A magyar energiapolitikában a “futottak még” kategóriában szerepelnek a megújuló energiák, például a fatüzelésű vagy a szélerőművek, miközben az Európai Unió használatuk gyors növelését írja elő. A befektetők a támogatási rendszer átalakításáig csak kis léptékű beruházásokra vállalkoznak.
Május közepén tartják azt szentendrei nemzetközi konferenciát, amelyen arról lesz szó, hogyan adhatnák el “szennyezési jogaikat” a kelet-közép-európai országok. A fejlett országoknak ugyanis nem várt nehézséget okoz a légkör globális felmelegedését okozó üvegházhatású gázok, mindenekelőtt a széndioxid kibocsátásának a korlátozása, amit az 1997-es kiotói egyezmény ír elő számukra. A volt szocialista országok vállalása viszont az energiapazarló nagyipar leépülésével “magától” is teljesül. A kiotói egyezményt követő konferenciákon kimunkált megállapodás értelmében a megengedett kibocsátási kvóta eladható.
A részletszabályokat azonban minden országnak magának kell kidolgoznia. A Magyarországhoz hasonló helyzetben lévő Csehországban fa- és szalmatüzelésű erőműveket, illetve fűtőműveket, Lengyelországban pedig szélerőműveket szerelnek föl az energetikai befektetők. Utóbbiak beruházási költségeit csökkenti, hogy Hollandia megállapodott a két országgal: megveszi az erőművekkel megtakarítható szén-dioxid-kibocsátási kvótát. A 2000-ben kezdeményezett ügyletet intéző holland kormányszerv, a Senter a HVG-nek adott tájékoztatása szerint a megállapodást heteken belül aláírják. Ennek értelmében félmillió tonnás kontingens átadásáért – legalább ennyihez ragaszkodik a holland kormány – az áralku eredményeként 2,5 millió eurót (600 millió forintot) fizetnek.
Kétéves késéssel, idén márciusban néhány magyar cég is bekapcsolódott a Senter által meghirdetett konstrukcióba. A magyar kormány azonban még nem állított fel az efféle ügyletek ellenőrzésére alkalmas szervezetet.
Bár a környezetvédelmi és a gazdasági tárca közigazgatási államtitkárai egyetértő nyilatkozatot mellékeltek a Senter támogatására igényt tartók pályázataihoz, ebben semmiféle garancia nem szerepel az ügylet későbbi engedélyezésére. Pedig a megújuló energiák nagyobb arányú hasznosítása még támogatással is kétséges. A Senterhez bejelentkezett Borsodi Energetikai (BE) Kft. által tervezett 30 megawattos kazincbarcikai fatüzelésű erőmű például a fentiekhez hasonló feltételek esetén mintegy 200 millió forinthoz jutna Hollandiából. Ez a közel 3 milliárd forintos beruházási költséghez képest szerény – jelezve, hogy a megtakarított kibocsátásra ajánlott tonnánkénti 5 eurónál magasabb árról is érdemes alkudni a ma még kialakulatlan piacon -, viszont hatszor annyi, mint a Gazdasági Minisztérium (GM) gazdaságfejlesztési célelőirányzatából hasonló létesítményekre szánt legfeljebb 35 millió forint. A BE Kft.-től eltérően a pécsi erőművet működtető, ugyancsak a Senternél pályázó Pannonpower Rt. még állami támogatást is kér 50 megawattos fatüzelésű blokkjához.
A két cég szenes kazánjainak többségét a környezetvédelmi előírások szigorítása miatt 2004 januárjától le kell állítani vagy korszerűsíteni, közülük egyet-egyet alakítanának át faüzemelésűre. A fát – hosszú lejáratú megállapodások alapján – a környékbeli fagazdaságoktól szereznék be, amelyek gyorsan növő fajtákból álló, úgynevezett “energiaerdőkkel” gondoskodnának az utánpótlásról. Ha az elavult szenes blokkokat megújuló energiával működőkkel helyettesítik, a kénkibocsátás is csökken. Az Európai Unió tavaly szeptemberben elfogadott direktívája szerint egyébként a közösség egészében az évtized végéig megújuló energiaforrásokból kell előállítani a teljes termelés 12 százalékát, ezen belül az áram 22 százalékát. A bőséges vízenergiával rendelkező Ausztria, Portugália, Finnország és Svédország máris túlteljesítik a normát, így a kedvezőtlenebb adottságúak az átlag alatt maradhatnak, de Belgiumnak és Nagy-Britanniának a direktíva szerint így is közel hatszorosára (6, illetve 10 százalékra), Hollandiának háromszorosára (9 százalékra) kell növelnie a megújuló forrásokból származó áramtermelés részesedését.
Ehhez képest szerénynek tűnik a jelenlegi magyarországi félszázalékos arány, miközben a 2010-re hivatalosan meghirdetett kormányzati energiapolitikai célkitűzés – a megújuló források 3,5 százalékos arányának a megduplázása a teljes termelésen belül – szintén elmarad az uniós átlagtól.
A “tiszta” áram előállításához szükséges beruházás csak támogatás esetén finanszírozható – állítják egybehangzóan a HVG által megkérdezett szakemberek. Ezek a támogatások viszont teljesen bizonytalanok. Mértéküket például a GM amely 2000-ben 107 millió, 2001-ben 391 millió forintnyi támogatást ítélt oda a megújuló energiák hasznosítására, döntően napkollektorok felszerelésére – eddig évente változtatta. A Környezetvédelmi Minisztérium (Köm) pedig meg sem hirdette, mekkora a maximálisan igényelhető összeg, igaz, a tárca az évi több mint 29 milliárd forintos környezetvédelmi alap célelőirányzatból (kac) 1999 óta 100 millió forintnál kevesebbet szánt ilyen célokra.
A Köm a már szerződésben is rögzített, megítélt támogatásnak csak a felét folyósította a kulcsi szélerőmű beruházójának (ezzel együtt összesen két szélerőmű működik Magyarországon – lásd táblázatunkat). Az eredetileg odaítélt 32,5 millió forintos, vissza nem térítendő és ugyanekkora, kamatmentesen visszafizetendő támogatást azzal az ürüggyel faragták le, hogy a cég “nem jelezte: más forrásból is kért támogatást’: Pedig a pályázó igénylése eredetileg is ennél nagyobb összegre szólt, s a különbözetet folyósította a GM. Így az tűnik hihetőbbnek, hogy a korábban vállalt többéves – elsősorban csatornázási – támogatások miatt kimerülőben vannak a kac szabad forrásai.
A bizonytalan beruházási segélyekről szívesen lemondanának a befektetők a tisztességes áramátvételi árak fejében. “Amíg nincs garantálva a megtérülés, nem kívánunk több pénzt fektetni a szélerőművekbe” – mondta a HVG-nek Bakács István, a 250 kilowattos kulcsi kísérleti szélerőművet építtető E.ON Hungária Rt. igazgatósági tagja. Hasonló az elvárása a 405 szélgépből álló tési szélfarm kiépítését tervező német UTEC-Thomsen cégnek: “átlátható és előre kiszámítható ár esetén vágunk csak bele” – jellemzi a több mint két éve folyó előkészítés utáni kivárási taktikát Marc-Tell Madl, a cég jogi tanácsadója. A kiszámítható árakra azonban még várni kell. A villamosenergia-törvény adta felhatalmazással élve a gazdasági miniszter tavaly hatalmas lökést adott ugyan a befektetői kedvnek azzal, hogy 80 százalékkal növelte a megújuló energiákkal generált áram hatósági átvételi árát, ezt a kilowattóránként átlag 15 forint körüli tarifát azonban azóta csupán 2 százalékkal emelte, s a további áralakulásra nézve semmiféle szabály nincs. Ez az ár egyébként csak tíz éven túli megtérülést tesz lehetővé, ilyen beruházásokra viszont a bankok nehezen nyújtanak hitelt.
A Magyar Energiahivatal néhány hónapja már elkészítette a megújuló energiák árszabályozására vonatkozó javaslatát, elfogadásához a pénzügyi és a gazdasági tárca vezetőjének döntése szükséges. A megújulók ártámogatásához egyébként nem kell költségvetési forrás: a mai “játékszabályok” szerint az áram nagybani elosztója, a Magyar Villamos Művek Rt. megtéríti az áramszolgáltatóknak az említett ár és a 10 forint körüli nagykereskedői átlagár különbözetét, s az ebből fakadó veszteséget költségei között elszámolhatja. Vagyis – az uniós szabályozással összhangban – végső soron az áram fogyasztóira terhelik az (egyelőre még jelentéktelen mennyiségű) “ökoáram” nagyobb önköltségét.
SZABÓ GÁBOR 2002.04.25.
