Barion Pixel

Ötször annyi vizet használ autónként majd a BYD-gyár, mint a kecskeméti Mercedes

Az Átlátszó nemrég megírta, hogy a környezethasználati engedélye alapján a szegedi BYD-gyár vízfelhasználása annyi lesz, mint egy 50 ezres városé, az áramfogyasztása pedig nagyjából egy 120 ezer lakosú településnek felel majd meg. Vajon ez soknak vagy kevésnek számít? Ehhez a győri Audi és a kecskeméti Mercedes autógyár adatait hívták segítségül.

Magyarország lesz Európa Detroitja

Az autóipar egy technológiai váltás, a világgazdaság pedig egy válság küszöbén áll. Az Orbán-kormány a német autógyárak összeszerelő üzemévé változtatta a magyar gazdaságot, ami bármikor bedőlhet.

VW csúcsvezetők ellen emelt vádat a német ügyészség

Piaci manipuláció miatt vádat emelt ma a németországi Braunschweig ügyészsége a Volkswagen (VW) vezérigazgatója és felügyelőbizottsági elnöke, valamint egy korábbi vezérigazgatója ellen a járműgyártó csoport dízelbotrányával összefüggésben. Több százmillió eurós bírságot szabtak ki a Daimlerre

Íme az első gyerek Mercedes-szalon

Nem lehet elég korán kezdeni a fogyasztóvá „nevelést”, vagy inkább konzum agymosást. A német márka nyitott egy új kereskedést egy nagy üzletközpontban Pennsylvaniában. Ebben még semmi érdekes nem lenne, de ez az autókereskedés egy kicsit más: gyerekeket szolgálnak ki.

Három éve robbant ki a dízelbotrány

Három éve robbant ki Amerikában a dízelbotrány. Magyarországon mintegy 193 ezer új Euro 5 és Euro 6 osztályú dízelautó vásárlóját verték át a gyártók. Ezek azok az autók, amelyek használat közben a nitrogénoxidoknak az előírtnál legalább a kétszeresét engedik a levegőbe. Magyarország nem tanul.

1000 millió euró bírság a Volkswagen csoportnak

Egymilliárd euró (320 milliárd forint) bírság megfizetésére kötelezte a németországi Braunschweig ügyészsége a Volkswagen csoportot (VW) dízelüzemű motorokkal összefüggő szabálytalanságok miatt, a járműgyártó társaság tegnap közölte, hogy elfogadja a döntést.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.