Ausztria; Csehország; Franciaország; Lengyelország; Németország; Olaszország; Románia;Szlovákia; USA.
Ausztriában kötelező a csomagolóanyagok visszavétele.
Ausztriában a nagyobb élelmiszerüzletekben már az üvegvisszaváltást is automaták végzik hosszabb idő óta. A vásárlónak csak annyi a dolga, hogy egymás után berakja a – magyarországi italos automaták nagyságához hasonló – gépek (gumírozott!) nyílásába a különféle üvegeket, s minden mást a masina végez. Az automata még arra is figyelmezteti a vásárlót, hogy milyen gyorsan pakolja a nyílásba a kiürült üvegeket. A gép aztán osztályozza a visszaváltandó üvegeket, szoroz, összead, és blokkot nyomtat, amelynek alapján aztán a vásárló a pénztárnál visszakapja a betéti díjat. A betéti díjas árucikkek megvásárlásakor egyébként mindenütt automatikusan felszámítják az üvegek betéti díját. Nyugati szomszédunknál manapság már az is mindennapos gyakorlat például, hogy a lakásra szállított új bútor csomagolóanyagát a szállító cég ingyenesen elviszi. Azaz ott sem hagyja, mert az áru átvételekor a szállítók kibontják a csomagolásból az árut, és külön felszólítás nélkül visszaviszik a telephelyükre a fa, a papír, vagy a műanyag csomagolóanyagot. Ugyanezt teszik a különféle műszaki berendezések szállításakor is, de a lakásokban végzett átalakításkor sem marad a helyszínen kiürült cementes zsák, vagy csemperagasztós doboz. Felszólítás nélkül tűnnek el a csomagolóanyagok mindenhonnan, az építkezések környékét sem borítja szemét, a lakónegyedekben sem hevernek sehol otthagyott csomagolóanyag-cafatok.
Ausztriában a csomagolóanyagok sorsát is külön rendelet szabályozza. A jogszabályt a hulladékgazdálkodási törvény alapján 1993. október 1-jétől léptették életbe. Az előírásokkal köteleztek minden ausztriai gyártót, terjesztőt és importőrt, hogy biztosítsa az Ausztriában forgalomba kerülő valamennyi áruféleség csomagolóanyagainak díjtalan visszavételét és újrahasznosításra történő továbbadását. A csomagolóanyagok sorsát illetően nincs vita és egymásra mutogatás, a jogszabály pontosan előírja a gyártók és a forgalmazók számára a visszavételt. Az utoljára 1996. december 1-jén átdolgozott jogszabály alapján rendezték a csomagolóanyagok kezelésének a problémakörét, előírva ezeknek az anyagoknak a fajtánkénti szétválogatási kötelezettségét és lehetőség szerinti minél nagyobb arányú újrahasznosítását. A jogszabály mindenekelőtt az iparra és a kereskedelemre vonatkozik, de a fogyasztók hathatós közreműködését is különféle akciókkal ösztönzik az alpesi országban.
Karácsony táján se szeri, se száma azoknak a felhívásoknak, amelyekben arra kérik az osztrák fogyasztókat, hogy az “ajándékcsomagolási láz” hevében főként többször használható, illetve könnyen újrahasznosítható csomagolóanyagokat válasszanak. Több akcióban is meghirdették, hogy a fillérekért megvásárolható “egyendobozok” árának egy részét jótékonysági célokra fordítják, így a vásárlók már a csomagolóanyagok megvételével is megajándékoznak valakit. De csaknem általános gyakorlat, hogy a nagyobb áruházak aprócikkes osztályai – és az élelmiszer-szupermarketek a pénztáraiknál – vászon bevásárlószatyrok garmadáját kínálják a vásárlóknak az Ausztriában is “szakadós” és a hulladékfeldolgozás szempontjából viszonylag nehezebben hasznosítható műanyag szatyrok helyett. Aki pedig nem hallgatna a tanácsokra, az sem kerülne szembe megoldhatatlan problémával, hiszen Bécsben például szinte 100 méterenként találhatóak szelektív szemétgyűjtő konténerek – a mintegy 1,5 milliós nagyvárosban 2200 helyen -, amelyeknél meg lehet szabadulni a csomagolóanyagoktól.
A legfrissebb adatok szerint a mintegy másfél milliós osztrák fővárosban az egy lakosra számított szemét mennyisége már évi 564 kilogramm. Ennek csaknem pontosan a felét a háztartások állítják elő, azaz a főváros minden lakójára számítva 283 kilogramm a háztartási szemét mennyisége. Bécsben különböző feliratú szeméttárolók sora biztatja a lakosságot arra, hogy előre válogatva juttassa a szemetet a tárolókba. Itt külön tartályba kell rakni a karton- és újságpapírt, külön a műanyagot, külön a fémhulladékot, külön a fehér és külön a színes üveget. Külön tárolókba lehet tenni az egyéb háztartási hulladékot, és újabb külön tárolóba a komposztálható szemetet. Ez azt jelenti, hogy egy háztartásban általában hétfelé lehet válogatni a szemetet. Még azt is szabályozták például, hogy üveget csak reggel 6 és este 10 óra között szabad a tárolókba dobni, hogy a csörömpölés ne zavarja a környéken lakók éjszakai nyugalmát. Az úgynevezett problémásabb hulladék – például a festékek, lakkok, a háztartási olaj, a gáznyomással működő szórók kiürült dobozai – átvételére 36 gyűjtőhelyet létesítettek Bécsben, ahol 19 hulladékátvevőnél lehet 1 köbméterig ingyen otthagyni az egyéb jellegű ház körüli szemetet. De létezik külön szemétszállító szolgálat is, amely térítés ellenében elszállítja még a háztartási limlomot. Számtalan áruház pedig bevezette azt a szolgáltatást, hogy ingyen elszállítja a megrendelők használta bútorait, ha az új bútort náluk vásárolják meg. A lakossági előválogatásnak köszönhetően egyébként egy bécsire számítva már évi 120 kilogramm annak a szemétnek a mennyisége, amelyet újra lehet hasznosítani, és ez összesítve évi 600 tonnával több, mint a megelőző évben. A hulladékhasznosítás osztrák szakemberei szerint ez a növekedés az idén is töretlenül folytatódott.
Csomagolás és környezetvédelem Csehországban
Csehországnak az Európai Unióval (EU) megkötött csatlakozási szerződés szerint 2005-ig kell bevezetnie a csomagoló-anyagokat érintő, jelenleg érvényben lévő nemzetközi előírásokat. A szerződésben Prága kötelezte magát, hogy 2005 végéig a csomagoló-anyagok legalább felét fogja újra felhasználni, míg a műanyag csomagoló-anyagoknál ez az arány 15 százalék lesz. Az unió tavaly megszigorított előírásait, amelyeket a tagállamoknak 2006-ig kellene teljesíteniük, Prága úgy véli, hogy bár bizonyos, állítólag nem nagy késéssel, de szintén teljesíteni tudja, s nem csatlakozik Portugáliához és Görögországhoz, amelyek 2009-ig kértek haladékot. “A jelenlegi helyzet ezen a területen sem rózsás, bár van előrelépés. Ha teljesíteni akarjuk az összes környezetvédelmi kötelezettségvállalásunkat, akkor a következő hét évben, tehát 2010-ig mintegy 250 milliárd koronát fog kelleni befektetni ezen a területen. Ez nagy összeg, hatalmas pénz a szokványos évi állami költségvetés mintegy harmada” -nyilatkozta újságíróknak Frantisek Pelc a képviselőház környezetvédelmi bizottságának alelnöke.
A prágai EKO-KOM cég, amely a csomagoló-anyagok újrahasznosítását országos szinten koordinálja, azt állítja, hogy ez az idén eléri a 33 százalékot, s 2005- ben pedig hatvan százalékos lehet. Szakértői körökben éles vita folyik a műanyag palackok esetleges visszavásárlásáról a rendes üvegekhez hasonlóan. Míg a környezetvédelmi minisztérium mérlegeli, de habozik, a kereskedők azonban élesen ellenzik. Környezetvédők szerint a szelektív hulladékgyűjtés során a műanyag üvegek mintegy 40 százaléka kerül az erre kijelölt speciális kukákba, a többi a hulladéklerakókba, s jelentős része pedig egyszerűen a környezetet szennyezi. A környezetvédők szerint, ha az üzletek visszavásárolnák a műanyag üvegeket, akkor az emberek bizonyára sokkal kevesebbet szemetelnének. Ez pedig nagyon sokat segítene a környezetnek, s tisztábbak lennének a városok zöld övezetei is, amelyekben eléggé gyakran látni üres műanyag üvegeket. A sajtóban szóba került az italos alumínium dobozok esetleges visszavétele is, ahogy azt Németországban már bevezették. Prágai szakértők szerint ezzel maguknak a németeknek is nagyon nagy gondjaik vannak, s ezen gyakorlat átvétele Csehországban jelenleg rövid időn belül nem reális.
A cseh állam támogatja az ökológiailag tiszta, úgynevezett bio- élelmiszerek előállítását. Ezek az élelmiszerek alapvetően a környezetvédelem szempontjait figyelembe vevő csomagolásban kerülnek piacra. A csomagoló-anyaguk vagy könnyen újrahasznosítható, vagy környezetszennyezés nélkül megsemmisíthető. A bio- élelmiszerek speciális logóval kerülnek az üzletekbe, s a kereslet irántuk folyamatosan emelkedik. Országszerte már több mint kétszáz speciális bio- élelmiszerbolt működik, s ezek az élelmiszerek ma már gyakorlatilag minden nagyobb üzletben is megtalálhatóak külön polcokon.
Tartósan emelkedik az újrahasznosítható speciális papírkarton használata is, bár még elmarad az európai átlag mögött. Például 2002-ben 255 ezer tonna papírkartont használt fel a cseh gazdaság, ami 15 ezer tonnával több, mint 2001-ben. Egy főre átszámítva azonban Csehországban jelenleg az ilyen papírkartonokból csupán az európai átlag mintegy 60 százaléka esik – állítja Bretislav Vesely, a speciális papírkartonokat gyártó cégek országos szövetségének elnöke. Ugyanakkor az üzleteknek a hatályban lévő előírások szerint gyakorlatilag minden nagyobb méretű dobozt is vissza kellene venniük, bár nem mindegyiket térítés ellenében. Ezt az előírást az emberek azonban alig ismerik, és szinte senki sem tartja be. Egy felmérésből kiderült, hogy a nagy üzletláncok csak a legritkább esetekben tájékoztatják megfelelő módon a vevőket erről a lehetőségről.
Szelektív hulladékgyűjtés Csehországban
Csehország gazdasága és tízmilliós lakossága évente mintegy 42 millió tonna hulladékot “termel”. Ennek legnagyobb része azonban az energetikai szektorban és az iparban (22-22 százalék), valamint a mezőgazdaságban (17 százalék) keletkezik. A lakossági hulladék 11-12 százalékot tesz ki, ami azt jelenti, hogy egy-egy lakos évente a magánszférában mintegy 330-340 kilogramm szemetet hoz létre. Ez ugyan 170-200 kilogrammal kevesebb, mint az európai uniós polgárokra eső átlag, de a nagy és alapvető különbség az, hogy az unióban a hulladékot ma még jóval nagyobb mértékben szelektálják és hasznosítják újra, mint Csehországban. A rendszerváltás után azonban a csehek is jelentősen előreléptek. A gazdasági szférában keletkező hulladék likvidálására jelenleg több száz lerakodóhely és ipari 69 szemétégető szolgál. Az ipari szemétégetők kapacitása 115 ezer tonna hulladék évente. Csehország számára az égetők üzemeltetése továbbra is igen drága, s ezen az úton évente csak a gazdasági hulladék mintegy tíz százalékát dolgozzák fel. Szakértői becslések szerint a hulladéktárolók fogják játszani a főszerepet a következő években is. Kapacitásuk mintegy ötven évig lesz még elegendő, állítják az illetékesek. A hatályos cseh előírások szerint a hulladék mintegy 9,6-10 százaléka sorolható a veszélyes kategóriába. Az Európai Unió előírásai szerint ez azonban csak 3,7-4 százalék. A cseh környezetvédelmi szabályok ugyanis ma szigorúbbak, mint az uniós előírások.
Nagy gondot jelent a régi, már nem használt hulladéktárolók semlegesítése, elhantolása és a terület újrahasznosítása. A környezetvédelmi tárca szerint ez eddig csak az esetek mintegy felében járt sikerrel. A többi megoldásra vár, ami elsősorban pénzkérdés. A hulladékkal való gazdálkodás Csehországban jelenleg egy 1995-ben elfogadott, majd 1997-ben módosított kormányprogramon alapszik. Az új, már európai uniós előírásoknak megfelelő normák, programok jelenleg befejezés előtt vannak, s várhatóan 2004 első felében fogadja el őket a kormány. A jelenleg érvényben lévő hulladékgazdálkodási törvényt 2001-ben hagyta jóvá a parlament. Ami a lakossági hulladékgazdálkodás helyzetét illeti jelenleg három nagy égető működik az országban, mégpedig Prágában, Brünnben és Liberecben, amelyek kapacitása 310 000, 240 000 és 96 000 tonna hulladék likvidálása évente. A hulladékégetők tervezett bővítése és korszerűsítése a jövőben részben európai uniós (ISPA) pénzekből lesz finanszírozva. Az uniós értékelés szerint az égetők kapacitása alapjában véve megfelel a cseh szükségleteknek. Jelenleg évente ezekben az égetőkben likvidálják a lakossági hulladék mintegy 8-10 százalékát. A lakossági hulladék döntő része továbbra is a lerakóhelyeken köt ki.
Libor Ambrozek környezetvédelmi miniszter idén februárban nyilvánosan megígérte, hogy a kormányzat már nem épít újabb szemétégetőket, s az állam az új hulladéklerakók létesítését sem fogja támogatni. Ugyanakkor emeli azt a támogatást, amelyet a lakossági szelektív hulladékgyűjtésre fordít. Erre különösen a falvakban lenne szükség. Újrahasznosítani napjainkban a lakossági hulladék mintegy 30 százalékát sikerül. Prágában és más városokban már általános, hogy a szokásos kukák mellett ott vannak a szelektív hulladékgyűjtésre készült speciális gyűjtőedények: Prágában a zöldek az üveg, a sárgák a műanyag, míg a kékek a papír összegyűjtésére szolgálnak. Néhány helyen a ruhaanyagokat, textíliákat is gyűjtik. Elmondható, hogy a lakosság nagy része használja is ezeket a gyűjtőedényeket, amelyek költségeit a városi kasszák állják, eltérően a rendes kukákétól, amelyért a polgároknak kell fizetni. A tárca kimutatása szerint megyénként a települések 65-80 százalékában van szelektív hulladékgyűjtés, de ez még nem biztosítja a probléma megoldását. Szakértők szerint ugyanis például a műanyagüvegeknek csupán a 10-20 százaléka kerül ezekbe a gyűjtőkbe, az egy fejre eső szemét, hulladék alig 10 százaléka. A városok mellett, s a régiókban az utóbbi években speciális szemétlerakók épülnek, ahová ingyenesen ki lehet vinni a nagy szemetet -hűtőszekrények, gumiabroncsok, bútorok stb. Nagyvárosokban évente kétszer-háromszor a lakóövezetekből is elszállítják ingyenesen ezt a hulladékot.
A környezetvédelmi minisztérium azt tervezi, hogy 2010-re a kistelepülések hulladékának legalább ötven százaléka szelektív módon legyen összegyűjtve. Ez jelenleg tíz százalék körül van, míg Nyugat-Európában húsz százalék körül mozog. Mindezt a megyék finanszíroznák, de több helyen tiltakoznak, hogy nincs elég pénzük rá, és állami, illetve európai uniós támogatást kérnek. A cseh-német országhatár mentén bizonyos gondot okoz, hogy számos német állampolgár, de cégek is Csehországban próbálják meg hulladékukat, szemetüket lerakni, mégpedig engedély nélkül, mert így olcsóbb. Prágai tiltakozásra a határon ezért a vámosok időnként szúrópróbaszerű ellenőrzéseket végeznek a kocsikban. A hatályos cseh törvények ugyan határozottan tiltják a külföldi hulladék csehországi tárolását, de mivel egyes cseh cégek is ebből komoly hasznot húznak, a próbálkozások újra és újra megjelennek.
Franciaország hadat üzent a nejlonzacskóknak
Évente 15 milliárd darab nejlonzacskót osztogatnak el ingyen a vásárlóknak a nagy francia bevásárlóközpontok, azaz évi 85 ezer tonna környezetszennyező hulladékanyaggal növelik a feldolgozandó szeméthegyeket. Roselyne Bachelot francia környezetvédelmi miniszter a közelmúltban bejelentette, hónapok óta tárgyalásokat folytat a legnagyobb áruházláncokkal, s közösen keresik, mivel lehetne helyettesíteni a káros és drága (mert kőolajból előállított) csomagolóanyagot. A nagykereskedők és nagyforgalmazók szövetsége kedvezően fogadta Bachelot asszony tervét, részletes javaslatban fejtették ki, milyen alternativ megoldásokkal kívánják csökkenteni és végső soron kivonni a forgalomból a műanyagból készült zacskókat.
Vállalták, hogy a vásárlóközönség körében felvilágosító kampányt kezdenek, szorgalmazni fogják, hogy használjanak inkább fonott kosarat, szövetzacskót, hátizsákot, kerekes bevásárlókocsit az áruk hazaszállításához. Egyes nagyáruházakban új szolgáltatás a kölcsönözhető bevásárlókocsi. A háziasszony vagy a beszerzőkörúton lévő hímnemű ügyfél 30 euró (kb. 8000 forint) betétdíj ellenében az áruház vászonból készült méretes, kerekes szatyrába pakolhatja mindazt, amit megvett, s ha három nap múlva sértetlen állapotban visszahozza a guruló táskát, visszakapja a betétet. A kezdeményezésnek nagy sikere van, igaz, az igénylők jó része egyelőre nejlonzacskóstul rakja bele a vásárolt holmit a kölcsönkocsiba.
Az FNE francia környezetvédő szövetség is támogatja a miniszter asszony erőfeszítéseit és szintén felvilágosító kampányba kezdett a lakosság körében. Szórólapjaikon azzal érvelnek, hogy a vásárló kétszer fizeti meg az állítólag ingyenes zacskók árát, hiszen a bevásárlóközpontok a műanyagzacskók előállítási költségeit beépítik áruik árába, a szemételszállításért pedig szintén az állampolgár fizet. A lakosságtól beszedett szemétszállítási díj évi összege 100 milliárd euró. A környezetvédők propagandája arra is felhívja a figyelmet, hogy a nejlonzacskók súlyosan fenyegetik a szabad természetben élő állatokat, elsősorban a bálnák, delfinek, tengeri teknősök számára jelentenek halálos veszélyt. Az óceánokba dobált zacskókat ezek az állatok gyakran összetévesztik az áttetsző medúzákkal, s megfulladnak, amikor lenyelik az emészthetetlen és mérgező műanyagot.
Hulladék újrahasznosítás Lengyelországban
Lengyelországban a szelektív hulladékgyűjtés elveit a 2001. április 27-i törvény (az úgynevezett szeméttörvény) tartalmazza, de már 1996. szeptember 13-án született egy jogszabály a települések tisztaságának és rendjének megőrzéséről, mely az önkormányzatok feladatkörébe utalja a szelektív hulladékgyűjtés megszervezését, a kommunális hulladék elkülönítését és raktározását. Ez utóbbi jogszabály értelmében a településeknek – szabatos megfogalmazásban: közigazgatási egységeknek (gmináknak) – gondoskodniuk kell az újrahasznosítható háztartási veszélyes hulladék begyűjtéséről is, és együtt kell működniük az ilyenfajta tevékenységre szakosodott vállalatokkal. Jövő év közepéig kell kidolgozni az egyes településeknek a hulladékgazdálkodásra vonatkozó munkatervüket. Tekintettel arra, hogy a szelektív hulladékgyűjtés az egyes települések feladata, ennek gyakorlati végrehajtása, kiterjedése, a tartályok mennyisége és az egyéb feltételek rendkívül változatos képet mutatnak országszerte.
Az eddigi tapasztalatok szerint egyelőre meglehetősen vontatottan valósul meg a szelektív hulladékgyűjtés. Felmérések szerint ezt a módszert az idei év közepéig csak 470 településen (az összes közigazgatási egység 19 százalékában) vezették be. A gminák által ily módon begyűjtött hulladék mennyisége hozzávetőleg 44 ezer tonna volt, ami elég alacsonynak tekinthető. Viszont például 2002-ben az alumíniumdobozok mintegy 40 százaléka került szelektív hulladégyűjtés útján újrahasznosításra, ami jobb, mint néhány EU-tagállam átlaga. A legjobban újrahasznosítható hulladék, az üveg gyűjtése sem zökkenőmentes. Az üvegeket fehér (a fehér üvegek számára) és zöld színű (a színes üvegek számára) műanyag tartályokba gyűjtik, de az üvegpalackok és befőttesüvegek mellett továbbra is sokan dobálnak oda kerámiákat, alumíniumcsavarokat, sőt rossz cipőket is. A kéttartályos üveggyűjtési módszerrel az üveghulladéknak egyelőre csak kevesebb mint 10 százalékát nyerik vissza. Az újrafelhasználást lehetetlenné teszi az is, ha ugyanabba a tartályba különböző színű üvegeket dobálnak. A kéttartályos üveggyűjtési módszer a legutóbbi adatok szerint egyelőre csak 170 településen – főleg városokban – működik.
Apró lépésekben haladnak a települések a négytartályos módszer felé: külön a műanyag, a papírhulladék, a fehér és a színes üveg. Varsóban sok kerületben lehet látni ezeket a tartályokat: a fehér színűek a fehér üvegek, a zöldek a színes üvegek, a kékek a papír, a pirosak pedig a műanyag dobozok begyűjtésére szolgálnak. Utcákon, iskolák területén helyezik el őket. Országszerte még mintegy 100 ezer tartályra lenne szükség a szelektív üveggyűjtéshez (jelenleg alig több mint 22 ezer van belőlük). Egy ilyen tartály ára meghaladja az 1000 zlotyt (58 forint/zloty), ürítésének költségei pedig évi 1200 zlotyra rúgnak, ami sok önkormányzat számára túl nagy kiadás. Egy idén nyáron megjelent közvélemény-kutatás szerint a lakosságnak csak 28 százaléka különíti el a hulladékot. A szelektív hulladékgyűjtést nem alkalmazó 72 százalék főleg arra hivatkozott, hogy nincsenek tartályok lakóhelye környékén, kisebb részük pedig szükségtelennek ítélte ezt a módszert. Arra a kérdésre, hogy mennyi időre van szükség a szelektív hulladékgyűjtés meghonosítására Lengyelországban, 57 százalék azt válaszolta: több mint 5 év. A felmérést végzők arra is rákérdeztek, hogy hogyan lehetne a legjobban megismertetni a lengyel társadalommal a szelektív hulladékgyűjtés alapelveit. A válaszolók 44 százalék szerint ebben a médiának lenne a legnagyobb szerepe. Sokan mondták, hogy pénzbüntetést kellene kiróni azokra, akik nem különítik el a hulladékot. Emellett gazdasági motivációra is szükség lenne, továbbá például környezetvédelmi napokat kellene szervezni, és különféle szóróanyagokon felvilágosítani a lakosságot. Többen javasolták, hogy mérsékeljék a szemét elszállításának díját a szelektíven összegyűjtött hulladékra vonatkozóan, az áruk csomagolásán pedig tüntessék fel az újrahasznosítás szükségességét és fontosságát.
Meghatározott mennyiségű csomagolóanyag visszanyerésére és újrahaasznosítására kötelezi a termékeiket csomagolt formában forgalmazó cégeket és importőröket Lengyelországban a csomagolóanyagok újrahasznosításáról rendelkező törvény. A 2001. május 11-én elfogadott és 2002. január elsején életbe lépett, s az európai uniós előírásokkal összhangban álló jogszabály a külföldi tulajdonú cégek számára nem újdonság, de a lengyel vállalatoknak nem kevés fejfájást okoz. 2002-ben a lengyel piacra bevezetett mintegy 2,5 millió tonna csomagolóanyag egynegyedét hasznosították újra (szakmai kifejezéssel: reciklálták), ami megfelel az EU által egyelőre megkívánt alsó küszöbnek. Ez az érték azonban évről évre emelkedni fog, és a cégeknek ugyancsak kapaszkodniuk kell, ha meg akarnak felelni a folyamatosan szigorodó követelményeknek.
A környezetvédelmi minisztérium adatai szerint a törvény első évében minden csomagolóanyag-fajta esetében sikerült elérni a kitűzött célt, igaz, hogy a szinteket olyan alacsonyan határozták meg, hogy teljesítésük egyáltalán nem ütközött nehézségekbe. Az EU legújabb, módosított irányelvei szerint a tagországoknak az összes csomagolóanyagra vonatkozóan a 2002-es 25-ről 2008 végéig 55 százalékra kell növelni a reciklálás alsó határát. Ezen belül az üvegét és papírét 15-ről 60, a fémgöngyölegét pedig 50 százalékra kell emelni. A műanyagok esetében ennél alacsonyabb, 22,5 százalékos minimális szintet határoztak meg. Lengyelországnak, mint csatlakozó tagjelöltnek ezeket az irányelveket szintén át kell vennie. A kérdés csak az, hogy mikor. Az újrahasznosítással foglalkozó cégek azt javasolták a kormánynak, hogy 2016-ig kérjen átmeneti mentességet, mert egy ennél korábbi bevezetés elviselhetetlenül megnövelné a vállalatok költségeit. A Lengyelországban működő cégek a törvény értelmében három lehetőség közül választhatnak. A legegyszerűbb, ámde legdrágább változat az, ha leróják az úgynevezett termékdíjat a vajdasági hivatalokban egy, a törvényben meghatározott csomagolóanyag-lista alapján. A termékdíj nagysága az egyes csomagolóanyag – fajták környezetkárosító hatásától függ. Ezzel a hatóságok arra akarják rászorítani a vállalatokat, hogy keressenek környezetkímélő csomagolási megoldásokat olyan anyagok használata révén, amelyekre a legalacsonyabb termékdíjak vonatkoznak. A műanyagból készült csomagolóanyagok termékdíja például ennek megfelelően 2003-ban 2,50, az üvegé 0,15, a papíré és a kartoné 0,60 zloty. A cégek elvégezhetik maguk is a törvényben előírt mennyiségű csomagolóanyag reciklálását, vagy pedig egy kifejezetten erre szakosodott közvetítő céget bízhatnak meg ezzel a feladattal. Ez utóbbi esetben a közvetítő – jutalék ellenében – teljesen átvállalja a felelősséget a csomagolóanyag újrahasznosításáért. Jelenleg már mintegy 40 ilyen cég működik Lengyelországban. A minisztérium adataiból kitűnik, hogy a cégek hamar rájöttek: túl drága nekik a termékdíj kifizetése, és igyekeznek kikerülni ezt a megoldást a reciklálás révén. Így az első évben a tervezett 100 millió helyett mindössze 11,7 millió zloty (56 forint/zloty) folyt be a termékdíjakból a költségvetésbe. A cégek 67 százaléka saját maga próbálja megoldani az újrahasznosítást, 32 százalékuk pedig közvetítőn keresztül tesz eleget ilyen irányú kötelezettségének. Ez viszont azzal a következménnyel jár, hogy az önkormányzatok nem jutnak hozzá a szükséges pénzekhez, melyekből az újrahasznosítás legcélszerűbb módját, a szelektív hulladékgyűjtést finanszírozhatnák.
A csomagolóanyag-törvény másik fontos eleme az úgynevezett letéti díj bevezetése. Ez a gépkocsi-akkumulátorok kiskereskedelmére vonatkozik. A kereskedő új akkumulátorok értékesítése során köteles átvenni a használt akkumulátort. Ha a vásárló nem viszi magával, az eladó 30 zloty letéti díjat számol fel, amit a számlára is rávezet. A vásárlónak joga van a vételtől számított 30 napon belül bevinni a használt akkumulátort, ez esetben visszakapja a letéti díjat. Arra a kereskedőre, aki nem veszi át a használt akkumulátort, vagy nem adja vissza a letéti díjat, pénzbírság vethető ki. Ugyancsak pénzbírsággal sújtható az is, aki üzlete jól látható részén nem függeszt ki tájékoztatót a használt akkumulátorok átvételéről. Az akkumulátor gyártásával vagy importjával foglalkozó vállalkozók kötelesek saját költségükre átvenni, majd újrahasznosítás céljából feldolgozni a használt akkumulátorokat.
Üveg- és dobozvisszaváltás Németországban
A pályaudvari – mellesleg igen drága – élelmiszerüzletben váratlan látvány tárul a betérő elé: dobozos sörök garmadája. A vásárlásait általában olcsó élelmiszerüzletekben intéző polgárnál a sokkhatás érthető: a láncok többsége a betétdíj-rendelet miatt nem árul már ilyen csomagolású italokat. Németországban január elsejétől vált kötelezővé, hogy az egyszeri felhasználású, azaz kihörpintés után eldobandó sörös, kólás, limonádés, ásványvizes, szénsavas nedűt tartalmazó flakonok, fémdobozok után – nagyságtól függően – 25-50 eurócentes betétdíjat számolnak fel, s ezeket a göngyölegeket vissza kell venni, a betétdíjakat vissza kell fizetni. A boros- és röviditalos üvegek egyelőre “megúszták”, s továbbra is betétdíj nélkül kerülhettek forgalomba a kartondobozos üdítőitalok. Októberig a rendelet azt a megszorítást tartalmazta, hogy a flakonokat, dobozokat csak ott veszik vissza, ahol vásárolták, különféle igazolások bemutatása után. Október elsejétől az egyszer felhasználható italos palackokat (flakonokat, fémdobozokat) elvben az egész országban vissza lehet váltani ott, ahol azonos méretű, formájú csomagolóanyagban szintén árulnak italt, függetlenül attól, hogy a vevő ott vásárolt-e, vagy nem. A tapasztalat azonban az, hogy ezt nem mindenütt tartják be.
A kereskedelem visszavágott. Nem csak évekig megpróbált “keresztbefeküdni”, s az összes elképzelhető jogorvoslati lehetőséget kihasználta – az egyszerűen csak Dosenpfandnak (dobozbetétnek) nevezett hercehurca természetesen az alkotmánybíróságot is megjárta -, hanem végső esetben eltüntette a polcokról a szabványdobozokat, s helyette, ha egyáltalán árul valamit a műfajból, nem szabványos méretű és alakú palackokban és dobozokban árul. A Plus lánc mind a 2700 üzletében betétköteles műanyag flakonokban árusítja a sört, ezt nevezik “szigetmegoldásnak”. A Metro, vagy az Aldi és Lidl diszkontlánc egyáltalán nem árul fémdobozos italokat. Októberig az egyszer használatos csomagolóanyagban tárolt italok aránya 40 százalékkal visszaesett, a vevő pedig 400 millió eurót hagyott a boltok kasszájában, mivel nem volt hajlandó bajlódni a visszaváltással. Néhol egyszerűsödtek a dolgok. A “P” (P,mint Pfand) rendszerbe tömörült üzletekben (kis vegyesboltok, utcai árusítóhelyek, benzinkutaknál üzemelő boltok) szabadon visszaválthatók a dobozok, fontos, hogy legyen rajtuk “P” betű. Ha tehát valaki Münchenben utcai árusnál vett P-betűs dobozos sört, elvben a dobozt Berlinben akármelyik benzinkútnál visszaválthatja.
Jürgen Trittint, a Zöldek környezetvédelmi miniszterét kemény fából faragták. A Dosenpfand-szabályozás ellenzőit először is azzal torkolta le, hogy az 1991-ben, még keresztényliberális kormányzás idején hozott csomagolási rendeletnek szerez érvényt, amely úgy szól, hogy betétdíjat kell szedni az egyszer használatos göngyöleg után, ha a többször használatos – s sok esetben visszaváltható – flaskák aránya a kereskedelemben tartósan 72 százalék alá süllyed. A környezetvédők azt szeretnék, hogy ne árassza el fém- és műanyag szeméttömeg a településeket, ami más tájakról érkező látogatók szemével nézve a dolgokat, nem fenyegeti a meglehetősen környezettudatos németeket, mint ahogy a kiszáradás veszélye sem.
Berlinben életprogram a szemétválogatás
Berlinben ritkán van szükség naptárra, elég, ha a polgár megfigyeli: milyen zsákok és kukák hevernek esténként a közös telek bejáratánál. Ha degeszre tömött sárga műanyagzsákok gyűlnek halmokban, tudja, hogy szerda van, s a következő héten nem sárga zsákok színesítik majd az utcai kínálatot, hanem a szürkéskék műanyagkukák, nem is szerdán, hanem már kedden. Berlinben a szemét gyűjtése és válogatása életprogram. Nagy sárga zsákokban gyűlik a műanyag, a puha fém csomagolóanyag, ám a papírnak, a szerves háztartási hulladéknak itt semmi keresnivalója. Ezeknek egy másik, boltban vett műanyagzsákban van a helyük. Ha megtelik, hurkot kötünk rá, s kitesszük a kukába. A kukába becsomagolva tesszük a hulladékot, a nagy sárga zsákba lehetőleg mindent – például a műanyag joghurtos poharat -kimosva. A nagy sárga zsákot – a névelőt mellőzve, a nyelvtanon erőszakot téve Gelbe Sacknak hívják – ingyen lehet vételezni a szemetesek, a BSR (Berliner Stadtreinigungsbetriebe) telepein. Ezeket elegánsan Recyclinghof, azaz olyan udvarnak nevezik, ahol újrahasznosításra alkalmas háztartási hulladékot vesznek át, van amelyiket ingyen, van amelyiket nem.
A szemetesek a háztól szemétdíj (Abfallgebühr) ellenében szállítják el kéthetente a nagy sárga zsákokat, ürítik ki kéthetenként a kukákból a kisebb zsákokat. A kukások az idegen, nem a BSR-telepen vételezett zsákot figyelemre se méltatják. Felárral elszállítják az összesepert leveleket, a lenyírt füvet (ha nem komposztál a tulajdonos, vagy a bérlő), a szintén megkülönböztetett jelzésű zsákok darabját 3 euróért árusítják a BSR telepein. Füvet hétvégeken a zaj miatt nem szabad nyírni, bár a szombat reggeli duruzsolásért talán még nem jár a szomszédok megrovó pillantása. A BSR csak bizonyos feltételek mellett veszi be a hulladékot. Káros anyagot tartalmazó, például festékkel bemázolt ablakkeretet, vagy ajtót csak meghatározott telepeken vesznek át. Csak a Berlin területén működő privátháztartások hulladékát hajlandók fogadni. A háztartási készülékeknél megkülönböztetnek “barna” és “fehér árut”. “Barna áru” a szórakoztató elektronika, a “fehér” a hűtőgép, a mosógép, a szoláriumpad, a mikrohullámú sütő, az elektromos tűzhely. A “barna áru” leadásáért nem kell fizetni, a “fehérért” igen. Időnként cégek is megjelennek a házaknál szórólapjaikkal, s közlik, hogy érdekelné őket a házban elheverő, kidobásra ítélt szórakoztató elektronika. Ezeket aztán ki lehet tenni az ajtó, vagy a kapu elé. Az otthonról ismert lomtalanítással Berlinben nem találkozni. A BSR telepei átvesznek használt bútort is, de kikötik, hogy a bútorokat előtte szét kell szedni. A beszállításról mindenki maga gondoskodik, a vállalat emberei kiszállnak ugyan, de csak borsos árért hajlandók bevinni a kiselejtezett holmit. A Recycling Hofban a különböző hulladékok számára felállított konténerekbe általában maga dobja bele a kuncsaft a már nem kívánt tárgyat, a cég emberei főleg tanácsokat adnak: ki mit hova vigyen. Hajlandók segíteni, ha a kuncsaft nagyon rogyadozik a teher alatt. A BSR használt ruhát, textíliát is bevesz, cipőket is, párosával és összekötve, de a városban is találhatók emberbaráti szervezetek konténerei, ahova a használt ruhát be lehet gyömöszölni. Magától értetődő, hogy a különböző színű üvegeket különféle konténerekbe kell dobni: fehérbe, barnába és zöldbe.
Olaszország – nőnek a szeméthegyek
Olaszországban tovább nőnek a szeméthegyek, változatlanul megelőzve a gazdasági növekedést, annak ellenére, hogy mindinkább terjed (igaz, főként csak az északi tartományokban) a szelektív hulladékgyűjtés, s a felhasznált csomagolóanyagokat – az Európai Unió direktíváinak megfelelően – csaknem 50 százalékban sikerül begyűjteni, és újrahasznosítani.
A Legambiente, az olasz környezetvédők szervezete szerint a városi szeméthegyek tavaly 30 millió tonnát tettek ki (egy évtized alatt 17 százalékkal nőttek), vagyis az egy főre jutó átlagos szeméttermelés 523 kilogrammra nőtt. Ehhez jött még éves szinten 48,6 millió “különleges ipari hulladék” és közel 40 millió tonna építési törmelék, vagyis Itáliában tavaly csaknem 110 millió tonna hulladék keletkezett. Ugyanakkor a csaknem 12 millió tonna csomagolóanyagból a fogyasztóktól sikerül több mint hatmillió tonnát visszagyűjteni, és újrahasznosítani. A szelektív szemétgyűjtés eredménye tavaly már ötmillió tonna volt, miközben egy évtizede még Itáliában is ismeretlen fogalom volt ez a begyűjtési forma: 1993-ban a szemét alig négy százalékára terjedt ki a szelektív begyűjtés, míg 2001-ben már a hulladék 16,9 százalékát sikerült ily módon összegyűjteni és feldolgozni.
A bevásárlóközpontokban, iskolákban és más forgalmasabb helyeken az elhasznált szárazelemeknek kitett ládák ugyanakkor csak immel-ámmal telnek meg, s hiába van három különböző konténer az utcákon, csak a zöld színű, az ömlesztett hulladékot befogadó telik meg rendre, a kék kukák – üveg, műanyag, fém – szinte üresen konganak, míg a papírhulladéknak fenntartott fehér ládákba azért kerül valami. Az olasz zöldek szerint az “ipari anyagcsere” sajátosságai nyomán nincs mit csodálkozni a szemétáradaton. Egy egyszerű fogkefe (20 gramm) előállítása és értékesítése során másfél kilogramm hulladék keletkezik, egy alig kétgrammos microchip legyártásának mellékterméke pedig 1,2 kilogramm hulladék. Alig hihető, de igaz: egy mindössze tízdekás mobiltelefon előállítása során 75 kilogramm szeméthalom termelődik. Amíg egy személyi számítógép asztalunkra kerül, a környezetnek – melléktermékként – másfél tonna hulladékkal kell megbirkóznia. Az olasz települések között egyébként a Nápolytól északra fekvő Isernia mutat példát, ahol egy lakosra számítva mindössze 264 kilogramm szemetet kell “kezelni”. A negatív csúcsot Rimini tartja, itt egy főre számítva 858 kilogramm városi hulladékot kell ártalmatlanná tennie az önkormányzatnak. Az északi nagyvárosokban viszonylag kedvezőbb a szeméthelyzet, de azért itt is gondok vannak, habár nem oly nagyok, mint délen. Cataniában egy lakosra számítva tavaly 779 kilogramm szemét keletkezett, Firenzében 718 kilogramm, míg Milánóban mindössze 592, Torinóban pedig 597, igaz, Velencében már 678 kilogramm. Róma az erős középmezőnyben van, évente egy lakosra számítva 615 kilogramm szeméttel. A szemét mindenestre jó üzlet, különösen az ártalmas hulladék, így nem csoda, ha Olaszországban a maffia is rátette a kezét e “bőségszarúra”.
Az ökomaffia tulajdonképpen egyszerű módszerekkel dolgozik: felveszi a veszélyes hulladék elszállításáért járó, gyakran elég busás összegeket, de mindenféle ártalmatlanítás helyett megszabadul tőle, valahol leszórja, vagy trükkös módszerekkel “új és szuperhatékony műtrágyaként” értékesíti a gazdálkodóknak, akik majd évekig munkálkodhatnak fertőzött termőföldjük megmentése érdekében. Nem kis pénzekről van szó, a veszélyes hulladékok piaca évi 7 milliárd eurót jelent, s ebből olasz tanulmányok szerint 22 szervezett bűnözői csoport igyekszik hasznot húzni a különböző olasz régiókban. Az olasz környezetvédő hatóságok a rendőrséggel és a csendőrséggel karöltve megpróbálják felvenni a harcot az illegális szemétlerakásból hasznot húzókkal szemben, legutóbb november 26-án , a – legendás “arany érintésű” – Midasz király fedőnevű akció keretében vettek őrizetbe 19 olyan vállalkozót, akik “a szemétből próbáltak aranyat csinálni.”
Románia – nehezen gyűlik a válogatott szemét
A törvény már európai normák szerint szabályozza a szelektív hulladékgyűjtést Romániában, de nehezen alakul ki a gyakorlat, nincs tapasztalat, olykor az anyagi érdekeltség és a kultúra is hiányzik. A “szemetelés” környezetvédelmi szempontjait az állam már beépítette a törvénykezés rendszerébe, több mint huszonkét törvény és kormányrendelet látott napvilágot ezzel kapcsolatosan. A szelektív hulladékgazdálkodás meghonosítása terén Románia már 98 százalékban egyeztette jogrendszerét az Európai Unióval. Konkrét lépéseket is tettek a különböző megyék önkormányzati szintjein, de az eredmények még gyérek, egyes esetekben csak részlegesek, olykor minden maradt a régiben.
Maros megyében például már megkezdték a szelektív hulladékgyűjtés folyamatát. A különböző szakosodott cégek az év elejétől október végéig 3700 tonna papírt, 46 tonna műanyagüveget, 199 tonna fáradtolajat, 295 tonna használt akkumulátort és 31 tonna fahulladékot gyűjtöttek be. Csakhogy Romániában még nem létezik olyan gyár, amely az említett anyagokból jó minőségű terméket készítene, azt inkább exportálják, de nem hozzák nyilvánosságra, hogy hova. A szakminisztérium tavasszal meghirdetett egy kampányakciót a papír újrahasznosítása érdekében, a környezetvédők az iskolákat próbálják ösztönözni a papír elkülönített gyűjtésére és beszolgáltatására. A diákok talán még hajlandók erre, zsebpénznek jól jöhet az az 1300-2000 lej (8-12 forint), amit a papír kilójáért fizetnek, de másoknak aligha éri meg ennyiért fáradozni. A nyersanyagként feldolgozott hulladékpapír nagy részét a gazdasági egységek szállítják a gyáraknak. A megyében jelenleg nyolc magáncég foglalkozik a papír- és kartonhulladék hasznosításával. Más kérdés, hogy mindebből nem jó minőségű írópapír készül, mert nincs hozzá megfelelő berendezés. Így e gyárakból csak bútorcsomagoló karton és vécépapír kerül ki.
A pillepalackok újrahasznosításával csak júniustól foglalkoznak ebben az országban. Maros megyében például tizenöt gyűjtőkonténert helyeztek el ennek az anyagnak a tárolására. E körzetben öt cég szerezte be a palackokat tömörítő különleges présgépet. E helyekről Buzauba – az ország egyetlen pilleüveg-szecskázó üzemébe – kerülnek a bálák, ott megőrlik és exportálják az őrölt anyagot. A begyűjtők egyébként 2000 lejt (körülbelül 12 forintot) fizetnek a pillepalack kilójáért. A gumiabroncs-árusító cégek rendszerint visszaadják tulajdonosuknak a lecserélt gumit. Hiszen tonnánként húsz dollárt kellene fizetniük, ha a szabályoknak megfelelően átadnák a “leselejtezett” árut elégetésre a dévai vagy az olthévízi cementgyárnak.
Nem rózsásabb a helyzet a fáradtolaj-felvásárlással sem, a megyében csak a Petrom olajtársaság foglalkozik ezzel, nem túl kedvező feltételekkel. Kolozs megye környezetvédelmi beruházásokat támogató európai uniós programmal készül pályázni, hogy megoldja hulladékgazdálkodási problémáit. A tervezet olyan hulladékfeldolgozó létesítését helyezi kilátásba, amelyhez Nyugat-Európából érkezne új technológia (Kelet-Európában állítólag Románia lenne az első, amely felhasználná). A létesítmény az egész megye területéről gyűjtené össze a hulladékot, amit speciálisan préselve ipari kemencék fűtőanyagává dolgozna át. Az így nyert anyag fűtőértéke nagyon magas, főleg cementgyárak használhatják gazdaságosan. E technológia ciklusaihoz szorosan hozzátartozik a differenciált szemétgyűjtés, a hulladék európai uniós normák szerinti csomagolása, szállítása. A megye területén három kisebb hulladékgyűjtő központ lesz, mégpedig Szamosújváron, Aranyosgyéresen és Bánffyhunyadon. Az 50 millió eurós pályázat kifutási ideje mintegy két év. Csakhogy ezt a megyének meg is kellene nyernie. Romániában azonban a szelektív hulladékgyűjtés sem mentes a politikától. Több székely településen nehezményezik például, hogy – bár a vasútállomásokon már kötelező kitenni a magyar nyelvű helységnévtáblákat – az eurokonform szelektív hulladékgyűjtőkön csak román és angol felirat szerepel. Még ott is, ahol a helyi rendőrön és családján kívül mindenki magyar.
SZLOVÁKIA „göngyöleg-görgetés” és szelektív hulladékgyűjtés
A szelektív hulladékgyűjtés gyakorlata Szlovákiában még gyermekcipőben tipeg, jóllehet alig félórányi gyaloglásra Pozsonytól, az ausztriai Köpcsény (Kittsee) és Ausztria polgárai számára mindez már régóta bevett gyakorlat. A lassú változás jelei azonban már itt is láthatóak: a pozsonyi parlament a december közepén szentesítette az idevágó, hosszú távra szóló törvényt.
A 2004 február elsejétől hatályos törvénynek előzményei vannak – emlékezetett rá Köteles László, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselője, a parlament környezetvédelmi bizottságának tagja. Mint mondta, az első, 2001-ben megalkotott “hulladéktörvény” már rögzítette az elveket, miszerint a településeket és a vállalatokat kell anyagilag érdekeltté tenni abban, hogy elszánják magukat a szelektív hulladékgyűjtésre. Ehhez azonban a megválogatott” szemét felvásárlói hálózatának kiépítésére is szükség volt. Az akkori törvénnyel párhuzamosan létrehozták az úgynevezett “Reciklációs Alapot”, amelyet a gazdasági és a környezetvédelmi tárca anyagilag is támogat, de az alapba elsősorban a legnagyobb hulladéktermelők illetékeiből gyűlnek a szelektív hulladékgyűjtés kezdetleges stádiumában felhasználható pénzek. Az új, a 2003-as törvény azonban már jelentős “finomításokat és szigorításokat” eszközöl: egyértelművé teszi, hogy a szelektív hulladékgyűjtést fokozatosan kiterjeszti a lakosságra is. A fokozatosság itt úgy értendő, hogy minél több válogatott hulladékot termel egy település, a szemét elszállításának költségei ennek megfelelő arányban csökkennek. Azon is sok múlik majd, hány alkotóelemet tudnak kigyűjteni egy-egy kukára való hulladékból. Azok a települések, amelyek már “öt alkotóelemére” lesznek képesek szétválogatni a szemetüket, az elszállításáért csak a felét fizetik, mint a szomszéd faluban, ha ott ötnél kevesebb elemre bontják a hulladékukat.
A szeméttermelő szemléletváltására várva azonban egyelőre indokolt a kérdés: mikor következik el az a fordulat, amikor az országot tízezerszám csúfító és természetet károsító vadlerakatok száma nem szaporodik tovább. A Gömör szívében fekvő Rimaszombat az elsők között kezdett el ez ügyben hosszú távon gondolkodni, egyszersmind cselekedni is. Az osztrák környezetvédelmi szövetség pályázatán elért eredménye nyomán modern hulladékválogató technológiához jutottak és a 36 500 euró értékű projektjük megvalósításához a szentendrei székhelyű közép-kelet-európai regionális környezetvédelmi központtól is kaptak 14 400 euró támogatást. A hiányzó pénzt a város önkormányzata pótolja. Azé a városé, amelynek négy kerületében augusztus óta már válogatott hulladékért mennek a kukások.
Szlovákiában a parlament már régebben törvényben szentesítette, hogy a kereskedelem kötelezően, a betétdíj visszafizetése mellett váltsa vissza a műanyag flakonokat. A kelet-európai keretek között úttörőnek számító jogszabály azonban nem működik, mert furcsamód épp a gazdasági tárca hátráltatja a törvény végrehajtási utasításának kiadását. A törvény indítványozója a környezetvédelmi tárca volt, amelynek élén a Magyar Koalíció Pártja (MKP) által delegált Miklós László áll, aki harminc éves pályája során csakis környezetvédelemmel foglalkozott, és a szakképesítésének megfelelő miniszteri székben sem először ül. A flakonok kezelésének gondja és költségterhe egyelőre a vásárló nyakán marad, aki általában nem tudja, hogy a flakon ára eleve része a termék árának, és hogy a kereskedelem nem csak a bevásárlóközpont pénztárnál fizetteti meg vele a flakon négy-öt-hat koronás árát, hanem akkor is, amikor kukába dobja. A szemét elszállítása ugyanis nem olcsó mulatság. Az meg aztán végképp nem mulatságos, hogy a szemétlerakatok, a mesterségesen épülő hegyek “tele vannak levegővel” – fogalmazott a miniszter arra utalva, hogy a műanyag flakonokba zárt levegő tárolása drágább, mint a tartály anyagának újrahasznosítása. Miklós László emlékeztetett rá: a környezet szennyezésében, károsításában világszerte a műanyagflakonoké a főszerep, jóllehet, anyaguk tiszta nyersanyag, amely az újrahasznosítás számtalan lehetőségét kínálja, kezdve attól, hogy műszál húzható belőle, egészen addig, hogy újra flakonná fújható. A szlovákiai törvény arra összpontosít, hogy a műanyag palackokat a kereskedelem négy koronás betétdíj fejében visszaváltsa, és értékesítse azoknál a vállalkozóknál, akik épp az ilyen hulladék anyagok újrahasznosításából próbálnak megélni. Sokan vannak, mondhatni telített velük a piac: a műanyaghulladék iránt nagy a kereslet, a kereskedelem azonban mégis ódzkodik a visszavásárlástól – mondta a miniszter, akinek adatai szerint Szlovákiában évente hét-tízezer tonna ilyen eredetű műanyag jelenik meg a piacon, ám ennek a döntő része a szemétdombon végzi, ahol ugyanúgy fizetni kell érte, mint a szemétégetőben.
A miniszter szerint a hulladékgyűjtésben legjobbnak bizonyuló helyi önkormányzatok nagy erőfeszítések árán sem érnek el többet 30-35 százalékos hatékonyságnál addig, amíg a műanyagflakonok nem lesznek úgy betétdíjasak, mint a skandináv országokban, ahol az effektivitás 80-85 százalékos. Miklós László a szlovákiai hulladékgazdálkodás Európában csaknem egyedülállóan példás intézményéről, az úgynevezett Újrahasznosítási Alap létrehozásáról is beszélt az MTI-nek. Létezik egy törvényesített jegyzék, amelyen tizenkét olyan anyag szerepel, amely előbb vagy utóbb óhatatlanul hulladék lesz. Ilyen a használt autó, a gumiabroncs, az akkumulátor, a fáradt olaj és további nyolc olyan termék, mint például a TetraPack csomagolóanyagok, az üveg, a papír, vagy éppen a műanyagflakon és rokonai. Akik a jegyzéken felsorolt termékeket importálják, vagy előállítják, azok a behozott, vagy odahaza gyártott ilyen termék mennyiségével arányos összeget kötelesek befizetni az Újrahasznosítási Alapba, s az ott felgyülemlő pénzeket – pályázat útján – a felsorolt hulladék anyagok újrahasznosítására szakosodott vállalkozások megteremtésére, a már meglevők fejlesztésére fordítják. A miniszter nem vitatja: a környezetvédelem és a hulladékgazdálkodás vonatkozásában alapos, ám óhatatlanul hosszú folyamatnak elébe néző szemléletváltás szükséges. “Ezt gyorsítandó igyekszünk bizonyos gazdasági módszerekhez, ha úgy tetszik gazdasági érdekeltségekre alapozott kényszerítésekhez folyamodni – tette hozzá.
Szelektív hulladékbegyűjtés – USA
Az idősebb korosztály emlékeiben még él, hogy a hatvanas-hetvenes években, tán még a nyolcvanas évek elején is bizonyos fajta üvegeket vissza lehetett váltani, de ez már a múlté, legalábbis a fővárosban, Washingtonban és a környező államokban, Marylandben és Virginiában. A szelektív hulladékgyűjtés bevezetése és elterjedése egyszerűsítette a lakosság életét és a boltokról is levette az üvegvisszaváltás nyűgét. A Maryland államban heti egyszeri alkalommal begyűjtött hulladékot a lakosság eleve fajtánként csoportosítva – üvegek, műanyag flakonok, fémdobozok – helyezi ki az erre rendszeresített nagyméretű műanyag ládába. A begyűjtés is fajtánként elkülönítve történik egy kombinált kukásautóval. Így ugyan a mosás és fertőtlenítés után még újratölthető üvegekből és műanyag flakonokból hulladék lesz és csak másodlagos felhasználás során értékesülhetnek, Amerikában mégis ez tűnik a gazdaságosabb megoldásnak.
A göngyöleg visszavásárlása ritka, mint a fehér holló, Kaliforniában és néhány keleti parti államban létezik csak a betétdíjas, visszaváltható üveg és flakon. Amerikában minden be van csomagolva. Az áruk eladhatóságát a küllemük jelentősen befolyásolja, a tetszetős csomagolású áru hamarabb elfogy a polcokról. Fizetés után természetesen mindenütt zacskóba rakják az árut, megérdeklődve a vevőtől, hogy műanyag, vagy papírzacskót óhajt-e. A zacskókkal nem spórolnak, húsárut – bár az már eleve jól be van csomagolva – még véletlenül sem tesznek mással egy zacskóba és óvakodnak a tojásos doboz mellé is bármit berakni. A hihetetlen mennyiségű műanyagzacskó visszagyűjtésére a nagy élelmiszer áruházak bejáratánál konténereket helyeztek el, a felgyűlt papírzacskóktól pedig a heti szelektív hulladékbegyűjtés alkalmával lehet megszabadulni a legtöbb államban.
Amerikában 1938-ban vezették be a dobozos sör gyártását, tíz évvel később már a sör 11 százalékát árusították ilyen kiszerelésben, s az újratölthető üvegek aránya gyors csökkenésnek indult. 1984-ben már a sör 90 százalékát árulták egyszer használatos dobozban vagy üvegben. Az alkoholmentes italok terén ez az átalakulás lassabban ment végbe: 1960-ban a sör fele, míg az üdítőknek csak 6 százaléka került egyszer használatos kiszerelésben forgalomba. Napjainkra az alkoholmentes italoknak kevesebb mint 1 százalékát forgalmazzák többször felhasználható üvegben, míg sör esetében ez az arány 3,3 százalék. A borok területén óriási a kínálat a világ minden tájáról. A termelők a palackok formáját tekintve is az egyediségre törekszenek, így komoly logisztikai feladat lenne a legkülönfélébb, néha persze csak kis mértékben, de mégis eltérő formájú és űrtartalmú palackok begyűjtésének a megszervezése.
Az üvegkérdést Amerika felszámolta, pontosabban a hulladékgyűjtésre hárította át.
mintaSzemétbegyűjtés a marylandi Montgomery megyében
Az Egyesült Államokban viszonylag csekély mennyiségű háztartási hulladék képződik, ugyanis az amerikai konyhák standard része a mosogatóba épített konyhamalac, melyen a lakosság gond nélkül ledarál mindenféle vegyes háztartási hulladékot, ételmaradékot. A többi a szennyvíztisztítás gondja. A Washington melletti marylandi Montgomery megyében a darálótól “megmenekült” szemetet nylonzsákban “kiszerelve” a kukában gyűjtik, melynek elszállítása hetente egyszer történik. Az egyéb hulladékot szelektíven gyűjtik. Washingtonban és Marylandban egy erre a célra rendszeresített műanyagládában kell elhelyezni a kidobásra szánt fém, üveg, műanyag és kartonpapír hulladékot, természetesen mindent gondosan kimosva, ládán belül csinosan csoportosítva. Ellenkező esetben ugyanis a szemétszállítók hozzá se nyúlnak a ládához, sőt méltatlankodó üzenetet hagynak rajta, felszólítva a rendetlen lakót a hulladék megfelelő csoportosítására. A különféle háztartási hulladékot ugyancsak hetente egyszer szállítják el kombinált szemétszállító autóval, a jármű különböző rekeszeibe csoportosítva a szemetet.
Ezzel egyidőben külön gyűjtik az újságpapírt, melyet papírzacskókban helyez ki a lakosság a szelektív gyűjtőláda mellé. A lakosság azt a papírzacskót használja erre, amelyekbe a szupermarketekben a vásárolt árut teszik. Külön gondot fordítanak ősszel az avar begyűjtésére. Az ősz folyamán a lakónegyedekben több alkalommal teherautóval összeszedik a külön e célra gyártott papírzsákokban kikészített faleveleket, majd az utolsó levelek lehullása után megelégszenek azzal, ha a lakók a maradék avart az úttest szélére söprik, azt innen “porszívózzák” fel a már jó előre falragaszokon jelzett időpontban. Speciális helyzetűek a nagyvárosok, így például New York belvárosa, Manhattan, ahol a szűk utcák, a járdák mellett parkoló autósor és az éjjel-nappali sűrű forgalom nehezítik a szemét begyűjtését, amely itt a késő esti és kora hajnali órákban történik. A nagyméretű, jól lezárt fekete nylonzsákokat a járdán helyezik el, ahonnan azokat a párosan dolgozó kukások egyik tagja a parkoló gépkocsikon átlendítve kidobja az úttesten haladó párjának, aki aztán elsüllyeszti a kukás autóban.
2003 december
