A Balaton vízszintszabályozásának története 140 évre nyúlik vissza. A Déli Vaspálya Társaság és a Balaton menti parttulajdonosok 1862-ben elhatározták, hogy Siófokon vízleeresztő zsilipet létesítenek, amely megakadályozza a tó magas vízállásának kialakulását. A zsilipet Cathry Szaléz mérnök-vállalkozó építette és az elhatározást követően alig egy év múlva, ünnepélyes külsőségek között átadták azt a műtárgyat, amely először tette lehetővé a Balaton vízszintjének szabályozását.
A vízszintszabályozás elve a Balatonon mindig is az volt, hogy a túlzottan magas vízállás ellen a Sió csatornán történő leeresztéssel kell védekezni, ugyanakkor el kell kerülni a túlzottan alacsony vízszintek kialakulását. Mivel azonban az alacsony vízállás elkerülésének nincs külön szabályozási eszköze, e stratégia sikere a természetes vízjárástól és a nagy vizek tartásától függ. 1863-tól – a mindenkori társadalmi igényeknek megfelelően – többször változott Balaton alsó- és felső szabályozási szintje, a szabályozás vízállás-tartománya lényegesen szűkült. Az elmúlt száz év adatai szerint a Balaton átlagos vízmérlege pozitív, a tavat tehát nem fenyegeti a kiszáradás veszélye. 140 év alatt a jelenlegihez hasonló vízhiány 7 alkalommal – esetenként tartósan és elhúzódóan is – előfordult.
A Balaton életében az elmúlt évszázadok során a száraz és a csapadékos periódusok váltogatták egymást. A jelenlegi alacsony vízállást az okozza, hogy a 2000-2003. közötti négy éven keresztül rendkívül száraz időjárás volt tapasztalható. A csapadékhiány országosan is leginkább a Zala vízgyűjtő területét és a Balaton térségét sújtotta. Az elmúlt évek vízállás görbéjének vizsgálatából kitűnik, hogy 1997 és 2000 közötti magas vízszintek voltak, és a déli parti üdülőterületek biztonsága érdekében 1,2 milliárd m3 vizet kellett leengedni a tóról, mert egyébként a magas vízszintek elöntötték volna a parti területeket. A siófoki leeresztő zsilip 2000. május 1-je óta zárva van, vagyis több mint 43 hónapja nem volt vízeresztés a Balatonból. A vízeresztések tekintetében félreértésre ad alkalmat, hogy a Sióban Siófok város belterületi részen esztétikai és közegészségügyi szempontból 80 cm-es duzzasztott vizet tartanak. A duzzasztott tér víztérfogata a tó vízszintjére mindössze 0,01 cm hatással van. A vízszintcsökkenésben minimális szerepe van a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer üzemeléséből adódó párolgási többletnek, ami évente 1 cm-t jelent. 2001-ben fordult elő először, hogy éves szinten több víz párolgott el a tóból, mint a tórahulló csapadék és a hozzáfolyás összege. Ugyanez megismétlődött 2002-ben és 2003-ban is. Ezek a körülmények együttesen felelősek az elmúlt fél évszázad tartósan legalacsonyabb vízszintjének kialakulásáért. A Balaton jelenlegi vízállása meghatározóan a természeti tényezők hatására állt elő.
A Balatonnak, mint természeti erőforrásnak a helyzetét mindenkor a tó környezeti-ökológiai állapota határozza meg, amelybe éppúgy beletartozik a benne lévő vízmennyiség és vízszint, mint ahogyan a tó vízminősége és élő rendszereinek helyzete. A tó vízminősége környezeti és turisztikai szempontból egyaránt kiemelt kérdés. Az eddigi határozott és folyamatos intézkedéseknek köszönhetően a tó vízminősége 1995 óta – a tavat tápláló vízmennyiség átmeneti csökkenése ellenére – javuló képet mutat és közelít a 60-as évek vízminőségéhez. A trofitás (algásodás) szintje csökkent, a fürdésre való alkalmasság szempontjából a tó vize zömében kiváló, illetve jó. A 2003. évi tavaszi-nyári mintavételek összességében jobb vízminőséget jeleznek, mint a megelőző év hasonló időszakában. Az alacsony vízszint ellenére mind a nyílt víz, mind a strandok vízminősége kiváló, az algásodás mértékére utaló klorofil-a mennyisége is alacsony volt. Ez elsősorban annak tulajdonítható, hogy az elmúlt húsz évben szisztematikus munka folyt a Balaton tápanyag-terhelésének csökkentésére, melyek közül a legfontosabbak: a csatornázás és a szennyvízkezelés a Balaton vízgyűjtő területén, a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer kiépítése, a lepelkotrás, a befolyó vízfolyások rendezése és torkolati szűrőzése, valamint a vízgyűjtőn a mezőgazdasági területek műtrágya felhasználásának csökkenése, az állattartó telepek technológiai korszerűsítése. Fel kell azonban hívni a figyelmet arra, hogy a Balaton sekély jellege minden évben magában hordozza – az algásodás tekintetében – a vízminőség romlás veszélyét.
Lehetséges-e a vízpótlás
A tó vízszintjének mesterséges pótlását környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi szempontok nem indokolják. Ugyanakkor az idegenforgalmi, üdülési és hajózási érdekeltek felvetették, hogy idegen vízgyűjtőről történjen vízpótlás. A Balaton az ország egyik legfontosabb természeti kincse. A tó és környéke egyben jelentős gazdasági erőforrás, kiváló adottságokkal és összetett természeti és kulturális vonzerővel rendelkező turisztikai fogadóterület. Kiemelkedő szerepet tölt be hazánk turizmusában: Budapest után a második legfontosabb célterülete az országnak, ahol a turizmus jelenti a fő gazdasági ágazatot és a víz adja az első számú vonzerőt. A Balaton Régió gazdaságfejlesztési programja célul tűzte ki a sokszínű, a természeti értékekre és a kulturális örökségre épülő minőségi turisztikai kínálat kialakítását, valamint a turisztikai szezon elnyújtását segítő fejlesztések támogatását. A turizmusnak – azaz a Balaton és környéke gazdaságának – nem tesz jót a hosszan elhúzódó helyzet. Ezért szükséges volt annak megvizsgálása, hogy indokolt-e a külső vízpótlás, az miként lehetséges további aszályos időszakok esetén és milyen ökológiai következményekkel és kockázatokkal járhat.
A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt. (VITUKI) a Balatoni Fejlesztési Tanácstól (BFT) arra kapott megbízást 2002-ben, hogy vizsgálja meg, melyek a vízpótlás lehetséges alternatívái. A korábbi tervekből kiindulva elemezték a vízátvezetés különböző megoldásait a Drávából, a Murából és a Dunából és a Rábából. Vizsgálták a különböző variánsok műszaki megvalósíthatóságát, azok hatását a vízminőségre és az élővilágra, becsülték a költségeket. A szóba jöhető változatok közül a Rábából történő átvezetést tartották legmegfelelőbbnek. Ugyanakkor ez a vizsgálat a vízpótlás szükségességét, az érvényben lévő vízszint-szabályozási rend módosításának kérdését nem vizsgálta és nem foglalkozott a beavatkozások környezeti hatásaival. A VITUKI Rt. vizsgálatainak eredményét a 3. ábra összegzi; a vízpótlási lehetőségek előnyeinek és hátrányainak összegzését az 1. táblázat tartalmazza. A Kormány 1075/2003 (VII. 30.) határozata előírta, hogy a vízpótlás indokoltságát és lehetőségét tudományos elemzéssel kell mérlegelni, valamint – a vízforrásként érintett vízgyűjtőkre is kiterjesztve – környezeti vizsgálatokat, valamint társadalmi hatásvizsgálatot kell végezni a Balaton esetleges vízpótlási változataira. A Kormány határozata alapján a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) felkérte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BMGE) Viziközmű és Környezetmérnök Tanszékét, hogy végezzen elemző vizsgálatot. Az ÖKO Rt. megbízást kapott a balatoni vízpótlás lehetséges megoldásainak környezeti vizsgálatára, az MTA Szociológiai Kutatóintézete pedig társadalmi hatásvizsgálatot végzett a Balaton esetleges vízpótlási változataira.
A KvVM az ügyben a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását is kikérte. A BMGE vizsgálatait Somlyódy László akadémikus irányította. A sokoldalú vizsgálat eredményeit kilenc háttérjelentés és azok szintézis tanulmánya foglalja össze. . Munkájuk során feltételezték, hogy a vízpótláshoz a VITUKI eredményeinek megfelelően a Rábából vezethető át víz. A vizsgálat három módszertani pillérét az éghajlatváltozás sajátosságai, az elővigyázatosság elve és az Európai Unió 2000-ben jóváhagyott egységes vízpolitikája, a Víz Keretirányelv (VKI) jelentette, amely célként a vizek jó ökológiai állapotának elérését tűzte ki 2015-re. Elemezték a tó vízháztartását és vízszintváltozásait, az éghajlatváltozást, a Rába szabad vízkészletét, a Rába – Zala rendszer vízjárását, a vízminőséget, a Zala és a Balaton ionösszetételét, a Zala foszforterhelését, a Kis-Balaton viselkedését, a Keszthelyi-medence és a Balaton trofitását, ökológiai állapotát.
Vizsgálataik során figyelembe vették a különböző szabályozási lehetőségeket és – tanulmányuk címének megfelelően igyekeztek válaszolni a „tenni vagy nem tenni?” kérdésre. Ehhez sztochasztikus vízháztartási modell segítségével értékelték a vízszint változásait a jelenlegi éghajlati viszonyok és a feltételezett éghajlatváltozás esetében, felülvizsgálták a vízszint-szabályozási rendet és tanulmányozták, hogy a különböző jellegű és mértékű vízpótlások milyen mértékben befolyásolnák a szélsőséges vízszintek kialakulásának valószínűségét. A vizsgálatok eredményei arra vezettek, hogy a jelenlegitől eltérő vízszint-szabályozás akkor tekinthető indokoltnak, ha igazolható, hogy – a tó ökológiai állapota kedvezőtlen irányban változik, és/vagy – a Balaton általánosan elfogadott vízszinttartása nem tartható megfelelő biztonsággal a vízgyűjtőn végrehajtott emberi beavatkozások és az éghajlatváltozás vízkészletekre gyakorolt hatása miatt. A vízpótlás megvalósításának előfeltétele, hogy az ne befolyásolja kedvezőtlenül a Balaton vagy a vízpótlás hatásainak legközvetlenebbül kitett Keszthelyi-medence ökológiai viszonyait, a Balaton és a Rába összekapcsolt vízgyűjtőjére értelmezve is feleljen meg az EU Víz Keretirányelvnek, és rendelkezzen széleskörű társadalmi elfogadottsággal. A vizsgálatok igazolták, hogy az emberi beavatkozások szerepe a vízszint alakulása szempontjából elhanyagolható, a jelenlegi helyzet a szélsőséges, ritkán előforduló meteorológia és hidrológiai állapotnak tudható be. Széleskörű elemzésekkel igazolták, hogy a Balaton ökológiai állapota jelenleg nem igényel vízpótlást. A tó vízminősége kedvezően alakul: az elmúlt közel négy év szélsőségesen alacsony vízállása nem idézett elő jelentős változásokat a nyíltvízben, és ökológiai szempontból kedvező folyamatok indultak el a parti övben.
A vizsgálatok legfontosabb következtetései:
– Az alacsony vízállás kedvezőtlen ökológiai hatásai valószínűen csak akkor jelentkeznének, ha ez az állapot évtizedes léptékű lenne. Az éghajlatváltozás valószínűleg ugyancsak évtizedes léptékben érezteti hatását a vízállásra. Két ismeretlen hatású jelenséget kell tehát egy időben elővigyázatosan kezelni. Ez átgondolt észleléseket és az új megfigyelések folyamatos értékelését igényli.
– A vízpótlás forrásaként részletesen csak a Rábát vizsgálták. Itt szabad készletek csak korlátosan és szeszélyesen állnak rendelkezésre, ezért a Balaton tartós és biztonságos vízszint-emelését pusztán mennyiségi szempontból sem lehet megoldani belőle. Az átvezetés nem előzné meg az éghajlatváltozásból származó esetleges kedvezőtlen hatásokat, sőt még kockáztatná is az érintett vízterek (Rába – átvezető patakok – Zala – Kis-Balaton – Balaton) ökológiai állapotát. Ugyanez a megállapítás érvényes akkor is, ha bármely más idegen vízgyűjtőt veszünk számításba a vízpótláshoz.
– A lehetséges éghajlati és ökológiai hatások előrejelezhetőségének hiánya miatt alapvetően fontos a rendszer folyamatos megfigyelése. Fel kell készülni arra, hogy szükség esetén a kedvezőtlen változásokat kezelni lehessen. A vizsgálat eredményeként olyan intézkedési csomagra tettek javaslatot, amelyben az elővigyázatos és adaptív környezeti szabályozás alapja a rugalmasság, a sokszínű beavatkozási lehetőségek kimerítése, a kedvezőtlen irányú változások korai felismerése és az, hogy nyitva maradjon a megfigyelt változásoknak megfelelő korrekciók lehetősége:
– Javasolják új vízszint-szabályozási rend bevezetését és annak részeként a Sió vízlevezető kapacitásának növelését, a legnagyobb megengedett vízszint emelését.
– A rekreációs feltételek javítását helyi beavatkozásokkal (kotrással) javasolják.
– Olyan monitoring rendszer kiépítése szükséges, amely alkalmas a folyamatok tudatos nyomon követésére.
– Szükségállapot esetére a karsztvízből történő vízpótlás terveinek előkészítése jöhet szóba, annak tudatában, hogy annak hatása csak átmeneti és kis mértékű lehet. A balatoni vízpótlás lehetséges megoldásaira végzett környezeti vizsgálat eredményei szerint ha a vízpótlás érdekében valamilyen beavatkozásra sor kerül, akkor annak a következő céloknak és feltételeknek kell megfelelnie:
– A vízpótlás mennyisége ne haladja meg a természetes állapotokra jellemző átlagos hozzáfolyás mértékét abban a térségben, ahol a pótlás történik. Nem lehet cél a gyors és drasztikus beavatkozás.
– A vízpótlás ne változtassa meg a tó jellegzetes vízminőségét. A jellegzetes „Balaton víz” léte elsősorban az ionösszetételének, a speciális magnézium-kalcium aránynak köszönhető. Ez feltétel a pótlásra szánt víz szempontjából minőségi és mennyiségi korlátot egyaránt jelent.
– A beavatkozás ne befolyásolja kedvezőtlenül a Balaton ökológiai viszonyait. Ezt a feltételt ki kell terjeszteni az egész hatásterületre, azaz a vízpótlás vagy más a problémát kezelő beavatkozás sem a Balatonban, sem a vízkivétellel, vagy a vízszállítással érintett területen nem eredményezheti az ökológiai állapotok romlását.
– A vízpótlás még időlegesen se hozzon létre olyan helyzetet, amikor a vízkivétellel érintett készlet csökkenése miatt akár vízminőségi, akár ökológiai, akár használatkorlátozási problémákkal kell számolni.
– A nagy költségigényű változatok csak akkor elfogadhatók, ha a fentiek mellett a beavatkozás környezeti haszonnal is jár. Tehát a drága beavatkozások akkor lehetnek indokoltak, ha a vízgazdálkodási, vízminőségi és ökológiai célállapotok elérését is segítik. Ebből a szempontból döntő fontosságú, hogy a beavatkozás után kialakuló állapot megfeleljen az EU Vízügyi Keret Irányelvnek.
– Az előzőekben megadott körülmények figyelembe vételével a beavatkozás lehetőleg már a közeljövőben tegye rugalmasabbá a tó vízgazdálkodását. Olyan megoldást kell alkalmazni, amely a jövőben előforduló hasonló helyzetben is problémamentesen alkalmazható.
– A beavatkozás akkor tekinthető jónak, ha a megoldások a természetes állapotokhoz hasonló helyzetekre építenek. A természeti rendszerek egészséges működésének biztosítása irányába történő elmozdulástól lehet csak tartós kedvező eredményeket várni. A természetes folyamatokba belesimuló megoldások mindig jobbak, mint az ezzel ellentétesek.
– A megoldandó probléma fennmaradásának és következményeinek bizonytalansága, a beavatkozások tervezésére, engedélyezésére, megvalósítására rendelkezésre álló relatíve rövid idő, azt a törekvést erősíti, hogy nagy bizonytalanságokkal és kockázatokkal járó megoldást ne alkalmazzunk.
A Balatoni Tárcaközi Bizottság (BTB) a 2003. november 4-i ülésén vitatta meg a vizsgálatok eredményeit. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke egy eseti bizottsággal véleményeztette a vízpótlás szükségességét elemző tanulmányt. A bizottságban a vizsgált témát érintő valamennyi szakterület szakértője helyet kapott. Az akadémiai vélemény gondolatai:
– Egyetértenek azzal, hogy a Balaton térségében az elmúlt néhány évben bekövetkezett kedvezőtlen irányú változások nem haladták meg a – közel százötven évre visszatekintő – ismert természetes változások mértékét.
– Egyenlőre nincs szükség a Balaton vízháztartásába történő beavatkozásra.
– Szükséges azonban a vízutánpótlás egyéb lehetőségeinek további részletes vizsgálata, az ökológiai hatások feltárása, a kutatási és ellenőrzési rendszer kiépítése; az éghajlati, hidrológiai és ökológiai változások évente ismétlődő rendszeres értékelése.
– Ugyancsak szükséges az éghajlatváltozások okainak és a Balatont érintő regionális következményeinek intenzívebb kutatása. – Szükséges továbbá a turizmus feltételeinek javítása, a térség lakosságának biztos megélhetést nyújtó alternatívák kidolgozása. A 2003 októberében lezárt vizsgálat óta a Balaton vízháztartási helyzete nem javult és a további kilátások sem túl kedvezőek: a 2004 január végén készített prognózis szerint a június 1-jére várható vízállás a siófoki vízmércén akkor sem haladja meg a 61 cm-t, ha 2004 első féléve átlagos csapadékú lesz. A 2004. január végére kialakult helyzet szerint a tó vízszintje a 2004. évi üdülési szezonra tehát várhatóan nem éri el az alsó szabályozási vízszintet, sőt akár a 2003. évi állapotnál kedvezőtlenebb is lehet. Ez a hidrológiai év – az eddigi adatok alapján – a BMGE tanulmányában statisztikailag vizsgált elmúlt 80 évnél is kedvezőtlenebb helyzetet valószínűsít, ezért indokolt a legkisebb ökológiai kockázattal járó vízpótlási lehetőség keresése.
