok és a tőzegmohás rétek. Az alig negyedhektáros Fekete-tó, amelynek nincs is nyílt vázfelülete, tőzegmohák százezreinek élőhelye, és ez önmagában százmilliárd forintos természeti érték. A tőzegmohalápok jégkorszaki eredetűek, hasonlókat csak Észak-Európában lehet találni. A vidék őrzi a jégkorszak utáni fenyőjégkor jegyeit. Pócs Tamás akadémikus szerint ezen a vidéken a jégkorszak idején is volt némi növényzet, az itteni jellegzetes erdők és tőzegmohalápok ezeknek a maradványai.
A térségben a lágyszárú növények, a virágok kínálata óriási. Itt él a rovarokkal is táplálkozó kereklevelű harmatfű, a sárga Liliom ősi, vad fajtája, bennszülött faj a henye boroszlán, és két enciánfajt is találunk, a fecsketárnicsot és a kornistárnicsot. Őshonos egy szép cserje, a havasi éger, a páfrányok közül a bordaharaszt és a hatalmasra növő struccharaszt.
A térség állatvilága is a hegyek és a síkság találkozásának jellegzetességeit mutatja. A házak melletti tókákban megtelepedett az alpesi gőte, a kristálytiszta patakokban él egy körszájú hal, a védett dunai ingola. A tiszta vizű Rába rengeteg rovarnak háborítatlan élőhelye, nagy számban élnek itt tegzesek, szitakötők, többtucatnyi a védett halfaj, köztük olyanok, mint a német és a magyar bucó vagy néhány csíkfajta. A rábai zátonyokon fészkel a kis lile, és van egy szürkegém-telep is a nemzeti park határán. Óriási a gólyaállomány, Körmendet a gólyák városának is nevezik, a madarak a vizes rétekre járnak táplálkozni. Csak itt élő, jellegzetes madár a keresztcsőrű, a fenyőtobozból pattintja ki a magot. Markovics Tibor elmondja, szeretnék visszatelepíteni a siketfajdot is, a földön fészkelő madarat meg kell védeni a rókák és a vaddisznók fészekdúlásaitól.
TILTAK0ZÓK
Már az 1970-es években világossá vált, hogy a térség természeti és építészeti értékei miatt érdemes lenne itt nemzeti parkot alapítani, erre 1973-ban Gonda György, az Országos Természetvédelmi Hivatal akkori elnöke tett javaslatot. Az Őrség lehetett volna hazánk harmadik nemzeti parkja, de a Vas megyei vezetők meg a határsáv miatt a téma lekerült a napirendről. A kilencvenes években több más területtel együtt az Őrséget is várólistára vették. Kilencvenhétben néhány őrségi természetvédő megalakította az Őrségi Nemzeti Park Kezdeményezést, és aláírásokat gyűjtött a parkért. A kezdeményezést tudósok is támogatták, köztük Vida Gábor, Pócs Tamás akadémikus és Bartha Dénes, a Nyugat-Magyarországi Egyetem professzora.
Az aláírást gyűjtő civil szervezet képviselői, Kiszely Károly és U. Nagy Gábor a napokban sajtótájékoztatón jelentették be, aggódnak, mert nem értenek egyet az Őrség sorsát eddig meghatározó természetvédelmi politikával és a megbízott igazgató személyével. Kiszely Károly szerint az Őrség mostoha terület volt, a Fertő-Hanság Nemzeti Parkhoz tartozó tájvédelmi körzetként elhanyagolták, a fejlesztési források a Fertő környékére jutottak. Az Őrségi Tájvédelmi Körzetből néhány szakembert indokolatlanul elküldtek, és Kiszely szerint Markovics Tibor (a Fertő-Hanság Nemzeti Park eddigi igazgatóhelyettese) nem alkalmas az igazgatói posztra, mert “nem szereti az Őrséget, kinevezésével folytatódni fog az eddigi elhibázott természetvédelmi politika. Mi legalább nyolc alkalmas személyt ismerünk – teszi hozzá -, de a most megbízott igazgató nem ilyen, és ezt elfogadhatatlannak tartjuk.
U. Nagy Gábor építész őrségi épületeiért Ybl-díjat kapott. Ő a táj építészeti értékeiért emelt szót, hangoztatva, hogy csak tájba illő épületeket szabad itt építeni, és ehhez a nemzeti parknak saját építészre van szüksége. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ennek a vidéknek a természeti értékei elválaszthatatlanok a hagyományos gazdálkodástól, s ezt fenn kell tartani.
Tardy János, a Környezetvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára, a Természetvédelmi Hivatal elnöke értetlenül áll a tiltakozás előtt. “Nem értem ezt a vitát – mondja. – Tény, hogy elindult egy mozgalom és egy aláírásgyűjtés az Őrségért, de a Természetvédelmi Hivatal akkor már dolgozott a nemzeti parkok előkészítésén. Mi rendeltük meg azt a tudományos felmérést is, ami a parkká nyilvánítást megalapozza – mutat egy tízkötetes monográfiára. – Az igazgatói állásra pedig pályázatot írunk ki, amit bárki megpályázhat, aki megfelel a szakmai elvárásoknak. De hogyan lehet valakit már előre alkalmatlannak minősíteni azzal, hogy úgy vélik, nem fogja eléggé szeretni azt a területet? S egy aláírásgyűjtés azért nem jogosít fel senkit egy államigazgatási intézmény vezetőjének kijelölésére.” A tiltakozás előtt értetlenül áll Markovics Tibor is, mert úgy érzi, nem szolgáltatott rá okot. S a civil szervezet véleménye ellenére megpályázza az igazgatói posztot. Benyújtja pályázatát Bodonczi László botanikus is, akit Kiszelyék támogatnak.
HA A GAZDÁKNAK IS MEGÉRI
Az igazgató személye körüli vitát a pályázat hamarosan eldönti. A park új feladataihoz viszont mindenképpen több pénzre és szakemberre lesz szükség, hangsúlyozza Markovics Tibor, amikor a tervekről kérdezem. Elsősorban a természetvédelmi oktatás lesz az új központ feladata. A tájbarát gazdálkodást is tanítani fogják. Az Őrségben is elindul az érzékeny természeti területek programja, ezt a park munkatársai és a gazdálkodók közösen készítik elő. A legfontosabb az, hogy több legelő állat legyen, de ez csak akkor valósul meg, ha a gazdáknak is megéri állatot tartani. Ha a réteket senki nem fogja gondozni, kaszálni, akkor benövi őket az erdő. Pályázatok segítségével kívánják elérni, hogy megérje kaszálni a réteket. Támogatják a rozs kézi aratását is, mivel újból divat a zsúptető, s hosszú szálú szalma csak így nyerhető.
A park központja idegenforgalmi, ökoturisztikai feladatokat is ellát. Markovics Tibor abban reménykedik, hogy ez pezsgést idéz majd elő, fokozza az érdeklődést. Egy éven belül a Nyugat-Magyarországi Egyetem elindítja a természetvédelmi mérnök-képzést, a hallgatók ide jönnek nyári gyakorlatra. A nemzeti park tíz új álláshelyet is kap, így több szakember dolgozhat a térségben. Ami a pénzügyi forrásokat illeti, idén hatvanmillió forinttal gazdálkodnak, de KAC- és egyéb pályázatokkal tovább bővülhet a pénzügyi keret. A megbízott igazgató úgy véli, az Őrség és a Vendvidék népe, amely megszokta, hogy nagyon kevés pénzből megéljen, a többletforrás segítségével csodát művelhet ezen a tájon.
Mangel Gyöngyi Fotók: Sarkadi Péter
2002. 03.08.
A cikk megjelent a Heti Válasz 2002/10.számában.
