Többet tettünk az utóbbi években a tóért, mint kormányok általában szoktak? Vitathatatlan. Látszik az eredménye? Persze. Minden rendben volna a Balaton körül? Dehogy!
Örülök, hogy Zágoni Miklósnak (Sión innen, Zalán túl, október 4.) “nincs komoly vitája” a cikkemben foglaltakkal, bár hiányolja a klímaváltozási hivatkozásokat. Annak is örülök, hogy Márkus Ferenc sem talál vitatnivalót az írás tartalmában (Csak tiszta forrásból, október 5.) – bár hiányolja egy fontos ügy hangsúlyozását.
Ritka kegyelmi pillanat ez egy kormányzati tisztségviselő számára, és szokatlan is. Nem szedik ízekre minden mondatát, nem bélyegzik meg “üres propagandaként” a felsorolt eredményeket. Lehet, hogy tényleg magukért beszélnek?! A Sió-csatornában napok óta Balaton-víz folyik, de e héten már senki nem riogat “a Balaton elrablásával”. Lehet, hogy Zágoninak a klímakilengésre utaló hipotézisével igaza van. De lehet, hogy nincs. Elég sok tudományos anyag megfordult a kezemben, de egy sincs közöttük, ami perdöntő érvekkel bizonyítaná a hipotézist. A tudománynak adatai csak a múltról vannak. A Balaton vízszintjének 150 éves adatsora szerint a tó eddig rendre visszatért a szabályozási tartományba, mesterséges beavatkozások nélkül. Igaz, voltak többször is egymást követő évek, amikor a Balaton vize csak a vízmérce legalját nyaldosta, pl. 1884-től egy évtizedig a mainál (111 cm) egy méterrel (!) volt alacsonyabb, 1942-46 között rendre 40 cm körül volt a minimális vízszint. Az elmúlt évszázad vízháztartási mérlegének adatai szerint viszont 2000-ig minden (!) évben pozitív volt a készletváltozás. Csak 2000- 2003 között volt kevesebb a tóba befolyó vízmennyiség, mint amennyi távozott. Lehet, hogy a klímaváltozás miatt, lehet, hogy nem.
A sekély vizű tavakban hol több a víz, hol kevesebb – ahogy a természet akarja. A tó élő rendszerei is ehhez alkalmazkodtak – éppen az alacsony vízállás indította meg sok nádas regenerációját az elmúlt pár évben. A hasonló Fertőnél meg nagy rémületünkre az osztrákok törték a fejüket egy folyóeltereléses vízpótláson. Szerencsére ott sincs rá szükség. Beavatkozási lehetőségeink végesek, és több bajjal járhatnak, mint haszonnal. Nem tehetünk mást, mint hogy mi alkalmazkodunk a természet törvényeihez, és nem akarunk rajta erőszakot tenni. Miközben a tudósok a jövőről vitatkoznak, “az élet megy tovább”. Dönteni – tudományos alapokon, de gyakorlati szempontok szerint – most, ma, folyamatosan kötelező. A döntés ma így szól: tartalékoljunk olyan sok vizet a tóban, amennyi csak belefér. De a többletet ki kell engedni, hogy ne okozzon károkat. Fog ez hiányozni később? Talán, de a tó medrén kívül máshová tenni sajnos nem lehet – objektív okok miatt a Berekbe sem. Zágoni nem lelkesedik a “modern hulladékkezelési rendszerekért, a strand- és kikötőkotrásokért, a nemzeti parkért” stb. Magam mindezeket fontos, hasznos lépéseknek gondolom.
Márkus a környezetbarát földhasználat kiterjesztését szorgalmazza – a felszíni vizek tápanyagterhelésének csökkentése és az integrált vízgyűjtő-gazdálkodás érdekében. Van ebben elmaradásunk? Több évtizedes. Ezt le kell dolgozni. Egyetértek – és a kormány is. A fejlesztéseknél ma már az egész országban figyelembe kell venni az EU elvárásait rendszerbe foglaló ún. vízkeretirányelvet. A Kis-Balaton II. épp azt célozza, amit Márkus is szeretne: a vízgyűjtőn keletkezett tápanyagterhelés jelentős csökkentését. Lehetne hasonló (vissza)fejlesztés majd a Nagyberekben is – de jó tudni, hogy a területéből csak 5-6 százalékot művelnek szántóként, zöme gyep, vadföld, csatorna. Jó lenne még gyorsabban előrejutni. Vannak jó példák, sikeres programok. A legnagyobb siker vizeink szempontjából is az, hogy az agrár-környezetgazdálkodási támogatás idén sokszorosára növekszik. Közel 28 000 gazdálkodó számára 44 milliárd forintnyi forrást ítéltek máris oda, és napokon belül kezdődnek a kifizetések. Mi egyebet szolgálna ez, ha nem a természettel sokkal harmonikusabb együttélést.
Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter
