Húsz éve, 1986. április 26-án következett be a volt Szovjetunió területén, az ukrajnai Csernobilban a világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű-szerencsétlensége. A detonáció felszakította az épület tetejét és falait, s tíz napon keresztül égő tűz keletkezett a reaktorban. A katasztrófát egy félresikerült kísérlet okozta.
A Kijevtől 130 kilométerre létesített erőműben 1000 megawattos, ún. könnyűvizes, grafit hűtésű, RBMK típusú, külső szigetelő burkolat nélküli reaktorok működtek. Április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor a négyes blokk reaktora ellenőrizhetetlenné vált, s pár másodperc múlva két robbanás vetette szét. A detonáció felszakította az épület tetejét és falait, s tíz napon keresztül égő tűz keletkezett a reaktorban. Nagy mennyiségű radioaktív szennyeződés jutott a levegőbe, több százszor annyi, mint a második világháborúban Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák felrobbanása után. A Szovjetunióban a balesetről az első jelentéseket csak két nap múlva adták ki, a Pravda csak május 5-én számolt be először a tragédiáról.
Magyarországot két hullámban érte a szennyezés: az első hullám Csernobiltól észak-északnyugati irányba indulva Skandinávián, Lengyelországon és Csehszlovákián át érkezett az országba április 29-én, s zömmel az északi, északnyugati területeken mosódott ki. A második nagyobb, déli irányú felhő Románián és Jugoszlávián keresztül május 7-én ért hozzánk, ezt az adagot a másnapi esők mosták a talajba. A Magyarországot ért terhelést a volt Szovjetunión kívüli európai mezőnyben enyhe-közepes jelzővel minősítették, ami messze alatta maradt az Alpokban és Dél-Németországban mért értékeknek.
A katasztrófát egy félresikerült kísérlet okozta.
A reaktorblokk személyzete különleges biztonsági eljárást akart kikísérletezni egy szimulált vészhelyzetben: azt akarták kideríteni, hogy teljes áramkiesés esetén a lassuló turbinák maradványenergiája elegendő-e a veszély esetére tervezett póthűtőrendszer üzemeltetésére. A reaktor teljesítményét 20-30 százalékra nyomták le és minden érvényes előírás ellenére ebben az alacsony, instabil és alig ellenőrizhető teljesítménysávban üzemeltették. A kiszolgáló személyzet számos előírást figyelmen kívül hagyott, ráadásul elfelejtette bekapcsolni a vészhelyzetre tervezett póthűtőrendszert.
A balesetet követően az erőmű másik három blokkját lezárták, a Szovjetunióban több hasonló típusú reaktort leállítottak. Az első és a második blokkot 1986 decemberében újraindították, a negyedik fölé vasbeton-szarkofágot építettek. A felelősség megállapítására indult vizsgálat a baleset elsődleges okát emberi mulasztásban állapította meg, 1987-ben az erőmű vezetőit tíz év börtönre ítélték a biztonsági előírások megsértése, szolgálati beosztással való visszaélés, illetve bűnös hanyagság miatt. Mindazonáltal az atomerőmű tervezési hibáit, illetve hiányosságait már 1986. július 3-án államtitokká nyilvánították.
Az erőmű környékéről 36 órás késéssel kezdődtek meg a kitelepítések. 1986 és 1990 között 90 ezer, 1990 és 2000 között 72 ezer főt költöztettek át a sugárszennyezett területekről, sokan önként hagyták el lakóhelyüket. (Más adatok szerint a szerencsétlenség után 330 ezer embert telepítettek ki az ukrajnai erőmű térségéből, de ötmillióan maradtak fertőzött régiókban.) Az erőmű körül 30 kilométeres tiltott Zónát létesítettek a hatóságok. A sugárszennyezetté vált Csernobil és Pripjaty városok helyett a kitelepítettek, de elsősorban az erőmű dolgozói számára új települést emeltek az erőműtől 50 kilométerre északra, a Zónán kívül, Szlavutics néven.
Ma sem lehet pontosan tudni, hány áldozatot követelt a katasztrófa, hányan betegedtek meg, vagy haltak meg azóta a radioaktív szennyezés okozta betegségekben.
Az ENSZ nyolc szakosított szervezete, valamint Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország kormányai által 2003 februárjában létrehozott Csernobil Fórum 2005. szeptemberi jelentése szerint a katasztrófa nyomán fellépő betegségek áldozatainak száma 4 ezerre tehető, a robbanás okozta sugárzás pedig eddig 56 halálos áldozatot követelt. A Greenpeace független nemzetközi környezetvédő mozgalom ugyanakkor bírálta, s bagatellizálónak minősítette e megállapításokat: a 20. évforduló kapcsán idén áprilisban Moszkvában közzétett tanulmánya szerint közel százezer, rákmegbetegedés okozta halálesetet követel még a jövőben a csernobili katasztrófa sugárhatása, s a 2005-öt megelőző másfél évtizedben is mintegy kétszázezer megbetegedést okozott csak a három nagy szláv államban.
A Greenpeace arra hivatkozik, hogy a baleset következményeinek leküzdésében részt vett gyakorlatilag valamennyi vizsgált likvidáló (a mentésben 600 ezren működtek közre) immunhiányosságokat mutat, s a megfigyeltek 80-84 százaléka három vagy több krónikus betegségben szenved egyszerre. Ukrajnán, Fehéroroszországon és Oroszországon kívül a csernobili baleset további két tucat európai országot sújtott, és 45260 négyzetkilométernyi föld fertőződött cézium-137 izotóppal.
Az 1990-es évektől közepétől erős nemzetközi nyomás nehezedett Ukrajnára az erőmű végleges bezárása érdekében. Kijev 1995-ben megállapodott erről az Európai Unióval, s 2000. december 15-én végleg leállították az erőmű még működőképes utolsó blokkját. (A többit már korábban inaktív állapotba helyezték.)
A csernobili robbanás az atomenergetika történetének eddigi legsúlyosabb balesete volt, amely rádöbbentette az emberiséget, hogy az atomenergia még békés célú felhasználás esetén is beláthatatlan veszélyek forrása lehet, ha gondatlanul kezelik. Mint Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatója a Csernobil Fórum 2005. szeptemberi bécsi tanácskozásán megállapította, a csernobili örökség egyik pozitív következményének lehet tekinteni a globális nukleáris biztonsági rendszer kiépítését, s azt, hogy a nukleáris biztonság kiemelt hangsúlyt kapott a nemzetközi együttműködésben.
Fotókkal illusztrált magyar nyelvű weboldal a balesetről és következményeiről.
A BME Nukleáris Technikai Intézet honlapja
Kapcsolódó anyagok:
