Hirdetés

Úgy tűnik, e két faj közül fog kikerülni a Magyar Haltani Társaság által meghirdetett „Év Hala – 2013” verseny győztese. Egyesek úgy tartják, hogy a társaság honlapján folyó szavazás tulajdonképpen a menyhalat favorizáló horgászok és a leánykoncért támogató természetvédők presztizsharca.

A horgászok nagy többsége természetszerető ember, és a természetvédők között is szép számmal akadnak horgászok, tehát nincs értelme a szembeállításnak. Viszont mindannyian halbarátok, akik a választás résztvevőiként és propagálóiként egy olyan akciót támogatnak, amelynek célja a Kárpát-medence őshonos halainak ismertebbé tétele, természeti értékeink tudatosítása. Ám ettől eltekintve se jelenthet problémát, hogy ki, melyik fajra szavaz, mert mindhárom jelölt méltó a megtisztelő címre.

A ramsari egyezményhez csatlakozott országok önként vállalt kötelezettsége „a vizes élőhelyek bölcs hasznosítása”. Ebben a természetvédelem mellett a rekreációt és a halfogyasztást elősegítő tevékenységeknek, így a horgászatnak is helye van. Arra biztatjuk tehát a halbarátokat, hogy mindenféle megkötöttség nélkül válasszanak az év hala jelöltjei közül, és a legszimpatikusabbra adják voksukat – összegezte a haltani társaság álláspontját Harka Ákos, az egyesület elnöke.

A szavazófelület, a fajok képe és jellemzése 2012. december 31-éig érhető el a társaság honlapján.

Kapcsolódó anyagok:

Szavazzon 2013 Év Halára

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás