Vannak szikes pusztáink, amelyek ugyan egyhangúnak tűnnek, de csodálatosan érdekes sótűrő növényvilágot és specializálódott állatvilágot tartanak el, akár egy igazi nagy sivatag Arizonában. Van futóhomokunk, amely igaz mára már csak egy kicsit futkos Fülöpháza környékén, de dűnéi igézőek a kék szamárkenyérrel és a visító vércsével, akárcsak Petőfi idejében.
Láprétjeink, mocsaraink, zsombékosaink Európa hírűek! Láttam német botanikusokat térdepelni öltönyben a tiszafüredi út mellett sulymot és rucaörömöt (amely egyébként egy vízipáfrány) simogatni, amelyek náluk már kihaltak.
Vannak a Vértesben és a Keszthelyi-hegységben, de még a főváros mellett is európai védettségű, párját ritkítóan gazdag dolomit sziklagyepeink, benne a csak nálunk élő pilisi lennel éppúgy mint a szigorú, hűvösben álló bükköseink és szurdokvölgyeink a jégkorszakból itt maradt növényfajokkal, de ugyanazon szikla déli oldalán már a melegebb időszakokból itt maradt fajok élnek, mint a Szent-György hegy cselling nevű bőrlevelű páfránya, aki a meleget kiszáradva vészeli át, majd csapadékos időben újra erőre kap.
És ne feledjük Görbeháza gólyafészkeit-más országokban összesen nem kelepel annyi madár, mint nálunk ebben az egy faluban.
Madárleltárunk amúgy is igen imponáló. Van 1500 pár túzokunk, parlagi sasunk, 194 pár kerecsensólymunk -ami egyébként az ősmagyarok totemállata.
