70 civil szervezet nyílt levelet intézett Medgyessy Péter miniszterelnökhöz kifejezve afeletti aggodalmukat, hogy a költségvetési takarékossági intézkedések a civil szervezetek programjait támogató állami források jelentős csökkenéséhez vezethetnek.
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Alulírott civil szervezetek rendkívüli módon aggódunk amiatt, hogy a Kormány által bejelentett takarékossági intézkedések hátrányosan érintik a civil szervezetek által ellátott feladatok támogatási rendszereit.
Az elmúlt hetekben a sajtóból és kormányzati körökből egyaránt aggasztó hírek érkeztek. Egyes minisztériumok felfüggesztették a 2004-es pályázati folyamatokat, mivel a 2003. évi maradványok zárolása érintheti az idei pályázati keretek nagyságát. Tartunk attól, hogy az új költségvetési tervezési mód, a célelőirányzatok központosítása és a minisztériumok közötti pályázati alapú újraelosztás vesztesei a civil szervezetek lesznek.
Magyarországon több tízezer civil szervezet tevékenykedik, amelyek jelentős része részesül rendszeresen pályázati és normatív támogatásban közhasznú feladataik ellátására a különböző ágazati minisztériumoktól. Ezek a társadalmi szervezetek már sokszor bebizonyították, hogy közhasznú feladataikat nagyfokú szakmaisággal és költséghatékonysággal végzik, a társadalom széles rétegeinek bevonása mellett.
Amennyiben a Kormány úgy látja, hogy takarékossági intézkedésekre van szükség az olcsóbb állam jegyében, éppen hogy növelnie kellene az állami feladatok, és ezzel együtt a szükséges források átadását a civil szervezetek számára a megfelelő és átlátható jogi-szabályozási keretek között.
Az Ön által vezetett Kormány a Civil Stratégia elfogadásával tavaly már kifejezte elkötelezettségét a társadalmi párbeszéd és a civil szektor munkájának támogatása iránt. A Stratégia kimondja, hogy “a kormány érzékelhetően növeli a civil szervezetek részére biztosított források nagyságrendjét, és ennek érdekében gondoskodik a szükséges törvényjavaslatoknak az Országgyűléshez történő benyújtásáról.” Ezt az elkötelezettséget jelzi, hogy megalkották a Nemzeti Civil Alapot is, amely a civilek általános működéséhez és a szektort érintő általános fejlesztési programokhoz járul hozzá. Az NCA azonban nem nyújt támogatást a civil szervezetek ágazati közhasznú feladatainak ellátásához. A Kormányzat Civil Stratégiája kimondja: “a Nemzeti Civil Alapprogram létrehozása nem jár együtt más civil források csökkentésével.”
A fentiek szellemében arra kérjük Önt, hogy
– nyilvánosan is egyértelműen erősítse meg elkötelezettségét a civil szervezetek munkájának támogatása mellett;
– a 2003. évi maradvány összegek zárolása ne érintse hátrányosan a civil szervezetekkel megkötött szerződések végrehajtását, illetve az idei pályázati keretek összegét;
– a 2005. évi költségvetés összeállításánál ügyeljenek arra, hogy az ágazati minisztériumoknál lévő, civil szervezetek feladatainak támogatására szolgáló keretek egyike se csökkenjen; és
– vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy a további állami feladatok átvállalásával hogyan növelhető a civil szervezetek költségvetési támogatása és a pályázati rendszerek átláthatósága, valamennyi társadalmi csoport érdekében.
Üdvözlettel
Budapest, 2004. július 28.
A levelet aláíró szervezetek:
Bajai Művelődési és Szabadidő Egyesület
BÁZIS Gyermek és Ifjúsági Egyesület
Bácskai Civil Szervezetek Szövetsége
Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság
Beklen Alapítvány
Beretzk Péter Természetvédelmi Klub Egyesület
Bocs Alapítvány
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Környezeti Nevelők Egyesülete
Civil Szervezetek Fejér Megyei Szövetsége
Csalán Egyesület
Csillagjáró Iskolaalapítvány
Demokratikus Ifjúságért Alapítvány
Dráva Szövetség
Egyetemes Létezetés Természetvédelmi Egyesület
Esztergomi Környezetkultúra Egyesület
Európa Ház
Értelmi sérültek és Családjaik Jogvédő Egyesülete
Fauna Egyesület
Gaja Környezetvédő Egyesület
Göncöl Szövetség
Habeas Corpus Munkacsoport
Hajdúböszörményi Ifjúsági Természetvédő Kör
Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete
Herman Ottó Természetvédő Kör
Holocén Egyesület
Hosszutávú Egészségmegőrző Program *HEP* Egyesület
Hulladék Munkaszövetség
Ipoly Unio
Jászárokszállás Város CIVIL FÓRUM
Jászság /kistérségi/ CIVIL FÓRUM
Kerekerdő Alapítvány
Közös Sors Egyesület
Kő Kövön Művészeti Alapítvány
Lanius Természetvédelmi Egyesület
Majki Népfőiskolai Társaság
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Magyar Williams Szindróma Társaság
Magyarországi Montessori Egyesület
Magyar Természetvédők Szövetsége
Mentálhigiénés Műhely
MINők, Magyar Internetező Nők Egyesület Közhasznú Szervezet
Nagycsaládosok Országos Egyesülete
Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú Egyesület
ORKA Oroszlányi Búvárklub
Ökotárs Alapítvány
Ökorégió Alapítvány
Pécsi Zöld Kör
Mátrix Közhasznú Alapítvány
“NEBÁNTSVIRÁG” GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET
Nevelők Háza Egyesület
Nimfea Természetvédelmi Egyesület
Nők a Balatonért Közhasznú Egyesület
Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület
Reflex Környezetvédő Egyesület
Sas-Vár Sport Kultúr és Ifjúságnevelő Egyesület
Somogy Természeti Öröksége Közalapítvány
“Stella” Koncertkórus Közhasznú Egyesület
SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület
Tata-tóvárosi Vízisport Egylet
Tisza Klub
TOP Közhasznú Egyesület
Vendégváró Bács-Kiskun Egyesület
Védegylet
WWF Magyarország
Zöld Akció Egyesület
Zöld Érdek Alapítvány
Zöld Forrás Egyesület
Zöldövezet Közhasznú Egyesület
További információ:
Farkas István, Magyar Természetvédők Szövetsége, 20-4449779
Móra Veronika, Ökotárs Alapítvány, 20-480-4328