Hírek
Körülbelül hárommillió percet, vagyis öt év nyolc hónapot késtek a MÁV vonatai 2023-ban, ami a jelenlegi módszertan szerinti számítás 2017-es bevezetése óta a legrosszabb eredmény – írja a Telex.
Hírek
Körülbelül hárommillió percet, vagyis öt év nyolc hónapot késtek a MÁV vonatai 2023-ban, ami a jelenlegi módszertan szerinti számítás 2017-es bevezetése óta a legrosszabb eredmény – írja a Telex.
Hírek
Az osztrák vasút, az ÖBB többszöri figyelmeztetés után egyoldalúan bejelentette, hogy október 2-től levágja a magyar vonatokat a nyugat-európai hálózatról, és Bécsben kettévágja a Linz, Salzburg és München felé továbbhaladó budapesti railjet vonatokat. Mindenki másként indokol.
Hírek
A MÁV előbb elküldte az adatokat, hogy tavaly 1,8 millió percet késtek a vonatok, majd elmondta, miért téves ebből arra következtetni, hogy baj lenne.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.