Hírek
Egy év alatt több mint 43 ezer fővel haltak meg többen, mint ahány gyerek született. Kijöttek a KSH legfrissebb adatai a születés- és halálozási számokról. Fogyunk. Nagy sikerként tálalja a kormány, hogy mélypont közelében jár a csok-igénylések száma.
Hírek
Komoly reformra szorulnak a világ nyugdíjrendszerei. Az emberiség öregszik, ezért egyre nehezebb fenntartani a jelenlegi állapotot. A közgazdászok közül sokan úgy vélik, hogy tömegek számára csak álom marad, hogy 65 évesen nyugdíjba vonulhatnak.
Hírek
Miközben arról szólnak a hírek, hogy lassan Kína lesz a világ vezető hatalma, s Peking előbb-utóbb erőszakkal próbálhatja meg ellenőrzése alá vonni Tajvant, arról kevesebbszer esik szó, hogy részben az 1980-2015 között érvényben lévő egy család – egy gyermek politika miatt az ország súlyos demográfia válság elé néz.
Hírek
2064-től várhatóan csökkenni kezd a Föld lakossága, pár évtizeddel később már csak pár országban marad a cserélődési szint felett a születések száma – derül ki egy kutatásból. Az ENSZ szerint nem kellene ennyire sötéten látni a valóságot.
Hírek
A szigetország rohamosan öregszik, a lakosság közel harmada 65 feletti, 10 százalék 80-nál is idősebb. Gyerek egyre kevesebb születik, jobban megéri csak felnőtt pelenkákat gyártani.
Hírek
Megkongatták a vészharangot Japánban, ahol tavaly 758 631 gyerek született. A 125 milliós országban a születések száma a nyolcadik egymást követő évben csökkent, a 2022-eshez képest egyenesen 5,1 százalékkal. Az újszülöttek száma pedig a legkevesebb azóta, hogy 1899-ben elkészítették az első országos statisztikát.
Hírek
Mit mutat a termékenységi térkép, ha a Földet 235, egyenként nagyjából 33 millió lakosú zónára osztjuk? Bár a Föld lakossága hamarosan eléri a 8,1 milliárdot, az ezredforduló óta világszerte jelentősen csökkent a termékenység – tárták fel a francia Nemzeti Demográfiai Kutatóintézet munkatársai egy új módszer segítségével.
Hírek
A KSH adati szerint 85 200 gyerek született 2023-ban. Majdnem nyolcezerrel zuhant a születésszám két év alatt, és lakosságarányosan is minden idők második leggyengébb adata a 2023-as – írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) most kiadott éves összesítése alapján a hvg.hu.
Hírek
Kína népessége rekordalacsony születésszámmal és az 1974 óta legmagasabb halálozási rátával 2023-ban már a második évben csökkenő tendenciát mutat, aminek demográfusok szerint többféle oka lehet. Az újszülöttek száma 5,7 %-kal 9,02 millióra csökkent; ezer főre vetítve 6,39 születés volt, ami a 2022-es 6,77 után rekordalacsony születési ráta.
Hírek
A ma még a világ legnépesebb, és legdinamikusabb gazdasági fejlődést produkáló országa Kína, mely többek között vízhiánnyal és demográfiai kihívással néz szembe.