A magyar közvéleményben a környezetvédelem kétféle megközelítésben jelenik meg. Vannak egyfelől a zöldek, akik a médiában is megjelenő közbeszéd szerint folyton akadékoskodnak, pereskednek, minden építkezésbe és fejlesztésbe belekötnek. Van másrészt az ország környezeti állapota, mely ugyanazon közbeszéd szerint katasztrofális. Elönti a szemét az országot, a vizek szennyezettek, a városi levegő mérgező és a védett madarakat büntetlenül vadásszák a pénzes idegenek.
Hamis megközelítések
Sokévi környezetpolitikusi tapasztalat alapján állíthatom, hogy alapvetően mindkét megközelítés hamis, még ha van is mögötte igazságmorzsa. Ami a környezet állapotát illeti, tény, hogy az előző rendszer túlhajtott iparosítása és a rá következő, kapkodó privatizáció súlyos károkat okozott. Egyáltalán nem igaz azonban, hogy Magyarország katasztrofális képet mutatna Nyugat-Európához képest. A levegőszennyezés szintje Belgiumban, a szén-dioxid-kibocsátásé pedig Dániában magasabb, mint nálunk, a biodiverzitás (tehát az élővilág, az állat- és növényfajok sokfélesége) tekintetében pedig kifejezetten jól állunk.
A zöldszervezetek közmondásos “kötözködése” nagyobbrészt a torz médiaviszonyok következménye. Magyarország legtöbb településén működnek környezet- és természetvédő, város- vagy faluszépítő mozgalmak, zöldkezdeményezések. Ezek konkrét helyi célok érdekében szerveződnek: egy patak vagy játszótér megtisztításáért, egy elkerülő út kiharcolásáért, kastélyok vagy parkerdők felújításáért, a helyi környezet élhetőbbé tételéért. A nagy országos szervezetek többsége is szakmailag jól körülhatárolható tevékenységet végez. A levegő tisztaságáért, a korszerű hulladékkezelésért, a veszélyeztetett állat- és növényfajok megvédéséért, a környezeti szennyezések leállításáért harcol.
Nézettségi szempont
A magyar médiát azonban – tisztelet a kivételnek – csak akkor érdeklik a civil mozgalmak, ha látványosan “akcióznak”, harminc másodperces tudósításban összefoglalható módon tiltakoznak valami ellen. A megújuló energiák arányának átgondolt és tervszerű növelése túl bonyolult téma, a paksi atomerőmű azonnali bezárásának követelése viszont jól eladható minden televízióban. A négyes metró esetleges meghosszabbítása, a mélyállomások megritkítása és a nagyvasúti kapcsolat kiépítése összetett szakmai kérdés, míg az egész építkezés leállításának ötlete tíz másodpercben hálás hír a médiának.
A rendszerváltozás után tizenhét esztendővel a civil mozgalmak még mindig alapvetően ellenzéki és részben rendszerkritikus alapon szerveződnek. A mindenkori kormány és gyakran az egész politikai elit ellen tiltakoznak, s ezt várja tőlük a hasonló hagyományokon felnőtt média is. Sok zöldszervezet egy rossz kormányzati döntés mögött nem konkrét hibát, józan tárgyalásokkal megváltoztatható álláspontot, hanem sátáni gonoszságot lát és láttat, az erre oly fogékony újságírók segítségével. Ez látszólag működik, hiszen a hangoskodó tiltakozás bekerül a legnézettebb híradókba is, de ez végső soron mégis öncélú botránykeltés. Hiszen az állampolgár szemében gyorsan inflálódnak az ilyesfajta dörgő hangú szózatok, választások idején pedig egy-két ezreléknél több szavazat nem jut az efféle kampánnyal induló zöldpártok kezdeményezéseinek.
Érdemi lobbizás
Az egészséges környezet ügyét akkor képviselhetjük sikeresen, ha nem ellenséget, hanem partnert látunk egymásban. A látványos tiltakozás a nyugati demokráciákban is hozzátartozik a zöldszervezetek kelléktárához, de a lényeget mégis a felkészült és érdemi lobbizás jelenti. A zöldaktivisták partnerként kezelik az uniós és kormányzati szakembereket ugyanúgy, mint az üzleti élet képviselőit, s konkrét módosításokért érvelnek náluk. Tudják, hogy a környezetvédelem ügye csak értelmes kompromisszumokkal vihető előre. A magyar közéletben olykor ma is pusztító “minél rosszabb, annál jobb” elvével szemben azt vallják, hogy a kisebb rossz is elfogadhatóbb, mint a nagyobb rossz. A zöldek és a környezettudatos politikusok (tartozzanak bármelyik politikai irányzathoz) az elmúlt évtizedekben szép sikereket értek el Európában. S igen, itthon Magyarországon is. Mérgező vegyszerek tucatja tűnt el az életünkből, nincs ólom a benzinben, sétálóutcák hálózata teszi szabadabbá a városainkat, nem folyik tisztítatlan szennyvíz a Balatonba és sok más élővízbe, s ami még fontosabb, a társadalom egyre komolyabban veszi a környezetvédelmet. Európa sok tekintetben máris “zöld sziget” az egyoldalúan profitcentrikus nagyvilágban.
Néhány héttel ezelőtt a Fidesz zöldszervezete, az MSZP környezetvédő tagozata és a Levegő Munkacsoport együtt rendezett konferenciát a nehézgépjárművekre kivetendő útadóról. Sikeres eszmecserét arról, hogyan lehetne a kamionforgalmat megadóztatni és lehetőség szerint vasútra terelni, mentesítve ezzel a magyar településeket és egyben új fejlődési perspektívát kínálva a magyar vasútnak. A média sajnos agyonhallgatta ezt a kezdeményezést. Pedig a jövőnk azon múlik, hogy a zöld szervezetek, a kormányzó és az ellenzéki pártok, a gazdasági élet szereplői képesek-e összefogni a fenntartható fejlődésért. Egy olyan világért, amelyben úgy élhetünk egyre jobban és kényelmesebben, hogy közben nem rakunk újabb terheket a természeti környezetünkre.
