Hírek
14 budapesti kerületi polgármester közös közleményben szólította fel a kormányt, hogy (miközben helyesnek tartják, hogy a multiknak és a bankoknak is részt kell vállalniuk a válság terheiből, de a felsorolásból szerintük) kimaradt a kormány által Budapesten megvalósítani kívánt, zömében sportcélú látványberuházások átgondolása.
Hírek
A Dunai Evezős Központ miatt 10 hektár erdőt likvidálnak Csepel környékén. Az Orbán-kormány nem nyugszik bele az olimpia elbukásába, rengeteg ötkarikásnak szánt sportberuházás ennek ellenére megépül – bármi áron. Miközben a kormányközeli beruházók nagyot kaszálnak, komoly környezetpusztítással jár a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program. Ez a beruházás Natura 2000-es védettség alatt álló területet is érint.
Hírek
A főváros szerint nem volt joga kivágni a margitszigeti fákat a bontást végző cégnek, mert nem adtak rá engedélyt. A 26 méter magas új teniszstadion ügyében egyelőre senki nem mondja ki, megépül-e vagy sem a Margitszigeten.
Hírek
Milliárdos betonberuházás a “világhírű” 🙂 magyar triatlonsportnak. A triatlon szövetség elnöke éppen az Orbán fogorvosaként ismert Bátorfi Béla. A Lupa-tó harmada egy évvel ezelőtt került Gerendai Károly tulajdonába, aki luxusstrandot indított.