Hírek
Sokan tartanak attól, hogy a kínai áruk új, főként szárazföldi szállítási útvonalának szánt selyemútprojekt valójában a pekingi vezetés trükkös eszköze az ország világpolitikai befolyásának erősítésére. Ennél rosszabb a helyzet. Orbán a kínaiaknak is kiárusítja Magyarországot?
Hírek
Az orosz hitel 80 %-át törlesztette már Magyarország – mondta Süli János, paksi fejlesztéséért felelős miniszter. Majdnem félmilliárdot pedig azért fizetünk Moszkvának, hogy egyáltalán hitelt kapjunk tőlük.
Hírek
Plakáttal szúrt oda az Orbán-kormánynak Jávor Benedek. Az Orbán-kormány paradox módon azzal az érveléssel támasztja alá a paksi bővítés szükségességét, hogy az a „nemzeti szuverenitás újabb építőkockájaként” növeli Magyarország energiafüggetlenségét. Ez hazugság, az orosz propaganda része.
Hírek
Az idei 30 milliárd forint után 2018-ban 56 milliárdot kérnek az oroszoktól Paks II-re.
Hírek
Nem fontos a megtérülés a miniszterelnöknek a 750 milliárd forintnyi kínai hitelből épülő Belgrád–Budapest-vasútvonalnál, pedig annak költségét és a kölcsön kamatait is a magyar államkassza állja majd. A Hír TV által megkérdezett szakemberek szerint egyértelműen presztízsberuházásról van szó, amelyik legfeljebb az építés idején növeli a GDP-t, később csak veszteséget termel.
Hírek
Süli János, a paksi bővítésért felelős, nemrég kinevezett tárca nélküli miniszter első alkalommal tartott sajtótájékoztatót ma délután. A kérdések egy részére Aszódi Attila válaszolt, aki eddig kormánybiztosként irányította az ügyet, hamarosan pedig Süli államtitkáraként folytatja a munkát. Hónapokon belül elkezdjük lehívni az orosz hitelt
Hírek
Eddig már majdnem 1 millió euróba került az államnak a paksi hitel. Azaz eddig ennyit perkáltunk adóforintjainkból az évszázad legrosszabb üzletére.
Hírek
Valójában nyoma sincs a kormányzat által emlegetett nukleáris reneszánsznak. A haszon a beruházóké, a veszteséget rajtunk kívül a gyerekeink és az unokáink fizetik majd. Ennyit az évszázad üzletéről, az olcsó áramról és a további rezsicsökkentésről. Lehet népszavazás a paksi bővítésről?
Hírek
Greenpeace-aktivisták 110 bólogató kutyát helyeztek el a budapesti Kossuth téren, a Parlament előtt. Ennyi országgyűlési képviselő szavazta meg a Paks 2 beruházás hitelszerződését, melynek törlesztésére 21 éven át közel évi 300 milliárd Ft-ot, azaz nagyjából 6000 milliárd Ft-ot kell összedobniuk a magyar adófizetőknek. Minden magyarnak hétszázezer forintjába kerül a bővítés. Orbán Viktor, Lázár János, Semjén… Tovább »
Hírek
A múlt héten az oroszok nyilvánosságra hozták annak a 10 milliárd eurós hitelnek a feltételeit, amit az Orbán-kormány a Paksi Atomerőmű bővítésére szándékozik felvenni. Noha a feltételek meglehetősen kemények, hasonló futamidejű beruházási hitelekkel összevetve nem szokatlanok, nem túlzottak. Nem elsősorban a hitel feltételeivel van baj, hanem azzal, hogy a magyar állam további eladósítása teljesen felesleges,… Tovább »