A politika kérdései technikai feladatokká egyszerűsödnek, melyek nem szorulnak nyilvános vitára: a technokrata tudatot ugyanis éppen a nyilvánosság képes varázstalanítani.
Ritka alkalom, amikor a magyar politikai elit egyes tagjairól leomlik a bal-jobb (szocialista-liberális – konzervatív) máz, s a maga brutalitásában mutatkozik meg az illető technokrata valója. Néhány napja ennek lehettünk tanúi a Népszava hasábjain (“A Városháza elszánt a rakpartbővítésben” Népszava, 2003. június 02.). Történt, hogy május utolsó napján a Védegylet és a Levegő Munkacsoport pikniket szervezett a Fővárosi Önkormányzat rakpartbővítési terve ellen. A tiltakozásra reagáló illetékes főpolgármester-helyettes, Vajda Pál (MSzP) a következő gondolatokat osztotta meg a nyilvánossággal: a civil és a zöldszervezetek szerinte inkompetensek az ügyben, csak az építész-szakemberek véleménye fontos, s a civilek demonstrációinak megakadályozása érdekében beruházás-védelmi törvénytervezetet kíván benyújtani a jövőben. A városvezetéshez közelálló Ráday Mihály ex-képviselő (SzDSz) mindezt azzal fejelte meg, hogy “a civilek sértődöttségből demonstrálnak, mert nem kaptak elég pénzt a Városházától”
“Ellenkultúra születik” című örökzöldjében egykoron Theodore Roszak hajszálpontos leírást adott a szakértelem vallásáról: “A technokrácia az élet minden területét hatékonyan és szakszerűen igyekszik megszervezni. Ezt az óriási szervezetet csak a szakemberek tudják áttekinteni. De a szakemberek kiválasztott serege is megosztott, mindegyik a maga többé-kevésbé szűk területén tevékenykedik Ilyen körülmények között az átlagember véleménynyilvánítása nem több, mint hogy a szakember javaslatait elfogadja, hiszen a szakember nyilván jobban tudja. A rendszer irányítói technikai szakemberekre hivatkozva igazolják magukat, a szakemberek viszont a korszerű tudományos ismeretekre hivatkoznak.”
A politika kérdései technikai feladatokká egyszerűsödnek, melyek nem szorulnak nyilvános vitára: a technokrata tudatot ugyanis éppen a nyilvánosság képes varázstalanítani. Általános technokrata törekvés ezért, hogy saját paradigmáját (lásd: rakpartbővítés) Egyedüli Realitásként állítsa be, ehhez pedig a szakértelem jótékony homályában hagyja mindazokat az ismereteket, melyek az érintett közösséget képessé tehetnék politikai kérdések érdemi megvitatására. A gondos technokrata előre kiszűri a paradigmáján kívül eső szempontokat, elgondolhatatlanná teszi a lehetséges alternatívákat: ha ma valaki Paks bezárását követeli, rögvest szembesíteni lehet az ország energia-szükségletének 40%-ával.
A Városháza gyakorlatától eddig sem volt idegen az ügyek egydimenziósítása. Budapest polgárai például sohasem fogják megtudni, lehetett volna-e másként megmenteni a Rácfürdőt, mint a Ráckert és a tabáni zöld jelentékeny részének letarolásával járó gigantomán projekttel?
“A civil és zöldszervezetek inkompetensek az ügyben (…) csakis az építész-szakemberek véleményét tartja fontosnak.“ Rakpart-ügyben az építészek, a cipők milyenségének meghatározásában – Sajó András bon-motját kölcsönvéve – a hozzáértő suszterek a kompetensek.
Paks kérdését hagyjuk meg a nukleáris szakembereknek (igaz, előbb tisztázni kéne, mennyivel hozzáértőbbek az atomerőmű élén egymást váltó FIDESZ- és MSzP- káderek mondjuk az Energia Klub vezetőinél). A választópolgár az általa finanszírozott közszolgáltatások és magántevékenységek dolgában rendre jószándékú illetéktelennek minősíttetik. Ahol kirajzolódik egy nagy korrumpálódási veszély, az, amit a bürokrácia, sőt napjainkban a technokrácia neve alatt foglalhatunk össze – állapította meg lassan félévszázados, “Az államhatalmak elválasztása egykor és most” címmel elhangzott akadémiai székfoglalójában Bibó István. “Az elkövetkező idők hatalmi koncentrációjának ez lesz a legnagyobb, a legdemoralizálóbb apparátusa, amivel szemben csak az általános demokratikus politikai nevelés, a szakmai elmélyülés, az önigazgatás kiszélesedése, az ellenőrzési igénynek a nagymértékű megnövekedése adhat egyensúlyt, s szoríthatja vissza a maga helyére ezt az új szervezői arisztokráciát.”
“A civilek demonstrációinak megakadályozása érdekében beruházás-védelmi törvénytervezetet kíván benyújtani a jövőben.” Az ötlet korántsem kelet-európai. A “Lángoló jég” című Segal-filmben az amerikai olajbáró karhatalmi közreműködéssel irtotta a földjeiket védelmező alaszkai indiánokat, míg a valóságban a nigériai kormányzat sietett a Shell segítségére, s végezte ki a lázadó ogonok szellemi vezérét, Ken Saro-Wiwát. Az antiterrorista hevületben működő amerikai politika a környezetvédő aktivistákat manapság ökoterroristának bélyegzi (Texasban már készen van a vajdai törvénytervezet!). A Vajda-féle elgondolás mindazonáltal beilleszthetetlen a hatályos magyar jogrendbe. Ellentétes a kommunikációs jogok alkotmányos megfogalmazásaival, szemben áll az önkormányzati és környezetvédelmi törvények állampolgári részvételt – jól-rosszul – biztosító cikkelyeivel. Ellentmond az átlátható közpénz-felhasználást igérő kormányprogramnak, megvalósulása esetén kiüresíti a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló európai és magyarországi normákat.
“A civilek sértődöttségből demonstrálnak, mert nem kaptak elég pénzt a Városházától.” Tiszta beszéd. A technokrata nem a Jó és a Rossz közötti konfliktusban próbál meg igazságot osztani, hanem úgy tesz, mintha ilyen konfliktusok – magyarán: morális választási kényszerek – nem is léteznének. A politikát nem hitek és erkölcsi meggyőződések, hanem nyers érdekek mozgatják: a lé határozza meg a tudatot. Nem véletlen, hogy tizenhárom évvel a rendszerváltás után, a mértékadó társadalmi szervezetek többsége egzisztenciálisan kiszolgáltatott államnak, önkormányzatoknak. S nem véletlen az sem, hogy a kormányzó erők előbb engedik át a “civil”-pénzek elosztását a kedvezményezetteknek, minthogy a társadalmi önszerveződések autonómiáját szavatoló jogi és financiális környezet kialakításán fáradoznának. A “kilóra megvett” civilek lojalitását adottnak véve, logikusnak tűnik a technokrata hatalom megfejtése: azok hőbörögnek, akik kimaradtak az “osztásból”.
A városházi reakcióban semmi meglepő nincsen. Napvilágra került, amit eddig is sejthettünk: az országot másfél évtizede kormányzó technokrata csoportok ennyit tartanak a demokratikus intézményekről és saját választóikról.
Budapest, 2003. június 09.
Dr. Schiffer András
ügyvéd, a Védegylet tagja
