Így hazudott Fazekas miniszter

2016. június 4.

Hírek

Mi történt a “kimondottan a biogazdálkodás folytatása és annak oktatása céljából” odaadott földekkel? A biogazdálkodásnak itt már annyi: gyomirtó orrba-szájba – 2 leleplező felvétel Kishantos tönkretételéről. Ács Sándorné drámai képei és szomorú közleménye.

Bevegyszerezett földek, félmilliárdos kár Kishantoson

2016. március 1.

Hírek

Tovább hányódik a földjeitől „megszabadított” Kishantosi Vidékfejlesztési Központ az igazságszolgáltatás útvesztőjében. Ma két olyan pert is tárgyalt a Pesti Központi Kerületi Bíróság, amelyek a Kishantosi Vidékfejlesztési Központtal kapcsolatosak. A biogazdaság vezetője szerint nemcsak őket, hanem az államot is komoly kár érte azzal, hogy vegyszerekkel szórták be egykori földjeiket, amelyeket az állam aztán áruba bocsátott.

TERVEZZÜNK BIOKERTET!

2016. február 13. - 2016. február 18.

Helyszín: Kishantos

Programok

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és a Mezőföld Népfőiskola tisztelettel és szeretettel meghívja Önt TERVEZZÜNK BIOKERTET! címmel megrendezésre kerülő, tanácsadással egybekötött programjaira Helyszín: Kishantos Időpontok: 2016. február 13.-án (szombaton) 10.00 2016. február 18.-án (csütörtökön) 10.00 10.00 – 10.30 Regisztráció 10.30 – 12.00 Biokertek a magyar tájban – Lechner Judit – kertészmérnök A kert élő közössége, madarak,… Tovább »

Kishantosi méregtelenítés

2015. május 14.

Hírek

A giliszta végtelenül boldog életet él vegyszermentes talajban, a növényvédő szerek ellenben ősellenségei. Ha valahonnan elmenekül, nehezen tér vissza. A korábbinál nagyságrenddel kevesebb végez talajmunkát azon a Fejér megyei 452 hektáron is, amelyet egykor a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ művelt. A mintagazdaság akkor lehetetlenült el, amikor az alapítása, 1991 óta általa bérelt, a rendkívül szigorú Bio… Tovább »

Az ökomezőgazdaság jobban teljesíthet

2015. január 13.

Hírek

A világ legrégibb és legelismertebb tudományos társasága, a Royal Society jelentetett meg egy tanulmányt, mely a az ökológiai gazdálkodásból és a konvencionális mezőgazdaságból származó termés hozamok közötti, az eddiginél sokkal csekélyebb különbségről szól.

Biogazdálkodás: ennyi volt?

2014. november 23.

Hírek

Úgy látszik a kormány végleg szakított a mezőgazdaság ökoszociális „Ángyáni” programjával és a 2014/2015 gazdasági évre nem hirdeti meg az agrár-környezetgazdálkodási program (AKG) folytatását. Arról, hogy pontosan mikor és milyen feltételekkel lesz új program az érintettekkel nem folytatott konzultációt.

Újabb kishantosi kormányzati hazugság

2014. november 17.

Hírek

Újabb botrányos kormányzati hazugság lepleződött le Kishantos ügyében. Több, mint egy év után lehullott a lepel a rejtélyes sorsú Kishantosi földek ügyéről.

Szabálytalanul permetezik szét a biogazdaságot

2014. október 8.

Hírek

Már korábban beszámoltunk arról, hogy a kishantosi biogazdaság korábbi földjeinek új bérlői vegyszerekkel kiirtják 22 év ökológiai munkáját. Korábban Nagy István közigazgatási államtitkár nem látott a szemével. Friss permetezési videó.

Az államtitkár nem lát a szemével

2014. szeptember 25.

Hírek

Ikotity István LMP-s országgyűlési képviselő a saját szemével látta a permetezés okozta károkat Kishantoson, de Nagy István államtitkár szerint nem volt permetezés, mert nem volt. Minden csepp vegyszer, ami Kishantos földjeire hullott, örök jelképe marad a pusztításnak, a haszonlesésnek, az esztelenségnek és az embertelenségnek.