Egyelőre marad a gyalogosoké hétvégenként a pesti alsó rakpart

2020. szeptember 26.

Hírek

„Október végéig minden hétvégén a gyalogoséké és a bringásoké a pesti alsó rakpart. A nyáron elindított forgalommentes rakpart folytatódik, így őszi időben is kipróbálhatja minden fővárosi lakos milyen a Duna-partján korzózni” – írta a Valyo, a város és a folyó kapcsolatának erősítéséért évek óta kampányoló egyesület.

Ma legálisan örömfürdőzhet a Rómain, megmutatjuk, hol

2019. június 29.

Hírek

A Duna pesti szakaszán 1973 óta tilos fürdeni. Időközben a vízminőség sokat javult, és egyelőre vannak strandolásra alkalmas helyszínek is. A Duna és a város kapcsolatáért dolgozó Valyó egyesület június 29 szombaton 15 órától sajátos demonstrációt hirdetett meg.

Hétvégén cirkusz és koncert is lesz a Szabihídon

2017. június 17.

Hírek

Június 17-18-án, szombaton és vasárnap kezdődik a Valyo – Város és Folyó Egyesület által kezdeményezett Szabihíd projekt első felvonása. A tavalyi spontán hídfoglalás után a Valyonak köszönhetően idén négy hétvégén foglalhatják el a Szabadság hidat a budapestiek. Közösségi filmet forgatnak, fellépnek zsonglőrök és egy meglepetés koncerttel is készülnek szombatra.

Tüntetés a mobilgát ellen

2013. március 2.

Hírek

Gyönyörű, tavaszias napsütésben demonstráltak az óbudai Római-parton a tervezett mobilgátat ellenző tüntetők. A közelben mintegy 50 ellendemonstráló az árvízvédelem fontosságát hangsúlyozta.

Maradjanak a FÁK a Rómain! Demonstráció

2013. március 02.

Helyszín: Hattyú Csónakház (1039 Budapest, Királyok útja 17.), a római-parti sétány felől

Sajtótájékoztatók

A VALYO – Város és Folyó és a VÉDEGYLET demonstrációja a Római-part megmentéséért! Részletek a mellékelt fájlban.