Barion Pixel

A Nemzeti Vagyonkezelő mutyizása a legnagyobb állami telekkel a Római-parton

Miközben a Tarlós-féle mobilgátas koncepció óvatos visszavonulójával újra nyílttá vált a helyzet a Római-parton, a maga módján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő is beszállt a Római jövőéjért folyó küzdelembe: tavaly decemberben, karácsony előtt két nappal eladták az egyik utolsó nagy beépítetlen állami telket egy frissen gründolt projektcégnek. Az egyetlen licitáló olcsón vette meg a 23 ezer…

600 milliárdos bukta az Eon földgáz-nagykereskedő megvásárlása

Másfél évvel ezelőtt indított pert az atlatszo.hu a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ellen, hogy megismerhesse az állami tulajdonú Magyar Villamos Műveknek az Eon földgáz-nagykereskedő és a földgáztározók megvásárlásáról döntő közgyűlésére kiadott mandátumot és az azt megalapozó előterjesztéseket. Mint az adatokból kiderült, erre is ráfizettünk.

Léket kapott a természetvédelem

A birtokpolitika fontosabb a kormánynak, mint a természetvédelem. Nagy horderejű változtatások az állami természetvédelem irányításában vagy egy nem kellő körültekintéssel megalkotott utasítás? Az MME nem érti Vidékfejlesztési Minisztériumot. Ki utasítja a nemzeti parkokat az állami termőföldek hasznosításáról?

Sarkalatos törvény védi a nemzeti vagyont

Sarkalatos törvény biztosít védelmet a nemzeti vagyonnak a jövőben; a ma hatályba lépett jogszabály értelmében a jövőben vagyonkezelői feladatot csak az állam és a helyi önkormányzatok, intézményeik, valamint a 100 százalékos tulajdonukban álló gazdálkodó szervezetek végezhetnek.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.