Hírek
Ezer liternyi Balaton-vízben 21 mikroműanyag található, a Kis-Balatonban 7-8 körül van ez a szám. Európai viszonylatban ez nem kirívóan magas, de pl. a nagy szemétszedésen nemrég átesett Bodrogban több mint 200 műanyagszemcsét számoltak össze a szakemberek. A Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének kutatói pedig a vízibolhákat vizsgálva jutottak érdekes megállapításra.
Hírek
2000 óta folyamatosan melegszik a Balaton, derül ki a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet legfrissebb felméréséből. A tó átlaghőmérséklete legjobban a keszthelyi részen emelkedett, csaknem 2°C-kal.
Hírek
Magas arányú rágcsálóirtószer-koncentrációt találtak hazai kutatók elpusztult görények májmintáiban. Bár a véralvadásgátló mérgek felhalmozódása a Magyarországon talált görényekben ugyan kisebb mértékű, mint más európai országokban, viszont nálunk több állatban találtak méregmaradványokat. A szakértők az irtószerek körültekintőbb és felelős használatára, illetve az ellenőrzések fontosságára hívják fel a figyelmet.
Programok
Július 5-én, pénteken, 9:00 és 16:00 óra között az intézeti Nyílt napon ingyenesen látogatható a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézete (BLKI) Tihanyban. A rendezvény célja, hogy az érdeklődők hiteles információt szerezhessenek a Balaton élővilágáról, a Balatont érintő folyamatokról és az intézetben folyó kutatásokról.
Hírek
A bécsi székhelyű Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság (ICPDR) által koordinált, számos ország részvételével zajló Nemzetközi Duna-expedíció (Joint Danube Survey – JDS) során a Duna és főbb befolyóinak állapotát rendszeresen felmérik.