Szép új erdeink

2023. január 31.

Hírek

A dél-európai fák bizonyára jobban tűrik a meleget, mint a hazaiak, de bőven lenne feladat, mielőtt idehozzuk őket. Kevesebb tarvágás jobban használna az erdőknek, mint a kamionnal ideszállított balkáni tölgymakk. Aki pedig az idős, védett erdőkre láncfűrészt emel, kétszer is meggondolhatná… Néhány szempont, amit Áder János volt köztársasági elnök figyelmébe is ajánlanánk.

Íme a fagyilkos jövevények

2017. december 10.

Hírek

Hazánkban az utóbbi 20 évben több idegenhonos rovarfaj jelent meg, mint az azt megelőző 110 évben. A jövevények leginkább tetvek, poloskák és kabócák. A rovarok rohamos, globális terjeszkedése elsősorban a folyamatosan bővülő világkereskedelemre vezethető vissza. De emellett az éghajlatváltozásnak is szerepe van az inváziós hatlábúak elterjedésében.

2014-ben felgyorsulva romlott a hazai erdők állapota

2015. március 15.

Hírek

Az Erdészeti Tudományos Intézet közzétette “ERDEINK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA 2014-ben” című jelentését, amely a 16×16 km-es EVH hálózat alapján készült el. Az anyagból kiderül, hogy a magyar erdők egészségi állapota 2012 óta folyamatosan romlik, amely romlás üteme 2014-ben jelentősen felgyorsulni látszik.

Gyapjaslepke invázió várható

2013. május 12.

Hírek

Idén újra találkozhatunk a gyapjaslepke hernyókkal hazánk erdeiben. A rovar tömegszaporodására általában 8-10 évenként kell számítani, ilyenkor hernyóik rendkívül nagy tömegben jelennek meg, lecsupaszítják a fákat, bokrokat.

Jön az újabb gyapjaslepke invázió?

2013. március 20.

Hírek

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatósága és az Erdészeti Tudományos Intézet által működtetett Országos Erdőkár Nyilvántartó Rendszer a 2012. évben fokozódó gyapjaslepke károsítást, illetve károsítás veszélyt regisztrált.

Bezárták a Kámoni Arborétumot

2013. március 17.

Hírek

Az elmúlt napokban tomboló viharos szél jelentős kárt okozott a szombathelyi Kámoni Arborétumban, több tucatnyi fát kidöntött vagy eltört, ezért március 19-ig átmenetileg szünetel a látogatás.