Az idegen állatfajok betelepítéséről néhány évtized távlatából rendszerint kiderül, hogy több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt – summázza az ember általi betelepítésekről szerzett eddigi tapasztalatokat Csorba Gábor, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa.
Ezt példázza, hogy az ausztrál krokodilok egyik legádázabb ellensége pillanatnyilag egy közép-amerikai származású varangyfaj. Egy sydneyi kutatócsoport – Mike Letnic biológus vezetésével – nemrégiben megemésztetlen agavarangyokat talált néhány, az észak-ausztráliai Victoria folyó mentén elhullott krokodil gyomrában. Az olykor a 4 kilogrammos súlyt is meghaladó óriásbékákat Hawaiiról importálta az ausztrál kormány még 1935-ben, remélve, hogy a varangyok kiirtják a cukornádültetvényeket károsító bogarakat. Az ember térdmagasságáig felugró agavarangyok ezt csak részben teljesítették: a cukornád magasabban lévő részeit már nem rovartalanították, helyette beérték a föld közelében élő, náluk kisebb élőlényekkel, őshonos békafajokkal, gyíkokkal, kisebb rágcsálókkal. A bőrén keresztül rendkívül erős mérget kiválasztó, gyorsan szaporodó agavarangy azóta megállíthatatlanul tizedeli a minden útjába kerülő prédát felfaló krokodilokat.
Ausztráliában egyébként nem ez az első, idegen állatfajok meghonosítását követő kudarc. A gyarmatosítók – az európai házi- és haszonállataikon kívül – már a 18-19. század folyamán betelepítették a hölgyek “könnyű és illendő vadászati mulatságát” szolgáló üregi nyulat – derül ki Alfred Eduard Brehm német zoológus Az állatok világa című kötetéből. A bokrokat csonkig rágó szapora jószágok megfékezésére azonban a vadászok képtelenek voltak, így kézenfekvőnek tűnt meghonosítani a szóban forgó nyúlfaj európai ellenségét, a vörös rókát. Az eredeti lakóhelyükön választékos étrenden élő állatok – különösen a gerincesek – esetében azonban teljesen kiszámíthatatlan, hogy az új környezetben mire fanyalodnak. Az Ausztráliában természetes ellenség nélküli róka például a nyúl helyett a jóval lassabb erszényesegerekre és -hangyászokra kapott rá. Ráadásul ezzel hozzájárult a hasonló étrenden élő őshonos ragadozók, például a tasmán ördög megtizedelődéséhez.
Hasonlóan forgatták fel az ökológiai viszonyokat Magyarországon az 1970-es években a Balatonba algapusztítási célból betelepített kínai busák és az 1980-as években a Tisza vízgyűjtő területén tenyészteni kezdett olaszországi fekete törpeharcsák. Eredményt az eddigi tapasztalatok alapján inkább azokkal a vendégállatokkal lehet elérni, amelyek az eredeti lakóhelyükön is válogatósabbak, speciálisabb étrenden élnek. Ausztráliában például a 20. század közepére komoly gondot okozott, hogy az őshonos erszényesek ürülékéhez szokott ganajtúró bogarak nem tudták lebontani a betelepített szarvasmarhák trágyáját. A megoldást a magyar Bornemissza György rovarász vezette kutatócsoport szállította, Afrikából és Eurázsiából importált, kifejezetten tehénlepény-kedvelő (mást nem fogyasztó, így az őshonos élőlényközösségekre veszélytelen) ganajtúrófajok formájában – hoz példát egy sikeresnek tűnő, ember irányította faunaváltoztatásra Merkl Ottó, a Magyar Természettudományi Múzeum főmúzeológusa. Az Egyesült Államok tölgyerdőire még 1869-ben egy amatőr lepkegyűjtő által véletlenül rászabadított eurázsiai gyapjaslepkét pedig a lepkék eredeti élőhelyein – így Magyarországon is – őshonos és meglehetősen finnyás aranyos bábrabló bogárral próbálják megfékezni.
