Hírek
A Mol úgy nyerte el 35 évre a hulladékkoncessziót, hogy engedély sem kellett neki – írta a 24.hu a múlt héten. A mulasztásra a figyelmet felhívó cikk után jogszabály mondja ki: elég, ha az alvállalkozóknak van engedélyük.
Hírek
A Mol úgy nyerte el 35 évre a hulladékkoncessziót, hogy engedély sem kellett neki – írta a 24.hu a múlt héten. A mulasztásra a figyelmet felhívó cikk után jogszabály mondja ki: elég, ha az alvállalkozóknak van engedélyük.
Hírek
A kormány egy utolsó pillanatos törvénymódosítással elismerte, hogy a nagy állami hulladékkoncessziót elnyerő Mol nem teljesítette a szerződésben vállalt feltételeket – állítja a Transparency International, vagyis a TI a friss fejlemények alapján úgy véli, semmis Mollal kötött szerződés.
Hírek
Júliustól átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer. A Magyar Közlönyben megjelent környezetszennyező termékek gyártói által fizetendő díjat megállapító rendelet szerint a szennyező többet fog fizetni a hulladéka elszállításáért, kezeléséért, megsemmisítéséért és újrafelhasználásáért. Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár szerint az intézkedés célja, hogy a gyártókat arra ösztönözzék, hogy kevesebb hulladékot képezzenek, több legyen az újrahasznosított… Tovább »
Hírek
Július 1-től a Mol koncessziós cége kezeli a Magyarországon keletkező hulladékot, de rengeteg a nyitott kérdés. A nagyobb cégek kivárnak, a kisebbek pánikhangulatban próbálják eladni, amijük van.
Hírek
Nem a piaci árat fogja fizetni a Mol a hulladékért, hanem egy kormányrendelet alapján megszabottat. A Mol júliustól lép be a piacra, miután elnyert egy 35 éves állami koncessziót. Az eddigi hulladékkezelő cégek a Mol alvállalkozói lesznek, de nemcsak ők járnak rosszabbul, hanem az ipari szereplők is, akiktől várhatóan már a piacinál olcsóbb áron fogja… Tovább »
Hírek
A cég nem szerepel sem a fémkereskedelmi engedélyeseknek az adóhatóság honlapján szereplő listáján, sem az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer hulladékgazdálkodási engedélyesei között. Érkezett egy, a Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt.-t érintő bejelentés a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) – erősítették meg a Népszava információit a hazai hulladékipar központi szereplőjének szánt cég tulajdonosánál, a Molnál. A társaság a vonatkozó… Tovább »
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.