Hatalmas mennyiségű, már használhatatlan számítógép végzi India és Kína szeméttelepein. Sok gyártónak megéri, hogy az újrafelhasználás helyett, a piszkos munkát a fejlődő országok lakosaira bízzák, s így ne kelljen számolni az elektromos hulladékban található mérgező anyagok káros hatásaival.
A Bázeli Egyezmény megszegésével a világ elektronikus szemetének nagy részét Ázsiában dolgozzák fel, olyan körülmények között, amik nemcsak a szerelő munkások egészségére, de a környezetükre is veszélyes.
Egy régi típusú katódsugaras képcső például akár 2 kilogrammnyi ólmot is tartalmazhat, ami a szervezetbe kerülve felhalmozódik, ugyanúgy, mint egy másik mérgező alkotóelem, az áramkörökben használt kadmium, ami a csontszövetbe épül be. A veszélyes hulladék tartalmaz még számos más mérgezőanyagot is: arzént (a monitorok), higanyt (a kapcsolások és a burkolat), krómot, antimon trioxidot, szelént. Mivel a feldolgozás ezekben az országokban kis családi műhelyekben folyik, a mérgezőanyagok a ruhákról és a bőrről, az elégetés során pedig a füstből kerülnek a munkások szervezetébe. A szeméttelepeken pedig a talaj vízkészletét és az állatvilágot fertőzik meg.
diszkrét ólomszennyezésEbben az évben megközelítőleg 130 millió számítógép fut majd le a gyártósorokról és kerül majd a felhasználókhoz, onnan pedig 1-2 éven belül valószínűleg a kukába. Bár a technika fejlődésével az elektromos készülékek egyre kisebbekké, és energiatakarékosabbakká válnak, a gyártásukhoz szükséges nyersanyag mennyisége nem csökken. Egy tanulmány szerint egy hétköznapi használatra szánt számítógép legyártásához legalább tízszer annyi ásványi- és kémiai anyag szükséges, mint annak végső súlya. Így tehát egy átlagos, 24 kilós PC és monitor előállításához közel 240 kilogramm ásványanyag, valamint 22 kilogramm vegyszer szükséges. Mindehhez még adjunk hozzá másfél tonna vizet, és az eredmény egy olyan gép lesz, amire egy terepjáró súlyának megfelelő nyersanyagot fordítottak.
Számos nyugati országban tiltott az elektronikus szemetet hagyományos szeméttelepekre szállítani, ezért sok vállalat az újrafelhasználás mellett dönt. Azok a gyártók, akik megspórolnák inkább a feldolgozás – gépenként 10 dolláros – díját, olyan országokba szállítatják a hulladékot, ahol hasonló szabályozás nem létezik vagy azokat ott nem veszik figyelembe. Több zöldszervezet információi szerint az export-import cégeknél némi puhatolódzás után és készpénz fejében megszervezik a legálisnak nehezen nevezhető szállítást. Az ázsiai vámosok pedig kenőpénzért vagy nem csekély adományokért szemet hunynak az ügylet felett. Nem ritka, hogy a vámtisztek minden kinyitott konténerben egy-egy száz dolláros bankjegyet találnak, de mivel nagyobb szállítmányhoz nagyobb ajándék dukál, már arra is volt példa, hogy az egyik konténerbe kenőpénz helyett egy autót rejtettek el.
Mindezzel a gyártók megszegik a Bázeli Egyezményt, ami még 1992-ben lépett életbe, azzal a céllal, hogy megszabják a veszélyes szemét szállításának, elhelyezésének és újrahasznosításának törvényes kereteit a kibocsátó országon belül. A megállapodást 159 nemzet írta alá, a nyugati országok közül egyedül az Egyesült Államok nem hagyta jóvá – emlékeztetett a BBC beszámolója.
Az Európai Unión belül további erőfeszítéseket tesznek a probléma leküzdésére: jövőre lép életbe egy újabb direktíva, aminek hatására a kontinensen remélhetőleg egyetlen számítógép sem kerül majd szeméttelepre, hiszen a gyártóknak kötelező lesz visszavenni a már működésképtelen gépeket, és gondoskodni a megfelelő újrahasznosításról. Hasonló lépésekre az Egyesült Államokban egyelőre nem lehet számítani, aminek legfőbb oka, hogy az elektromos ipar komoly nyomással bír a döntéshozókra.
Bár túlzás lenne a felhasználókat hibáztatni a kialakult helyzet miatt, nem elhanyagolható a felelőségük, hiszen végső soron ők döntenek arról, hogy az elavult számítógépet kicserélik, vagy megelégszenek a programjaik frissítésével.
