A békák és varangyok az egész világon a veszélyeztetett állatokká váltak a környezeti ártalmak és az úthálózat kiépülése következtében. A legtöbb béka- és varangyfaj vízben szaporodik, de aztán a szárazföldön él, s eltávolodik a vízparttól. Kora tavasszal ezért megindulnak a vizek felé, s ekkor jobbára keresztezniük kell az autóutakat, és tömegével kerülnek a kerekek alá, ami megtizedeli az állományt. A békák és varangyok amúgy akár negyvenéves kort is megérhetnek, ha hagyják őket. Az emlősökkel ellentétben ráadásul az idősebb példányok a termékenyebbek. Ám egy negyvenéves varangynak legalább nyolcvan alkalommal – évente egyszer oda és vissza – kellene szerencsésen túlélnie a vándorlást, s mivel ez valószínűtlen, folyamatosan csökken az állomány. Egy osztrák szakértő most azt javasolta, hogy a költséges békakerítések felállítása helyett inkább a szalagkorlátokat kellene úgy átalakítani, hogy azok e célnak is megfeleljenek. Az autósoknak a vándorlási útvonalat keresztező utakon lassabban kellene hajtaniuk, s a vizek körüli, különösen érzékeny területeken a rendszeresen arra járóknak – így az erdészeknek, határőröknek – kerékpárra kellene átszállniuk. Végül a kerítésen mégiscsak átmászó állatokat, amelyek így fogságba esnek az úton, vissza kellene vinni a kerítés mögé.
A barna varas béka (Bufo bufo) 2-3 kilométeres utat tesz meg a vízhez minden évben, más fajok csak pár száz métert távolodnak el a “gyerekszobától”. A varas béka esetében egyébként a párok már útközben egymásra találnak, a hím rátapad a nőstény hátára és így “utazik” a vízhez. A vándorlás időpontja a különböző fajtáknál eltérő, de függ az időjárástól is: hidegvérűek lévén +3 Celsius fok alatt nem éled fel párzási ösztönük. Így a legkorábbi időpont általában március eleje, de a hegyekben, hűvösebb helyeken és fajtától függően egészen június közepéig is eltarthat a vándorlás. A vízhez érve a nőstények hamar lerakják tojásaikat, a hímek megtermékenyítik azokat, s már fordulnak is vissza: nem gondozzák utódaikat, inkább a sok utód stratégiáját követik. A tojásból 2-3 hét alatt lesz ebihal, amely a kikelés után lábakat növeszt, majd visszaképződik az evezőfarok, s eltűnik a kívül lévő kopoltyú, kialakul a tüdő. A kikelés után kereken két hónappal az állatok végleg elhagyják a vizet: ekkor még kicsik, de már úgy néznek ki, mint kifejlett társaik, s ettől kezdve magányosan élnek, amíg néhány év múlva ivaréretten vissza nem térnek a vízhez. A legtöbb béka- és varangyfajtát a veszélyeztetett fajták között tartják számon az egész világon, nem csupán az utak miatt, hanem azért is, mert a légzést is szolgáló nedves bőrükön át a szervezetükbe jut és károkat okoz például az ózon, és a savas eső.
2002. március 25.
