A környezetvédelmi szakhatóság közveszéllyel való riogatás miatt feljelentette Illés Zoltánt. Mit is művelt a Fidesz környezetpolitikusa, hogy ilyen keményen kellett ellene fellépni a hivatalnak? Garéi milliárdok és az elmaradt feljelentések.
Lássuk be, Illés megengedhetetlen cselekedetre ragadtatta magát. Elment a volt Csepel Művek területére, ahol a csodaszép szocreál környezetben különböző kevésbé és jobban elhanyagolt igazi és álvállalkozások működnek. Illés a tetthelyen műanyag zsákot húzott a cipőjére, védőmaszkot kötött a szája elé, és behatolt egy olyan ipartelepre, ahol rozsdás fémhordókban és kannákban, felismerhetetlen állagú valamit tároltak. A hordók nagy része fedetlen és lyukas volt, a szürkés-barnás-zöldes-feketés-kekiszínű valami csordogált a lyukakból, és a tárolóedények tetejéről, egyenesen a földre. Súlyosbító körülményként kell értékelni, hogy Illés tettét bűnszövetkezetben követte el: több Fidesz aktivista is követte őt, majd amikor a kerítésen belül voltak, mindnyájan előhúztak a köpenyük alól egy fekete fóliát, és letakarták vele a hordókat. Ezek a tények.
Az eseményre valahogy a sajtó is odakeveredett. Illés és tettestársai elmondták az újságíróknak, hogy a hordókban lévő gusztustalan massza az galvániszap, amely a szabad levegőn történő tárolás és a sérült hordók miatt a talajba, majd a talajvízbe csoroghat. Onnan akár a közelben lévő dunai ivóvíz kutakba, majd a Dunába juthat, ezzel veszélyezteti az élővilágot és az emberi egészséget. A környezetvédő elmondta, hogy a galvániszapok különféle nehézfémeket, cianidot tartalmazhatnak, amelyek akár genetikai károsodást, vagy daganatos betegségeket is okozhatnak. Illés ráadásul még valami szakértői jelentést is lobogtatott igaza állítására. E emiatt jelentette fel a hatóság a környezetvédő politikust. Vagyis az a közveszéllyel való riogatás, hogy felhívták a figyelmet egy meglévő veszélyhelyzetre, aminek akár súlyos következményei is lehetnek.
A környezetvédelmi szaktárca és az illetékes környezetvédelmi felügyelőség már legalább három éve tud a felhalmozott veszélyes hulladékról. Azóta magyarázatot sokat hallottunk, legtöbbször azt, hogy keresik a telep, illetve galvániszap tulajdonosát, (akinek a cége mellesleg csődbe ment, és az illető már hajléktalan). Borítékolni lehet, hogy az illetőn nem lehet behajtani akárhány bírósági ítéletet sem, tehát a hulladék marad az idők végezetéig, illetve addig, amíg az utolsó csepp is a Dunában nem landol.
De menjünk egy kicsit vissza az időben. Környezetvédelmi újságírói pályám során jó néhány olyan riportot készítettem, ahol elhagyott galvániszap, vagy más, nehézfémtartalmú anyag, vagy más veszélyes hulladék okozott veszélyhelyzetet. Vegyünk néhány ügyet górcső alá!
Talán tizenkét-tizenhárom éve lehetett, amikor Kovács Árpád későbbi környezetvédelmi helyettes államtitkár, aki akkor a székesfehérvári környezetvédelmi felügyelőség igazgatója volt, elvitt egy Inota közeli felhagyott katonai telepre, ahol különféle veszélyes anyagokat halmoztak fel, így lejárt használati idejű gyógyszereket, gázmaszkokat, egy cirill betűs rozsdás vashordót, amiben harci gáz volt, és egy felhagyott bányajáratban nagy mennyiségű galvániszapot. A szakember leginkább attól tartott, hogy a harci gáz kiszabadul, de arra is rámutatott, hogy a fedetlen karsztos felszínen összevissza dobált hulladékból illetve a galvániszapból a mérgező anyagok lejuthatnak a karsztvízbe. Kovács Árpádot nem jelentették fel.
Évekkel ezelőtt Almásfüzítőn jártam, ahol egy terv keretében a szintén veszélyes hulladék vörösiszap tároló kazettákba akartak galvániszapot lerakni. Riportomban akkor egy környezetvédelmi szakmérnök figyelmeztetett a veszélyekre, arra, hogy a kazettákból kioldódhat a nehézfém és más anyag, ami a közeli Dunába kerülhet. A mérnököt nem jelentette fel a hivatal.
Nagytétényben a Metallochemia üzem a múlt század elejétől szennyezte a környezetet nehézfémekkel, főleg ólommal. A 90-es évek elején bezárt üzem udvarán 600 ezer tonna fémtartalmú salakot halmoztak fel, amelyet még le sem takartak, a szél szállította a mérgező port. Éveken keresztül helyi környezetvédők, különféle szakértők és orvosok figyelmeztettek az egészségügyi veszélyekre, az ólom okozta mentális problémákra és daganatos betegségekre. Őket sem jelentette fel a szakhatóság.
Aztán itt van Magyarország talán legismertebb környezetszennyezése a garéi eset, ahol nem galvániszapot, hanem többfajta klórtartalmú, igen veszélyes anyagot tároltak, szintén rozsdás hordókban. Az évekig húzódó ügyben számtalan szakértő, környezetvédő, zöld párti politikus, sőt a szaktárca munkatársai is beszéltek a fenyegető veszélyhelyről. Sem a szakértőket, sem pl. a zöld politikus Droppa Györgyöt nem jelentette fel a hivatal közveszéllyel való riogatással.
Elemezve ezt a néhány példát, két eset lehetséges. Az egyik az, hogy a korábbi esetekben a környezetvédelmi felügyelőségek bűnös hivatali mulasztást követtek el azzal, hogy nem jelentették fel a veszélyre hivatkozókat, vagy az, hogy most lőttek mellé, de nagyon. Ugyanis a környezetvédőknek, a környezetpolitikusoknak az a dolga, hogy figyelmeztessenek minden, az emberi egészséget és a természeti elemeket vagy az élőközösségeket fenyegető veszélyekre, és ahol lehet, tegyenek javaslatot a megoldásra. A szaktárcának és a hatóságoknak pedig – többek között – az a dolga, hogy felszámoltassa, vagy ha szükséges, elhárítsa a veszélyhelyzetet.
Ebben a csepeli ügyben van még egy érdekes vonulat. Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter egy nyilatkozatban elmondta, hogy nem lehet közpénzből – tehát az adófizetők pénzéből – kártalanítani a telepet. Tette ezt éppen akkor, amikor Nyárlőrincen elindult a kárelhárítás (ott egy vállalkozó egy tanyán egy gödörbe öntött be különféle veszélyes anyagokat, oldószereket. A minisztérium közleménye szerint, idézem: „Amennyiben a kötelezettek határidőre nem tesznek eleget a felhívásnak, akkor a környezetvédelmi hatóság a költségek megelőlegezésével rendeli el a kármentesítés végrehajtását.”, vagyis ott lehet, Csepelen nem lehet utólag behajtani a pénzt. Ez az egyenlő elbánás teljes mellőzése.
Egyébként, ami a közpénzek pazarlását illeti, arra bárki jó néhány példát tudna sorolni. Az is a közpénz pazarlása, ha kiépítenek egy jól működő nemzeti parkot az Őrségben, majd négy évvel később, nem tisztázott indokok alapján bezárják az igazgatóságot, visszaminősítik a parkot.
De vegyünk egy példát a környezetvédelem területéről is. A már említett garéi hulladékügy megoldása során – egyébként ott is hatalmas állami pénzekkel segítették a szennyezőt a megoldásban – a szaktárca kiírt egy pályázatot a felszámolásra, amelyet egy konzorcium keretében az AGM Beton nyert meg. Ők azt vállalták, hogy óriási betontartályokba csomagolják a veszélyes anyagot, amik ott maradtak volna a telepen. Ezt a szerződést a Baja Ferenc és Szilvásy György vezette minisztérium idején kötötte a szennyező cég és az AGM. Később Pepó Pál, akkori környezetvédelmi miniszter kevés jó döntésének egyike az volt, hogy a szerződést felbontotta, majd új pályázatot írt ki, amelynek keretével a mérgező anyagokat veszélyeshulladék-égetőbe szállították, és véglegesen megsemmisítették. Az AGM Beton beperelte a minisztériumot, nemcsak a felbontott szerződés, hanem az elmaradt haszon miatt is. Évekkel később a szaktárca vagy a Miniszterelnöki Hivatal – ez nem derült ki pontosan – peren kívül megegyezett a felperes céggel. Ez 2006 tavaszán történt és akkor érdeklődésemre Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter azt válaszolta, hogy az ügyet a Szilvásy György vezette MEH magához vonta, majd a hatalmas összeget a pénzügyi tárca fizette ki. Ez az összeg – ha jól emlékszem – hét milliárd Ft körüli volt. A korábbi szerződés összértéke nem érte volna el a két milliárd forintot sem, de el sem végezték a munkát, és a cég így jutott hozzá a kártérítéshez, és az általuk becsült „elmaradt haszonhoz”. A minisztérium és a MEH még esélyt sem adott arra, hogy a bíróság elutasítsa a keresetet, vagy mérsékelje az összeget. Ez nem a közpénzek pocsékolása?
Kapcsolódó anyagok:
A zöldek kiállnak Illés mellett
Letakarta a Fidesz a csepeli galvániszapot
