2004. október 13-15. között került megrendezésre Baján – a már hagyományosnak nevezhető – Természetvédelem és Turizmus Szakmai Napok c. rendezvény.
1998-ban kezdődött meg a hazai természetvédelemben az a jelentős, módszeres ökoturisztikai fejlesztő munka, amelynek eredménye, hogy valamennyi nemzetipark-igazgatóságon kiválóan képzett és elhivatott szakemberek végzik e fontos tevékenységet, nem kevés szakmai és közönségsikert aratva. A számos rendezvény sorában egyik legfontosabb az őszi „szakmai napok”, ahol a résztvevők – mint most is – számot adtak az éves munkájukról, elért eredményeikről, jövőbeni terveikről, és a megoldandó problémáikról is.
Ebben az évben a rendezvény fő témája a vízi turizmus (vízi ökoturizmus) – azaz a víz-természetvédelem-turizmus – kapcsolódásának, kölcsönhatásainak vizsgálata volt.
A rendezvény fő céljai a következők voltak:
· tapasztalatcsere,
· szakmai továbbképzés meghívott előadókkal,
· információcsere, nyilvánosság biztosítása a követendő példáknak, eredményeknek,
· a mindenkori házigazda ökoturisztikai programjainak, létesítményeinek megismerése.
A program lebonyolításában az OKTVF Természetvédelmi Igazgatóság mellett társszervezőként a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vett részt. A tíz nemzetipark-igazgatóság szakemberei mellett jelen voltak a „vizes-szakma” képviselői, a Magyar Turisztikai Egyesület tagjai, Regionális Idegenforgalmi Bizottságok, az MT Rt Regionális Projekt Irodáinak és Regionális Marketing Irodáinak szakemberei, vízi-ökoturizmusban érdekelt vállalkozók, stb.
A konferencián szó esett egyebek mellett a Dráva, a Fertő, a Kis-Balaton, a Tisza-tó ökoturizmusáról, a vízi turizmus általános kérdéseiről, az új Vásárhelyi Tervvel kapcsolatos térségfejlesztési – ökoturisztikai témákról.