Barion Pixel

Így kerülhető el a partifecskék beköltözése építési területekre

Évről évre jelentkező madárvédelmi probléma országszerte a tavasszal hazaérkező partifecskék beköltözése épületalapokba, építési földhányásokba. Olyan helyekre, ahol éppen ezért hónapokra le kell állítani a munkálatokat vagy az illegálisan folytatott munkavégzés a teljes kolónia, a tojások, a kotló és etető madarak, illetve a fiókák pusztulását okozhatja.

Tavaszi természetles és a kék vércsék titkai

Miért nélkülözhetetlen a magyar természetvédelmi munkában pl. a szemléletformálásban, az élőhelyvédelemben, a kerecsensólyom, kékvércse, rákosi vipera, vagy a túzok fajvédelmi programokban a kormány által sokat szidott Európai Unió Life pályázati rendszere?

Indul az idei Tavaszi természetles, a velünk élő madarak, kétéltűek, hüllők, lepkék és emlősök lakossági megfigyelési akciója  

Az MME Tavaszi természetles programja minden évben április 1 – június 30. között kínál újabb lehetőséget arra, hogy a lakosság is bekapcsolódhasson a környezetünkben található élőlények – ebben az esetben a madarak mellett a kétéltűek, hüllők, lepkék és emlősök – megfigyelésébe, a védelmüket is segítő „közösségi tudomány” (citizen science) jellegű adatgyűjtésbe.

Emberre és háziállatokra is veszélyes méreg végezhetett egy fokozottan védett parlagi sassal

Újabb tömeges madármérgezés történt Pest vármegyében, a törvénytelenül kihelyezett, emberre, házi- és vad állatokra is veszélyes méregnek most egy fokozottan védett parlagi sas, 8 védett egerészölyv és 5 holló esett áldozatul. A 2021-es turai tömeges madármérgezés óta nem tapasztaltunk hasonló esetet Magyarországon. Különösen aggasztó, hogy Sülysáp külterületén talált méreg emberre és házi állatokra is nagyon… Read more »

Elkészült a telelő erdei fülesbaglyok 2025. évi országos lakossági felmérésének összesítése

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén is a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdeifülesbagoly-csapatok országos felméréséhez január végén. A most elkészült összesítés alapján az összefogás ismét sikeres volt, a beérkező adatokból kiderült, hogy a számolás idején hazánk legalább 640 településén, 1 037 helyszínen, 13 867 erdei fülesbagoly telelt.

Elkészült a 2025. évi 22. országos és a 8. pannon-régiós sasleltár

A 613 (tavaly 644) magyar, szlovák, szlovén, cseh, szerb és román madártani szakember az egy időben végzett megfigyelések miatt „sasszinkronnak” nevezett számláláson a Kárpát-medence szinte valamennyi jelentős sas- és sólyomtelelőhelyét felmérte, így a lehető legpontosabb képet kaphattuk a nálunk tartózkodó ragadozómadár-fajokról és ezek egyedszámáról.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.