Hirdetés

Svédországban lekapcsolták egy atomerőmű négy reaktorát, újabb probléma temelini atomerőműben.

Lekapcsoltak a svédországi Forsmark-1 atomerőmű négy reaktorát azután, hogy az üzemben július végén zavart okozott egy áramkimaradás. A svéd fővárostól, Stockholmtól északra fekvő erőműben a leállást kihasználva szakértők átvizsgálják a reaktorok biztonsági rendszerét.
Egyes politikusok és környezetvédő csoportok, akik szerint július 26-án katasztrófaközeli helyzet alakult ki az erőműben, követelték, hogy tegyék független vizsgálat tárgyává a svédországi nukleáris létesítményekben előírt biztonsági intézkedéseket.

Az Orvosok az atomháború elhárításáért nemzetközi szervezet szerint az említett időpontban rövidzárlat történt valahol az atomerőmű területén kívül, és azt a létesítmény áramhálózata is megsínylette. Ekkor működésbe kellett volna lépniük a pótgenerátoroknak, a négyből azonban kettő valamilyen okból nem indult be automatikusan. A szervezet szerint csak azért nem következett be katasztrófa, mert a reaktort leállító mechanizmus és a vészhűtőrendszer egy része megfelelően funkcionált.
A svédek 1980-ban népszavazáson kifejezésre juttatták, ellenzik az atomenergia használatát. A skandináv országban, ahol az elfogyasztott energia felét atomerőművek szolgáltatják, az akkoriban üzemelő 12 atomreaktor közül azóta kettőt végleg leállítottak.


Több ezer liter radioaktív víz szivárgott el a csehországi Temelin atomerőművéből, de a jelentések szerint a vizet sikerült tartályokba felfogni így környezeti károkat nem okozhatott. Az erőmű kettes számú egységének egyik vízkezelő berendezéséből került ki a máskülönben enyhén fertőzött víz – közölte az erőmű szóvivője csütörtökön.
A szivárgás szinte órákkal azt követően jelentkezett, hogy az erőművi blokkot kétnapos szünet után, amit turbinája olajszivárgása okán rendeltek el, visszakapcsolták az áramszolgáltató hálózatba. Az erőmű másik, egyes számú egysége nincs rákapcsolva a hálózatra június óta a szokásos éves üzemanyag-feltöltés miatt.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás