A NER Balatonja: több víz, kevesebb demokrácia

2021. február 28.

Hírek

Két éve határozta el a kormány, hogy 10 centiméterrel – 110 centiméterről 120 centiméterre – megemeli a Balaton nyári szabályozási vízszintjét. A látszólag nem túl jelentős változás ugyanakkor olyan beruházásokat indokol, amelyek belenyúlhatnak a tó ökoszisztémájába, veszélyeztetve a biológiai egyensúlyt és a vízterület „egészségi állapotát”. Kinek az érdeke?

A Balaton fideszes megerőszakolása

2019. január 31.

Hírek

Annyira megrettent a keszthelyi képviselő-testület az új Balaton-törvénytől, hogy kiemelt fejlesztési területté nyilvánította a befektetők által hasznosítható vízparti részeket. A keszthelyi eset példa arra is, hogyan lehet kijátszani az új törvényt a többi között azért, hogy a miniszterelnöki vej, Tiborcz István és az első számú hazai milliárdos, Mészáros Lőrinc köre kedve szerint építkezhessen.

Folytatódik a Balaton part rendbetétele

2013. március 9.

Hírek

Több mint 800 illegális partfeltöltést és bejárót kell felszámolnia a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnak a Balatonon több, mint 400 millió forintért. A bejárók döntően fa- vagy vascölöpökre épített, vízben hagyott szerkezetek, amelyek amellett, hogy akadályozzák a nádaratást, károsítják a nádat is.