Barion Pixel

A visszaszerzett táj – alkossunk jövőképet a magyar tájhasználatról

2025 május 2-án a VálaszOnline felületén Lányi András “tollából” megjelent az “Ellopott ország” című esszé. Az esszé célja a társadalmi vita generálása és mivel jómagam a környezetvédelemmel foglalkozó 5. fejezet megírásában részt vettem, úgy gondoltam a fejezet egyes részeit megpróbálom részletesebben kifejteni. Számomra, mint tájépítész mérnök, talán a legfontosabb elem a tájhasználathoz kapcsolódó kérdéskör. Hivatalosan…

A NER polip lenyúlta a Balatont

„A Balatonról nem a hivatalos szervezeteknél születnek a döntések, hanem egy bizonyos, a kormányfő lányával, Orbán Ráhellel jó viszonyt ápoló vállalkozói kör berkein belül”  Noha a tó térsége adja a turizmus gerincét, a régió településeinek, összefogásainak alig hallható a szava: rendre elnyomja őket a kabinet és egy sokak szerint létező befolyásos NER-kör akarata.

Mini-Dubaj – maxi elmebaj

A Nemzetgazdasági Minisztérium ma közleményben tudatta, hogy a 2025. január 16-án aláírásra került a magyar állam és az arab befektetők, az Eagle Hills közötti szerződés: Rákosrendező területéből mintegy 85 hektárnyi területet értékesített az állam, nettó 50,9 milliárd forintos vételáron, mindezt közbeszerzés vagy versenyeztetés nélkül. A beruházás „természetesen” kiemelt jelentőségű állami beruházás lesz, értsd: az arabok…

Újabb NER merénylet a Velencei-tó ellen

A szokásos erőből és baráti/biznisz alapon építené meg a kormány közreműködésével a beruházó Sukorón az Efott új, „grandiózus” központját. Eddig is sok ellenvetés volt magával a rendezvények kapcsolatban, most egész évre adna engedélyt a nemzetgazdasági érdekekre hivatkozva a kormány és az építési hatóság.

Volt egyszer egy Balaton

Talán még korai, de kezd összeállni a fejekben a mérleg, hogy mit hagy maga után a rezsim, ha egyszer lelép(tetik) a színről. Hirtelenjében egyetlen olyan terület sem jutott az eszünkbe, amelyet, mint a 15 évük társadalmi-gazdasági-kulturális lenyomatát, büszkén kitehetnének a kirakatba, de amit a Balatonnal műveltek, az még ebből a gyászos mezőnyből is lefelé lóg…

Park helyett beépítés. Lázárék újabb antizöld terve a Nyugati pályaudvarnál

Magánkézbe vándoroltatná a kormány a Nyugati pályaudvar környéki vasúti területeket, amivel kivonulna az állam a területek fenntartásából és fejlesztésből is. Erről szól az az ingatlanhasznosítási pályázat, amit a napokban írtak ki, és amely ellehetetlenítené a Podmaniczky park létrehozását, írta a 24.hu-nak eljutatott közleményében Terézváros önkormányzata, amely elmondása szerint évek óta küzd a park megvalósításáért.

Zöld hét 2024/15 Egyre messzebb Párizstól. Irreális álom a magyar olimpia

Beton és Balaton – ezer sebből vérző Balatoni Vízparti Terv. Luxuslakóparkok és a felmelegedő tó. Mennyire fürdővíz a Duna? Milyen áron fenntartható egy olimpia? Mit tanulhatna Párizstól Budapest? Irreális álom a magyar olimpia. Óriási bajban Orbán túltolt akkuipara.Kiszáradó alföldi folyóink – sivatagosodó Debrecen. Győrffy Balázs, egy agresszív politikai gengszter távozik a közéletből. Az LMP a…

Ellentmondásos és pontatlan a Balaton Vízpari-terv egyeztetési anyaga

A Balatonhoz a hazai lakosság nagyobb része érzelmi szállal kötődik, sokak szeretnének akárcsak néhány napot is eltölteni a tónál. Vízpartjának területhasználata ezért is kiemelt közérdek. Így a Balaton vízparti területeinek területfelhasználási követelményeiről szóló kormányrendelet tervezet (BATÉK-tervezet) véleményeztetésére nem az augusztus lenne a legoptimálisabb időpont, de az már évek óta szándékosnak tűnik, hogy a társadalmi konzultációkat…

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.